Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-12-04 / 48. szám
14 , SZEKSZÁRDI MS4RNAP (VIULTUNK 2011. december 4. Adatok a szekszárdi várpincéről (III.) 1904-ben a vármegye 900 koronára emelte a bérleti díjat, sőt további emelésre készült, azonban ezt már nem tudta vállalni a most már egyedüli Leopold utód, Telkes Izidor. Az alispánhoz írt levelében ezt írta: „tekintettel a jelenlegi mostoha üzleti viszonyokra nem vagyok azon helyzetben, miszerint 900 koronán felüli bérösszeget a várpincéért fizessek”. Az alispáni hivatal ezért, bízva a pince kiadhatóságában, 1905. április elsejével felmondta a bérleti szerződést. A magabiztosság hátterében az a meggyőződés állt, hogy a pince jó fekvése miatt igen könnyen bérbe adható. A vármegye pályázatot írt ki a versenyeztetés által elérhető magasabb bevétel érdekében. Telkes mellett azonban csak Horváth József jelentkezett, de ő is csak 900 koronát ajánlott a Vár utca és a Béla tér sarkán található borospincéért. Ezután gyors döntést hozott az alispáni hivatal A „régi” tulajdonossal, Telkes Izidorral kötött szerződést 900 koronás évi bérösszeggel 6 évre, 1905. április 1-jétől 1911. április 1-jéig. 1906 nyarán javították a pince és előterének burkolatát, és ebbe a pincébe nyúló tölgyfa gerenda sínpárt tettek a hordók gurításához. A szilárd elhelyezés érdekében, az oldalirányú elmozdulást gátló rögzítést is készítettek. A sínpár hossza 6 m, szélessége 0,16 m, magassága 0,18 m volt. 1912- ben további burkolat és falazat javításra került sor a pincében. Ekkor a vármegyeháza kapubejáratánál a jobb oldali tetővíz-levezető csőtől a keselyűsi törvényhatósági útig vezető csatornát 10 m hosszúságban, 60 cm szélességben 10 cm vastag betonnal látták el hogy az eddig a pinceboltozatba szivárgó csapadékvizet elvezessék. A pince helyreállítását és felülvizsgálatát Zsigri Ödön.cecei vállalkozó végezte el. Közben kiderült, hogy a pince egy részét Telkes Izidor is albérletbe adta, de ez ellen most sem tesz semmit a hivatal, mert ha nehezen is, kisebb-na- gyobb késéssel rendszeres felszólítások után, de beérkezik a megye kasz- szájába a kialkudott bérösszeg. Ugyanígy elnézték a bérlőnek azt, hogy a borkereskedésen télül állandó kádárüzletet folytatott a pincében, ami nagy zajjal járt, pedig ezt is tiltotta a szerződés egyik pontja. „A hordók folytonos döngetése abrincs le és felverése kora reggeltől késő estig szakadatlanul tart, úgy hogy a hivatalban a zárt ablakoknál sem vagyunk már képesek nehéz és felelősségteljes munkánkat elvégezni." Panaszolták a hivatali dolgozók, de a figyelmeztetésnek nem sok eredménye lett. Az előbbiekre „gyógyírt” jelenthetett az, hogy Telkes Izidor a következő 6 éves ciklusra (1917. december 31 -ig) elfogadta a bérösszeg 1000 koronára emelését. A nagyobb összegért cserébe a bérlő is szeretett volna kapni valamit. Újra kérvényezte a kút fúrásának engedélyezését, illetve ehhez a beruházáshoz a megye hozzájárulását. Kérését azzal is indokolta, „hogy kút minden pincénél található és nélkülözhetetlen eszköz”. A megyei szakhatóság válaszlevelében közölte, fúrt kút készítésének nincs műszaki akadálya, de a kutat a pincében kell elhelyezni az úton, mert az ott elvonuló csatorna szennyvize a kút vizét esetleg megfertőzheti. Az egyetlen probléma az, hogy a megye nem tud hozzájárulni a költségekhez nincs rá fedezete. 1918. január elsejétől 6 évre Telkes Izidor, majd Telkes Zakariás (ő is Leopold Károly utódaként jegyzi magát) vette bérbe a pincét, aki közben társult a Szekszárdi Mezőgazdasági- Kereskedelmi Rt.-vel Ezt az időszakot egészen a pengő bevezetéséig (1927. január 1.) az egyre nagyobb méreteket öltő infláció miatt először évenként, aztán negyedéveként állandóan emelkedő bérösszeg jellemezte. Kezdetben 2700 koronát fizetett a társulás. (Most is tartottak versenytárgyalást, melyen a budapesti Zerkovitz Oszkár budapesti lakos alulmaradt az általa kínált 2500 koronával.) A ciklus végén már 200 000 koronát kellett fizetni, sőt az új, 12 éves szerződésük már évi 800 000 koronával köttetett meg. A bérlők közben állandóan sérelmezték a béremelést. A csökkentést kérő beadvány alábbi indoka jól tükrözte a kor gazdasági viszonyait. „Az országban a borkereskedők pincéi legnagyobb része ősz óta zárva vannak, forgalom borban nincs és a szakemberek véleménye szerint kilátástalan, hogy ezen helyzet belátható időn belül megváltozzék.” Végül a társulás pár évvel a 12 éves szerződés megkötése után felhagyott borkereskedői tevékenységével Utóda az 1929. május 14-én megalakult a Szekszárdi Borvidéki Bortermelők állami ellenőrzés alatt álló Pinceszövetkezet (megbízott ügyvezetője vitéz Vendel István, Szekszárd polgármestere volt) lett. A bérbeadóval 1000 pengő évenkénti bérösszegben egyeztek meg, és 25 évre kívánták a pincét bérbe venni. A hosszú bérleti idő indoka a szövetkezet beruházási szándéka volt. Az alispáni hivatallal a szerződést 1929 szeptemberében kötötték meg. A beígért beruházása 3 darab, egyenként 300 hektoliteres cementhordó, jobban mondva cementkád beépítését jelentette. A terveket a Rostock és Baerlocher álló hordókat gyártó, a Bécs melletti Klosterneuburgban székelő Cég készítette. A három kád egymás mellett helyezkedett el Hosszúk 10,10 m, magasságuk 4 m, szélességük 3,75 m volt. (A pince keleti szárnyán lehet látni a kádak külső falát. Mára már a kádakat lefedték, egy részüket elbontották.) A pinceszövetkezet is megpróbálkozott a pincében kutat fúratni, de tervük elmaradt. Végül a városi vízvezetékre csatlakoztatták a pincét. A 25 évre kötött bérletük 1944-ig, illetve 1949-ig állt fenn. Nemcsak napjainkban, hanem több évtizeddel ezelőtt is mértek ki bort a belátogató vendégek számára a szekszárdi pincében, pékiául az 1930-as években a filléres vonatokon ideérkező turistáknak. Ekkor a borkimérés a szekszárdi pincénél csak ideiglenes, eseüeges lehetett. Volt persze a szövetkezetnek rendszeresen nyitva tartó borüzlete más településeken, így például Dombóváron is. Az állandó borkimérés azonban panaszok forrása lett, mert a betérő vendégek türelmetlenül, már az utcán megkezdték a finom nedű elfogyasztását. Ennek megtörténtét egy 1937-1938-ban lefolytatott, minisztériumból (!) elrendelt vizsgálat is igazolta, melynek következményeként a szekszárdi pince- szövetkezetet és még két bortermelőt arra köteleztek, hogy borkimérésüket költöztessék el a nagyközség központjából Miért volt erre szükség? A vizsgálat megállapította, hogy a téli hónapokban nem fordult elő ilyen eset, ellenben az enyhébb időjárás beköszöntővel ugyanis újból bizonyítást „nyert az, hogy a bort vásárló egyének - mivel az italt kimérők a kimérési helységben elfogyasztani nem engedik - a vásárolt bort, a kimérő helységek udvarában vagy pedig a kimérő helységek előtt elhúzódó gyalogjárdán fogyasztják el és ott csoportokba verődve a forgalmat akadályozzák. Több esetben előfordult az is, hogy a bort fogyasztók az italtól lerésze- gedve trágár kifejezéseket használtak és szükségletüket is a gyalogjárdán végezték el. Meg kell jegyezzem, hogy a csoportosulások és lerészege- dések nem szórványosan, hanem naponként, úgyszólván állandóan előfordulnak...” Befejezésül szólni kell a pince méreteiről és a ma itt található tárolóedényekről A pince nyugati szárnya 42 m hosszú és 4,4 m széles, Jceleti szárnya 42 m hosszú és 6,54 m széles, a déli összekötő folyosója 41 m hosszú és 4,3 m széles, az északi 10 m hosszú és 2,6 m széles, magassága 4,1 m. Kádak nélküli befogadóképessége 2500 hektoliterre tehető. 1834 és 1843 között, amikor még a szekszárdi uradalom használta a pincét, átlagban 3638 akó dézsmabor, azaz közel 2000 hl bort helyeztek itt el. Ma a pincében lévő 22 darab hordó összesített űrmértéke körülbelül 850 hl. A legkisebb 13, a legnagyobb 93,1 hektoliteres. A hordókhoz társulnak még kádak és fémtartályok, melyekben még további 4000 hl bor tartható. A tárolóedények, beleértve a hordók többségét üresek. Aradi Gábor A pince legnagyobb fahordója, melynek űrmértéke 93,1 hektoliter
