Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-10-23 / 42. szám
2011. október 23. MULTUNK , SZEKSZÁRDI VAMRN4P 7 ,,’56-nak volt előzménye a társadalomban és az én lelkemben is...”- Szekszárdon eközben megalakult a Nemzeti Bizottság s a Nemzetőrség...- Székelyhídi Géza bácsi szervezte meg a nemzetőrséget. Sosem felejtem el, a rendőrség mellett adtak eg)' géppisztolyt a nyakamba még azon az estén, s közölték velünk, hogy mostantól mi nemzetőrök vagyunk. Meg kell vall- jam, én az életemben úgy még soha nem féltem, mint akkor. Kilenctől éjfélig voltam szolgálatban, s számoltam a lépéseket, hogy mielőbb lejárjon és csak azért imádkoztam, hogy még véletlenül se történjék valami Végigjártuk az Újvárost és az Alsóvárost, de senki nem mozdult, csak egy-két későig préselő szőlősgazda baktatott hazafelé... Éjfélkor, amikor lejárt a szolgálatunk, leadtuk a fegyvert, ami többet nem került a kezembe soha.- Milyen döntéseket hozott a Nemzeti Bizottság?- Elhatárolódtak a korábbi rendszertől, az ávós diktatúrától, a padláslesöp- réstől Attól, hogy megalázták a magyar népet, az értelmiséget, a parasztságot, a munkásosztálytól pedig elvették a gyárát, amit addig a sajátjuknak érezhették, hiszen a háború előtt már megfizették a jó szakembereket. Emlékszem, dr.Tol- lár Tibornak, a fiatal jogásznak meghagyták: menjen át a bíróságra és akadályozza meg, hogy politikai ügyekben ítélkezhessenek. Tóth Lajos ügyvéd, a bizottság „esze” utasítása alapján kimentek páran az orosz helyőrséghez, akik időközben beásták magukat a város szélén. Az volt a küldöttek feladata, hogy hívják vissza az asszonyokat, gyermekeikkel és hozzátartozóikkal együtt biztos lakóhelyükre, a laktanyába, de ne provokáljanak. Sokan visszatértek korábbi munkahelyükre, úgy, műit Pillári Lajos fogház-főfelügyelő, aki átvette a börtön irányítását, vagy Levente István az ügyészségre. Dr. Hadnagy Albert főlevéltáros, aki az elnökség tagja vök, higgadt, megfontolt történészként és kifogástalan úriemberként hallani sem akart arról, hogy lámpavasra húzzanak embereket A forradalom elbukása után azonban őt is meghurcolták. A kemény kezű rendőr, Pánczél Géza - aki arról vök híres, hogy néha odasuhintott a raboknak - amikor elbukott a forradalom és előjött, a börtönben találkozott dr. Tóth Lajossal, akit ott megölek és azt mondta: „Lalikám, neked köszönhetem, hogy életben maradtam!”. Ezt a nyilatkozatát azonban a forradalom helyi vezetőinek büntetőtárgyalásán nem isméteké meg. Ez vök a nagy gerincmegtörések időszaka...- Hogy élték meg Szekszárdon a forradalom leverését?- November 4-én döbbenten hallgattuk Nagy Imre beszédét. Akkor már nem mentünk be a Nemzeti Bizottságba, amelynek Budai Mátyás bácsi a helyi borász és borkereskedő vök az elnöke. Hónapokig tartott az interregnum, az „uralkodó nélküli állapot”. A munkahelyekre bejártak ugyan az emberek, de nem folyt érdemi munka, amíg a Kádár-rendszer meg nem erősödött. Aztán visszaszervezték a régi állapotokat és Kádár, a nagy áruló 1957. május 1-jén, a Hősök terén elmondott beszédével megszabta és meghirdette a nagy megtorlások irányát. A rendszer alapjaiban nem változott, csupán „átcsomagolták celofánpapírba”, s kötöttek rá egy szép pántlikái természetesen vörös színűt A rendszer lényege az elnyomógépezet, s az ember személyiségétől történő megfosztása megmaradt...- Mi várt a forradalom résztvevőire, a politikai foglyokra?- A forradalom leverése után a vezetők közül hat embert ítéltek hosszan tartó börtönbüntetésre. Az áldozatok voltak az igazi hősök. Nekik köszönhető, hogy itt Szekszárdon nem volt semmiféle kilengés, a forradalom célkitűzéseit békességgel, és az emberek tisztességére alapozva akarták elérni. Példaként említem meg Szakály Ferencet, akit azért ítélték el, mert a keletről ránk kényszerített despota rendszert kérlelhetetlen kritikával leplezte le a Tolna Megyei Népújságban. Pillári Lajost azért börtönözték be évekre, mert visszament a munkahelyére, ahonnan törvénytelenül távolították el. Tóth Lali, a fiatal ügyvéd, aki az egész megmozdulás esze volt, mérséklőén kapott nyolc kemény évet. Nagy István orvos, áld kiváló diagnoszta hírében állt, azért részesült hat év szabadságelvonásban, mert bátorkodott visszakérni a borvidéken lévő mintaszőlészetét. Az ítéleteket egy Pécsről áthozott ideiglenes „bíróság” hozta meg, és az újonnan berendezkedett régi hatalom hajtotta végre. Szili László, a Tolna Megyei Bíróság korábbi elnöke, a kitűnően képzett büntetőjogász mondta el egyszer, hogy 1957 tavaszán az összes megyei bírósági elnököt fölhívatták a belügyminisztériumba, ahol Marosán György, a demagóg és tébolyodon tekintetű félőrült, amikor összegyűltek az elnökök, elordította magát: „Akasztani!!!” Ezzel megrendelte azt a megtorlássorozatot, amit a história mára már részben - de korántsem a teljesség igényével - feldolgozott. Akkoriban a három évi börtön és az akasztófa között egy hajszálnyi különbség volt csak: a lényeg a példastatuálásban állt!- Mi a véleménye arról a rendszerről, ami a forradalom leverése után következett?- Apró Antal, Kádár János, Kossá István és Münnich Ferenc a szovjet csapatok behívásával és itt tartózkodásának legitimizálásával a magyar történelem legnagyobb nemzetárulóivá silányultak. Kádár János igazi nagy bűne nem az volt, hogy gyilkolt, mert amikor közéjük csatlakozott, ezt automatikusan vállalnia kellett. A legnagyobb árulása az volt, hogy az ún. „gulyáskommunizmus” meghonosításával legitimizálni próbálta rendszerét. Sajnos, ennek még ma is sok-sok vadhajtása burjánzik. Az árulókat sohasem lehet szalonképessé tenni, mert a szavaknak és a mögöttük levő tartalomnak csak egy jelentése lehet. Meglátásom szerint az igazi feltárás és elszámoltatás még várat magára. Gyimóthy Levente Az egykori szekszárdi Mikes utcai szovjet emlékmű A pecsétgyűrű örök nyoma Épp csak hétéves volt Elsőosztályos. Semmit nem értett abból a drámából, ami 1957 tele elején történt Csengettek. A két vadidegenférfi berontott a lakásba, benéztek ide-oda, kihúztak egy-két fiókot Beletúrtak a szekrényekbe. Egy büdös szót sem szóltak. Olykor fenyegető pillantást vetettek a fal mellett álló férfira, a karjában kisfiút tartó asszonyra és az elsős kislányra, aki remegve szorította apja kezét- Na, indulás - Ixiktek az apa felé, majd meglökték. Legalábbis így emlékszik az akkori gyereklány. Az édesanya lefektette a picit majd nyugtató szavak kíséretélten a nagyobbat is ágyba dugta.- Apuka hova ment? - kérdezgette mégfélálomban is a leányka.- Dolga van, nemsokára hazajön. Aludj szépen - simogatta arcocskáját az anya. A iutjdani kislány úgy emlékszik, mintha „sírós”hangon válaszolgatott volna anyukája. Reggel meg úgy látta, vörös a szeme, s nem olyan szép sima az arca, mint máskor. Múltak a napok, nőtt a feszültség. Este későn meglátogatta a csonkán maradt családot egy-két barát. Halkan beszélgettek. A gyerek abból csak annyit csípettel hogy „nem tudom”, „fogalmam sincs”. Tibor bácsitólpedig azt hallotta, „semmire se mentem Napra pontosan két hét múlva érkezett haza a férfi. A délutáni vonattal. Bár dél körül engedték ki a pécsi börtönből de előbb elment „keresztékhez'’, hogy megborotválkozzon, kicsit rendbe tegye magát nehogy megijedjenek az övéi. Mégis nagyim megrémültek, amikor belépett A kislány zokogott az anya férje mellére hajtotta a fejét Az apa arcának bal oldalán bevérzés övezte hatalmas duzzanat éktelenkedett, közepén mély, véresen váladékozó repedéssel A gyerek olyasmi magyarázatot kajxitt hogy „kis baleset történt”, hogy „nekiesett az ajtófélfának", meg ily esmi. A sebet sokáig kezelte a körzeti orvos. Nagy nehezen be is gyógyult de a, jel” örökre megmaradt Egy este, amikor már a gyerekeket lefektették, a szülők két baráti házaspárral beszélgettek a hallban. Néhány szófoszlány azonban beosonta gyerekszobába. A kislány annyit értett, hogy „áfások " - jó pár év múlva jött csak rá hogy „ávósok" - meg pecsétgyűrűt ishallott. Később szüleitől megtudta, hogyédesaj)ját börtönbe zárták, mert beszédet mondott a „ kultúr- ban ”, meg részt vett Pécsen egy temetésen. . Föl-fölmerült benne, rákérdez az örökjeire, de mindig letett róla. Úgy hitte, az emlékek felidézésévelfájdalmat okozna apjának. Lelki sebeit nem akarta föltépni, meg már úgyis rájött a vallatás közbeni kínzásra, az ávós ökölcsajxtsára, amit hatalmas pecsétgyűrűs kezével mért apja arcára. A már gimnazista lány és a Pécsen dolgozó apa gyakran találkozott a déli órákban. Bekaptak miamit és sétáltak egyet Különösen a mai Király - volt Kossuth Lajos - utcát kedvelték. A kellemes tavaszi napon is kedvüket lelték a koradélutáni alig órás andal- gásban. A lány apja karjába öltötte sajátját Hirtelen megrándult az erős férfikar, s egy-két mátsodpercre abbamaradt a ludk beszélgetés. A lány érezte, sőt biztosan tudta, hogy'a szembejövő fölpuffadt képű ballonkabátos a pecsétgyűrűs ávós. Kirántotta karját apjáéból félmétemyit balra lépett Gyűlöletes undoiral nézett a savószemű képébe, és teketória nélkül szembeköpte. Az egy szót sem szólt Ahogy jött úgy ment toiább. A lány ismét belekarolt apjába. Ők is folytatták útjukat... V. Horváth Mária
