Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-11-27 / 47. szám
10 , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP MÚLTÚNK 2011. november 27. Adatok a szekszárdi várpincéről A tulajdonjog elvesztése miatt azonban nem sokáig kellett „bánkódnia" a vármegyének. A budapesti borkereskedő cég meghatalmazott képviselője, Leopold Károly 1890. február 20-i levelében már arról értesítette az alispánt, hogy a cég 8635 forintért1 el akarja adni a pincét a megyének. Leopold azt is közölte, amennyiben az alku megköttetik ő bérbe venné a pincét évi 400 forintért. Az ajánlatot elbíráló szakvélemény - melyet az államépítészeti hivatal, illetve a megyei számvevőség készített - megállapította, hogy a pince nagy, száraz, jó állapotban van, használható, tehát ehhez képest a vételi összeg nem magas. Célszerű lenne a pincét saját tulajdonba venni, a megye székháza és kertje alatt húzódó pince felett is szabadon rendelkezni. Mégis vételi árnak egy kicsit kevesebb, kerek összeget 8000 forintot javasoL A vásárlás hitelből történne, melyet az egyik megyei alaptól, a mértékhitelesítő alaptól vennének feL A törlesztést a pincéért fizetett 20 évi bérösszegből lehetne fedezni. A vármegye közgyűlése az alispán meggyőző érvei és az eladó sürgetése után fogadta el a fentebb vázolt megoldást. (A Jálics cég már korábban azonnal beleegyezett a csökkentett vételárba.) A vételi szerződés azonban csak akkor születhetett meg, amikor Leopold Károly kötelezte magát arra, hogy bérbe veszi a pincét. Ezután felgyorsultak az események. 1891. szeptember utolsó napjaiban először aláírták a vételi szerződést majd pár nappal később 1891. szeptember 28-án megköttetik a 10 éves haszonbérleti szerződés (1891. október 1-jétől 1900. október 1-jéig) Leopold Károly borkereskedő cégéveL Ekkor leltár is készült a pincében lévő tárgyakról A bor tárolásához szükséges eszközökhöz hozzátartozott 3 db használhatatlan hordó (kettő 108 hl-es, a harmadik 54 hl-es volt), 137 méter hosszú korhadt csántérfa. Használni csak egy 108 hl-es hordót lehetett. Az előpincében három helyiség volt utcára néző ablakokkal Ezekben külön pihenőhelyet rendeztek be. A berendezési tárgyak között megtalálható a ruhásszekrény, mosdószekrény, íróasztal, vaskályha, ágy, dívány, szalmazsákok, valamint a bejárat feletti utcai lámpa. Hozzá kell tenni ehhez, hogy a bérleti szerződés szerint nem lehetett a pincében lakni. Tehát a pihenőalkalmatosságokat feltehetőleg csak a bor forrása idején használhatták. A szerződés tiltotta a pincében kocsma, mészárszék üzemeltetését, nagyobb zajt okozó foglalkozás űzését, tűzveszélyes anyagok elhelyezését, illetve minden olyan tevékenység foly- tatatását, mely a megyeháza épségét, biztonságát, környezetének csendjét zavarná, vagy „erkölcsi tekintetét” sértené. Vigyázni kellett a pince falának, boltozatának állagára, szükséges javításokat is végre kellett hajtané Nem tiltotta a szerződés az előtér helyiségében az átalakításokat, ezeket fel kellett számolni a bérlemény visszaadásakor. Ezen előírás betartására hamarosan lehetősége nyílt a bérlőnek. 1897 májusában Leopoldot arra kérte egy ismerős kereskedőnő (Stúder Antalné), hogy bocsássa rendelkezésére az előpince egyik helyiségét bolt céljára. Kérését azzal indokolta, hogy az eddig bérelt üzlethelyiségét eladta a tulajdonos a népbanknak, és a Piac téren (ma a Béla király tér) más helyen üzlet- helyiséget kapni lehetetlen. Az alispán hozzájárult - de csak ideiglenesen, 1897 végéig - ahhoz, hogy a főbérlő albérlőt fogadjon. Stúderné tehát boltját megnyithatta. „Annak rendje és módja szerint” ajtót is vágott a vevők számára a jobb megközelíthetőség érdekében a pince falán. Mindezt engedélyezték. Azonban a megadott határidő után csak négy hónappal adta vissza a bérleményt és „természetesen” nem állította vissza a korábbi rendet. Az előírások megszegését „nem nézték jó szemmel” a tulajdonos és annak felügyeleti szervei. Fel is szólították Leopoldot az eredeti állapot kialakítására. Ez nem történt meg. Megindult a vizsgálat, melynek során még azzal is megvádolták a főbérlőt, hogy az ajtó falba vágása, az amúgy is nagy terhet cipelő falat „oly annyira” megrepesztette amisz- erint tartani lehet tőle, hogy a támadt repedésben beszivárgó víz, de a nagy teher nyomásától is az egész sarokfal ledőlhet,...”, „...továbbá közlekedési szempontból - folytatódott a kialakult helyzetet értékelő jelentés - nem tűrhető, hogy a keskeny, de mégis nagy forgalmú sarok közlekedés(e) - [a] folyton az üzletbe járó-kelők által megakadályoztassék”. Az utasításokat a főbérlő nem hajtotta végre, sőt a bolt újra megnyílt, ahol liszttel kereskedtek. Az, hogy miért nem történt erélyesebb fellépés a megye részéről, megtudható a tiszti ügyész véleményező átiratából, „...a megye érdekében állónak azt tartom, hogy a bérleti helyiségnek a szerződéssel összeegyeztethető jövedelmeztetése ne korlátoz(II.) tassék, mert a bortermés apadása2 folytán a pincék értéke és haszonbér összege annyira alászállt, hogy a szerződés lejártakor a bolthelyiség hasz- náltatása az újabb bérletnél a vármegye előnyére fog válni." Különben is - egyetértve Fördős Leopolddal - a bástyasarkon levő repedés már ajtónyitás előtt is megvolt. Ha be is dőlne a sarok, annak helyreállítási költségét bőven fedezi a haszonbér. Azt javasolja, hogy vakolják be a repedést a haszonbér lejártáig. A borkereskedés visszaesését talán az is igazolja, hogy a bérlő rendszeresen elmaradt a bérleti összeg befizetésével Arra is volt példa, hogy másfél évi hátralék törlesztésére szólították feL A 10 éves bérleti idő letelte után valószínűleg még egy évet hosszabbított a két féL 1901 őszén azonban bérlőváltozás történik. Igaz az új bérlő Leopold ismeretségi köréhez tartozik, mint kiderül a régi bérlő alispánnak írt lemon- dólevelébőL Ebben közli, hogy üzletét a várpincére vonatkozó szerződéssel együtt „Telkes Izidor és Gonda Béla bor- kereskedő urakra, mint a „Leopold Károly Utódai” cég beltagjaira ruháztam át”, kik meg akarják hosszabbítani a várpince bérletét. Az utódok is először 10 évre kívántak szerződést kötni, de csak megvákozott feltételekkel Változtatásokat kivárnak a szerződésben, mellyel a pincét jelentősen át kívánták alakítását. Milyen átalakításokat akarnak? A pince bővítését, a várkert alatti rész meghosszabbítását, kút ásását. Erre hajlandók 300 forintot adni, mely összeget 3 év alatt a bérből jóváírná a vármegye. „Tudvalevő ugyanis, hogy a borüzletnél a hordó és gépmosáshoz, valamint filtrirozáshoz (szűréshez?) naponta 15- 20 hektó vízre van szükség és kénytelenek vagyunk a vizet fuvarosokkal hordámé mi nemcsak hogy rendkívül költséges, de időt rabló és kellemetlen is.” Leírják, hogy elődjük ezen könnyen túltette magát, mert saját fogattal rendelkezett, ők azonban nem. További nehézség hogy a Garay téren levő köz- kútról a vízhordást a szárazság miatt betiltották, így kénytelenek a vizet az Újvárosból hordatni. Ha az alispán engedélyezi a változtatásokat, akkor ez esetben „dacára annak, hogy az üzleti viszonyok az utóbbi években sokkal kedvezőtlenebbek, mint ezelőtt tíz évvel voltak” a bérösszeget hajlandók megfizetni. Annak ellenére, hogy az alispán az ingatlanban semmilyen változtatáshoz nem járult hozzá, a bérlői „hajlandóság” megmaradt. Sőt! A megemelt, évi 800 korona díjat is elfogadták 1901. október elsejétől igaz pár éven keresztül a szerződések csak egy évre köttettek. Aradi Gábor 1. Ebben az időben az ezüstalapú osztrák-magyar forintot használták. Ezek az osztrák-magyar forintpénzjegyek és -érmék az aranyalapú korona 1892-es bevezetése után is még az 1900-as évek elejéig hivatalosak maradtak. 2. Ne felejtsük el azt, hogy a filoxéra és a lisztharmat (szürkepenész) „tombolása” idejében vagyunk.
