Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-10-16 / 41. szám
6 SZEKSZÁRDI VASÁRNAP MOZAIK 2011. október 16. Még halálában is jótevővé vált Világpremier a német színházban A kép előterében Wallenberg (Andreas Peer). Hátul balról: Andreas Peer, Lotz Kata, Detlef Trippei, Solymár Dániel, Herwig Ofner, Frank Ildikó, Matthias Patzelt Hol van Wallenberg? Hol van Wallenberg? - kérdezik máig a világ összes nyelvén. így indul a Magyar- országi Német Színház október 3-i világpremierje, a Wallenberg. Ernst Pichler történelmi tényeken alapuló drámája egy lehetséges, igen megrázó választ ad erre a rejtélyre a 2012-ben 100 éve született svéd diplomatának, több tízezer magyarországi zsidó meg- mentőjének az emlékére. Amikor kinyílik a cellaméretű doboz a színen, bepillantást kapunk a milliók értelmetlen halálát okozó pusztító hatalmi gépezet titkaiba. Az egymással szembenálló „gyilkos bohócok”, Hitler és Sztálin (Alexander Mitterer) csak ugyanannak, az emberek életével halálos játékot játszó véres hatalomnak a két arca, ahogy' Alex Linse rendezésében ez egy értelműen meg is jelenik. Mindeközben ki törődik a fiát kétségbeesetten kereső anyával (Frank Ildikó)? A „békét” követően a Szovjetunióban fogva tartott Wallenberg (Andreas Peer) átlátta a hatalom szándékait, és jól érezte a neki szánt feladat veszélyeit. Mikor ezt látta legjobbnak, Szókratész bölcsességével „kiürítette a méregpoharat”, és még halálában is jótevővé vált. A szerző elégedett A Wallenberg szerzője, Ernst Pichler (Graz, 1930-), aki részt vett a premieren, a darab és az előadás létrejöttének körülményeiről beszélt lapunknak.- í/gy tudom, hogy direkt a DBU számára írta ezt a darabot.- Nem a DBU bízott meg ezzel Gloria Berg, díszlet- és jelmeztervező adta a Wallenberg megírásának ötletét. Ő egy régi kollégám, jelenleg a győri színháznál dolgozik. A budapesti lakását, amit a kommunizmus ideje alatt elvettek tőle, azért vásárolta vissza a rendszerváltás után, mert egy' ideig ott lakott Raoul Wallenberg (1912-?) a nyilas időszak alatt. Ő megmutatta nekem ezt a lakást, a pincehelyiséget, és megkérdezte, hogy nem akarok-e írni egy drámát errőL Az első válaszom az volt, hogy nem írok darabokat, mert a német színjátszásnak nincs szüksége új darabokra. Ha valamit szét akarnak szedni, akkor fogják a klasszikusokat, és tegyék azzal. Nem igazán szeretem a német rendezéseket. Persze vannak nagymesterek. Igazából tehát nem volt kedvem darabot írni, mert felbosszant a német rendezés, de nagyon sok anyagot kaptam a témához, így' mégis megjött a kedvem hozzá Gloria Bergnek köszönhetően. Az anyagban volt sok érdekes dolog, különösen a kortársak visszaemlékezései. Ma, a premieren itt volt Forgács Gábor, az egyik azok közül, akik együtt dolgoztak Wallenberggel ő könyvet írt ezekről az emlékeiről. Olyan információk is akadtak persze, amelyeket nem tudtam felhasználni. Láttam viszont, hogy' a darab csak az utolsó időszakról szólhat, amikor senki nem tudott semmit Wallenbergről. Rábukkantam egy kortársra, Szudopla- tovra (1907-1996), aki speciális gyilkosságokat készített elő Sztálin számára, a KGB (szovjet titkosszolgálat) másodikvonalában dolgozott. Különböző tisztogatási akciókban vett részt, de mindig túlélte. Végül megírta a memoárjait, amiben sok minden előfordul Wallenbergről is. Sok minden kiderül a struktúráról, hogy miként tüntették el az embereket, hogyan gyilkolták meg a fogvatartottakat, másrészt az összes drogról amit használtak, hogy vagy kooperációra, vagy beszédre bírják őket. Ez a szervezet a Lubjankának egy része volt, a börtönnek, ahol Wallenberget is fogva tartották. Innen nagyon sok információhoz jutottam, de egy darab nem egy történelmi feldolgozás, hanem egy keverék: egyrészt bele kell élnem magam a szereplők gondolatvilágába, másrészt hűnek kell lennem a történelmi tényékhez. Visszatérve az eredeti kérdéshez, azért gondoltam az együttműködésre a DBU-vaf mert én német nyelven írok, és azt szerettem volna, hogy német nyelven játsszák a darabot. Az összeköttetés úgy jött létre, hogy Máté Richárd színész idehozta a színházba egy' régebbi példányát a Wallenbergnek. Frank Ildikó, a DBU igazgatója nagyon érdeklődött a darab iránt. Elég nagy társulat kell hozzá, kell bizonyos mennyiségű pénz is, hogy ezt meg lehessen oldani, nem találtunk más megoldást, mint a DBU-t. Nagyon hűséges volt Ildikó a darabhoz is, meg hozzám is, és fordítva is ez volt a helyzet Nagyon akarta, hogy ezt a darabot a DBU vigye színre, és rátalált az osztrák Oskar Czerwenka Alapítványra, ezzel rendeződtek az anyagi viszonyai az előadásnak. Aztán elkezdett rendezők után kutatni, először egy érdekes kombináció jött számításba, egy svéd rendezőnővel Viszont a koncepció, amit ő magával hozott, pont az volt, amit én nem akartam. Én írtam a darabot, valamennyire van hozzá jogom, hogy megmondjam, hogyan jelenjen meg a színpadon. Egy évig írtam, ő pedig négy hét alatt tönkreteszi. Szerencsére eztmár az első tárgyaláson észrevettem. Mondtam, hogy ezek között a körülmények között nem. Megkérdezte Ildikó azt is, hogy én megrendez- ném-e. Nem vállaltam, mert már 10-12 éve nem rendeztem, és egészségileg már nem is bírnám. Másrészt kell egy másik rálátás a darabra, ami nem az íróé, hanem a rendezőé. Gyakorlatilag a legideálisabb megoldás az lesz, ha egy koprodukció során születik meg az előadás. így találtuk meg a Theater (Offensive Salzburg társulatát Volt itt ma valaki, aki látta, hogy ezt az előadást mindenképpen el kell vinnie Budapestre is. Én is nagyon elégedett vagyok, és látom, hogy itt jő dolgok történtek. Abszolút elégedett vagyok. A legjobb példa erre az a jelenet, amikor Wallenberg gyógyszer hatása alatt álmodik, és álmában felbukkan az édesanyja. Ezt a jelenetet legalább négyszer vagy ötször átírtam, hiszen egy ilyen jelenet könnyen átcsaphat a giccsbe, a szentimentalizmusba vagy a meseszerűbe. Ezt én úgy írtam meg, hogy csak hanghatásként jelenik meg az anya. Amikor viszont látom ebben az előadásban, Alex Linse rendezésében, akkor azt mondom, hogy igen, pont így akartam, csak nem tudtam így megírni, mert ebben a színházban van hátul ajtó, máshol lehet, hogy nincs. Ez egy csodálatos példa arra, hogy miért vagyok elégedett. íróként sokat küszködtem vele, és képként a rendezőtől pont azt kaptam, amit szerettem volna. A rendező dolga, hogy kifejezésformát találjon arra, amit én nem tudtam megírni. Kovács Etelka Középen szemüvegben Ernst Pichler
