Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-10-23 / 42. szám

2011. október 23. SZEKSZÁRDI Szakmai előadások, kitüntetések a Balassa-napon „Jó lenne tudni, hogy mikor süt ki végre a nap!” A FIT. Gyakorió Általános Iskola Táncművészeti Tagozatának diákjai (folytatás az 1. oldalról) Az ülés keretében az Intézményi Tu­dományos tanács által ez alkatomra, a 35 év alatti munkatársak körében kiírt pályázata díjnyertes pályaműveinek is­mertetésére került sor. A három fiatal orvos, érdekfeszítő és alapos dolgozata méltán érdemelte ki a helyezéseket. I. díjas lett Dr. Ma- teisz Lénárd (gyermekgyógyászati osz­tály) II. Dr. Görbe Éva (tüdőgyógyásza­ti osztály) III.: Dr. Vass Ibolya (gyer­mekgyógyászati osztály). A szakdolgozók közül ketten kaptak díjat: I. Breitenbach Angéla (infekció- kontroli csoport) II. Plesz Éva (szülé­szet-nőgyógyászati osztály) A fiatal orvosok és szakdolgozók elő­adásáról a hallgatóság elismerően nyi­latkozott, pályamunkájukat jónak érté­kelték és úgy vélték, hogy a kórház te­vékenységéhez, több osztályhoz szer­vesen kapcsolódó, fontos témákat dol­goztak feL Az öt fiatal díjazott oklevél­ben és tárgyjutalomban részesült, me­lyet dr. Vastag Oszkár osztályvezető fő­orvos (szemészeti osztály) és Gliedné Tillmann Erzsébet ápolási igazgató adott át. 2009 óta a Tudományos Tanács dí­jazza a legszínvonalasabb kongresszu­si beszámoló szerzőjét is. Az oklevéllel és tárgyjutalommal járó díjat idén dr. Vadász Edit főorvos (gasztroenterotó- giai osztály) érdemelte ki. A délutáni ünnepi tudományos ülé­sen dr. Harangi Ferenc Ph.D osztályve­zető főorvos (gyermekgyógyászati osz­tály) és dr. Andriska István osztályveze­tő főorvos (traumatológiai osztály) kö­szöntötte a megjelenteket, s kérte fel a délutáni ülés előadóit, akik két lebilin­cselő előadással örvendeztették meg a hallgatóságot. Prof. dr. Kosztolányi György egye­temi tanár (PTE Orvosi Genetikai és Gyermek-fejlődéstani Intézet) az MTA tagja, kedves, szubjektív hangú beve­zetőjéből megtudtuk, hogy Szekszár- don született, itt érettségizett, gyer­mekkori és kamaszkori élmények kö­tik a városhoz. Pécsett végezte el az orvosi egyetemet, de minden nyári gyakorlatát a szekszárdi kórházban töltötte. „Mindez elegendő ahhoz, hogy itt ünnepeljek én is” mondta be­vezetőjében. Ezután „Az emberi genom megismerésének bejelentését követő 10 év tanulságai” címmel osz­totta meg gondolatait. A professzorról szekszárdi kollégái jól tudják, hogy nemcsak itthon, hanem hazánkon túl is elismert szaktekintély a génkuta­tásban. Előadásából idézni nem is pró­bálkozunk, ugyanis 10 éves kutató­munkája eredményének hihetetlenül jó retorikai készséggel és angolos hu­morával megtűzdelt összegzéséből egy-egy mondatot kiragadni méltány­talan lenne. A másik előadó dr. Hulin István ny. osztályvezető főorvos (traumatológiai osztály) történelmi és földrajzi szem­pontból adott áttekintést Orvoslás és zene címmel. Beszélt a zene biokémiai hatásáról, a zeneterápiáról, valamint a leghíre­sebb orvos-zenészekről, a „muzsikáló orvosokról.” Előadásából álljon itt egy igen megszívlelendő részlet: „A csend által kap értéket a hangzás, a hangzás által kap lehetőséget a lélek. A harmonikus lélek adja az élet értel­mének élményét. Ez a zene lélekfor­máló, felemelő varázsa!” A tudományos ülést követően a je­lenlévők közösen részt vettek a Szent János és Pál kápolnában a történelmi egyházak szolgálatával megtartott ökomenikus istentiszteleten, ahol Ba­lázsi Zoltán református lelkész hirde­tett igét. A Balassa-napi program este a gim­názium dísztermében az ünnepi be­szédekkel folytatódott. Dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: számára mindig kü­lönleges élmény volt a Balassa-napi ünnepségen való részvétel, a mai azonban még különlegesebb, hiszen amint mindenkit, őt is foglalkoztatja a gondolat, hogy mi lesz 2012. janu­ár 1. után, amikor a megyei önkor­mányzattól átveszi a kórház fenntar­tását az állam. Reményét fejezte ki, hogy bár nem sokat tudtak a pénz­ügyi nehézségek miatt a kórháznak segíteni, mindent megtettek - pályá­zatok és egyéb lehetőségek megkere­sésével - annak érdekében, hogy a legfontosabb intézményt támogas­sák.” Meggyőződésem, hogy a kór­ház fejlődését az állam segíteni fogja, s a bizonytalanság érzése megszűnik. Bízom abban, hogy az új fenntartó sokkal biztosabb hátteret jelent majd” - mondta. Végül sok szakmai kihívást, sikert, s minden jót kívánt a kórház vezetőségének, munkatársa- inakx és a betegeknek. (folytatás a következő oldalon) Hctfőtől-pcntckig í * | | 00 « 1^30 • ☆ 11 -16 -lg 740-tói Ft Menü a Rock&Roll Bistro-ban (Széchenyi u. 18. a Rolling Rock helyén a SPAR fölött) 2011.10. 24-10. 28-ig Frankfurti leves, Rántott csirkemáj, tört burgonya Kolbászos burgonyaleves, Zöldborsófőzelék, fasírozott Sze Húsleves, daragaluska, Székelykáposzta Magyaros gombaleves, Töltött csirkecomb, párolt rizs Bakonyi betyárleves, Szilvásgobóc A menü mellett még 10-20 féle ételből választhat weboldalunkon, és llw-óráig rendelhet, kiszállítással! Telefon: 74/312-811 www.rockandrollweekend.hu Advent Bécsben 2011. december 3., 10., 17., szombat Szekszárdiéi, Tolnáról, Bajáról és környékükről 6990 Ft/fő busz + idegenvezető + utasbiztosítás Eng. R01984/2000 Irodánk NECKERMANN PARTNER Tolna. Bajcsy-Zs. u. 120. Tel./fax: 74/443-828 Szekszárd. Széchenyi ti. 18-20. Tel.: 74/510-367 Hirdetésünk nem teljes körű, részletekért hívja irodáinkat! romcar.hu

Next

/
Thumbnails
Contents