Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-02-06 / 5. szám

SZEKSZÁRDI msmiiimp KULTüRj 2011. február 6, Szekszárdi Zenekarok Fesztivál Immáron sokadszorra rendezik meg a fesztivált, ahol összesereglik a szek­szárdi zenei élet apraja-nagyja, hogy bemutassa a tisztelt nagyérdeműnek, amit aktuálisan be akar mutatni. Tibi, a szervező (aki nem mellesleg a helyi Lópici Gáspár, az utca hírmondója) az idei év­ben is tisztességgel összegyűjtötte a szekszár­di, illetve részben szekszárdi illetőségű zene­karokat, bár meg kell jegyezni, hogy a fellépők tekintetében sajnos hiányérzete támadhat az embernek. Igazoltan marad távol a Riff-Raff és a Pink Panthers. Az ok mindkét zenekar esetében a feloszlás szomorú ténye. De te­kintsük ezt a helyzetet optimistán, így hát in­kább mondjuk azt, hogy bizonyos felmerült problémák miatt jelenleg szüneteltetik a mű­ködésüket. És hát persze a lepényhal meg Február 11-12. utoljára! Igazolatlanul hiányzik majd viszont a Don Gatto, velük ezért még számolunk! Hát hol marad a lokálpatriotizmus, uraim? Az idén új helyszínen lesz az esemény, a Szekszárdi Est Caféban. A koncertek mindkét napon 18.30-kor kezdődnek, és csak a jó ég tudja megmondani, meddig tartanak. Az azonban biztos, hogy' ha a fel­lépők elfogynak, nem kell kétségbeesni, hiszen a klub hajnali 5-ig nyitva tart, és mindenféle jó kis gépzenével szórakoztat­ja majd azokat, akiknek még eszük ágá­ban sincs hazamenni. Minden egyéb in­formáció tekintetében - a zenekarok pontos fellépési időpontja, jegyvásárlás, ilyesmi - forduljon mindenki bizalommal a szervezőkhöz. A telefonszám megtalál­ható a plakátokon! Mindenkit szeretettel... ésatöbbi... Akik fellépnek: FEBRUÁR 11-ÉN, PÉNTEKEN: • ifíand - az I. Béla sulizenekara • 3funk -1. bélás funkyzenekar • Tidies Sloan - a 70-es évek rockzenéje • AU Stars - pörgős funky és blues programmal • Rudán JoeAkusztik - Rudán Jóéval és a szekszárdi Tóth Lacival • Collection - U2-, Police-, Sting-slágerek, stb. • Collection & Rudán Jam - Örömzenélés Rudán Joe-val FEBRUÁR 12-ÉN, SZOMBATON: • 3 jóbarát & Venyi - Garay-gimis zenészek újformációja • Ducktape - Dallamos punk-rock • Living Kháktusz - Lapocka és Frey névvel fénjetzett legújabt) rock formáció • Skanzen - garázszenészekből álló punkmuzsika • Borzalom - évek óta punk klasszikusok és saját számok feldolgozói • Prosectura - nyugdíjasokból álló, bajor sramlizenekar (A zenekarokról a pluszinformációkat a szervezőktől kaptam és szó sze­rint közöltem, így azokért felelősséget nem i ’állatok.) Sártenger Sarola „Van művészet Tolnában” A Tolna megyei művészetért plakett kitüntetettje: Kubanek Miklós A díjat Saramó Márta, a KÉSZ Tolnai Szervezetének elnöke adta át Kubanek Miklósnak Kubanek Miklós újságíró, rendezvény- szervező a művészeket és magát a mű­vészetet népszerűsítő tevékenységéért vehette át a kultúra napján „A Tolna megyei művészetért” plakettet. Szá­mos helyen, elsősorban szekszárdi is­kolákban hozott létre és működtetett éveken át helyi galériákat. Ma is szer­vez és megnyit kiállításokat, bemutat­kozási lehetőséget kínálva a megye képzőművészeinek. Készít alkotókat népszerűsítő nyomtatott anyagokat, weboldalakat, rádiós és tévés műsoro­kat, művészportrékat.- Bár sokan másként nyilatkoznak erről, bizony van művészeti élet Tolna megyében - mégpedig jelentős. Ah­hoz, hogy ez eljuthasson mindazok­hoz, akiknek szól, tennünk kelL A ma­gam részéről ebben igyekszem közre­működni: tettem ezt már számos galé­ria életre hívásával, és teszem ma is ekképpen. Jelenleg a VIP Galéria és a Bárka Galéria működtetése foglal le, de mint mindig, ezúttal is készen áll­nak már további tervek.- Mi a legfontosabb cél, és ennek el­éréséhez közelebb vitte-e ez a plakett?- Mindenkit, aki adni szeretne vala­mit a közönségnek, hozzá kell segíteni ahhoz, hogy ezt megtehesse. A magam eszközeivel ehhez próbálok hozzájárul­ni. Elindítok később önjáróvá váló meg- mutatkozási lehetőségeket, s mikor ezek már jól működnek, újabb területe­ken teszem meg ugyanezt. Ez a plakett a megyei művészeti élet szereplőitől belülről jön, és azt mondja: érdemes te­vékenykedni van értelme a művészet­szervezésnek Tolnában. KoP A települések jövőjéért A finanszírozási rendszer átalakítása, az állami támogatási rendszer felülvizs­gálata és a készülő új önkormányzati törvény volt a három fő téma a Telepü­lési Önkormányzatok Országos Szö­vetségének szekszárdi önkormányza­ti fórumán. Az önkormányzatok több­sége ugyanis az elmúlt évek folyama­tos állami megvonásai miatt olyan anyagi helyzetbe került, hogy alig tud­ja ellátni feladatait. A polgármesterek nagyon várják az új önkormányzati törvényt, amelyen már dolgozik a kor­mány. Dr. Pálos Miklós, a megyei közgyű­lés alelnöke a fórumon egyebek kö­zött úgy fogalmazott: az államnak ki kell fizetnie az önkormányzatok adósságait. A jelenlegi önkormányza­ti modellt pedig úgy kell módosítani, hogy a települések tartozások nélkül működhessenek. Zongor Gábor, a TÖOSZ főtitkára szerint szemléletváltozás kell az ön- kormányzatok feladatainak meghatá­rozásakor nem abból kell kiindulni, hogy egy adott településnek hány la­kosa van, hanem hogy mire képes az a település. Savanyú káposzta Házias ízesítésű, tartósítószer-men­tes savanyú káposztám az alábbi szekszárdi boltokban kapható: Sarki Zöldséges (Kadarka u. Parászta felö­li végén), Csatári Zöldséges (az üzlet­ház mögött, Árok u. 1.), Csapainé Zsuzsánál a piacon (Fiat kisteherau­tóból) és a piac feletti szociális bolt­ban. Koncz Ádám, Tolna. Tel.: 70-588-12-07. CERRUTI 1881 múmMFRmmECHNmmSrAS: perré SzörlüvegkeretÄ a tegolcsóbbtól a PERSONA! A piacgazdaság vége? A „Szekszárdi Universitas” tudomány­népszerűsítő sorozat következő elő­adása február 8-án 16 órakor lesz a PTE IGYFK Szekszárd, Rákóczi u. 1. szám alatti „A” épületében. Ifj. dr. Zeller Gyu­la egyetemi docens, a PTE gazdasági, stratégiai és kommunikációs rektor­helyettese „A piacgazdaság vége?” A válság oka és magyarázata címmel tart előadást. A rendezvény ingyenes.

Next

/
Thumbnails
Contents