Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-10-09 / 40. szám
2 U CT ö >#% I U CT ö C $ si $ R. iüW I Íw* 1 II iW 2011. októbi mm SZEKSZÁRDI «NAP (Folytatás az 1. oldalról) Az említett legsürgősebb intézkedéseket követően megfelelő létszámmal a helyszínre érkeztek a Terrorelhárító Központ szakemberei, és átvizsgálták az épületet. Természetesen a színhelyen megfelelő készenlétet biztosítottak a mentők, a tűzoltók és a katasztrófavédelem szakemberei is. Mivel biztosat senki sem tudott, az emberek kisebb csoportokban beszélgettek, találgatták, mi lehetett az ok, s vajon mikor térhetnek vissza a munkahelyükre. Volt, aki egy széken ülve várakozott az erős napsütésben, mások árnyékba húzódtak, aki tehette, egy idő után ebédelni ment. A telefonáló sokak napját megkeserítette, hiszen öltönyben, kosztümben nemigen lehetett letelepedni a fűbe vagy a járda szélére, igaz, végül ezt is megtették néhányan. Egy arra járó idős néni kérdésünkre elmondta: ő a Vöröskereszt nyugdíjasoknak szervezett programjára utazott be Paksról, Riadó - bomba nélkül A munkahelyükről kiszorult emberek órákig várakoztak a téren ám a székházba be se mehetett a 1 dón miatt. Igaz, hogy ingyen utazik hosszú az út vissza a buszpályauc rig, utána pedig Pakson még két 1 métert kell hazagyalogolnia, ezútta leslegesen - panaszolta. Az épület és környékének több ó át tartott átvizsgálása során szerem re sem robbanószerkezetet, sem { nús csomagot, sőt úgynevezett „kai csomagot” nem találtak. A városi k; tányság ismeretlen tettes ellen eljái indított közveszéllyel fenyegetés vé ge miatt, amiért a telefonáló két é terjedő szabadságvesztéssel sújth; Mellette - pontos adat egyelőre n nincs - a több százezer forint kár m térítésére is kötelezik a „szórakozol Az ügy kapcsán a városban per mindenféle kóbor pletykák terjedn amelyeket a nyomozás sikere érdé ben meg sem említünk. Azt viszi igen: a rendőrség bízik benne, hí rövid időn belül elkapják az elkövei csi-l Bursa Hungarica „A” TÍPUSŰ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rókák immunizálása A veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló 164/2008. (XII. 20.) FVM-rendelet alapján végzendő, a rókák 2011. évi őszi, veszettség elleni, országos orális IMMUNIZÁLÁSI KAMPÁNYÁNAK • ELSŐ NAPJA: 2011. OKTÓBER 1. • BEFEJEZÉSÉNEK HATÁRIDEJE: 2011. OKTÓBER 16. A MINTAGYŰJTÉS IDŐSZAKA • az immunizált területeken a tavaszi kampányt követően 2011. november 12. és 2012. február 28. között • a nem immunizált terűteken egész évben folyamatosan, 2011. március 25. és 2012. február 28. között lesz. A vakcinák repülőgépes kiszórása és kihelyezése, a közbeszerzésen nyertes cég tájékoztatása alapján Tolna megyében október 1-6. között történik. Adózási nyílt nap A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna Megyei Adóigazgatósága nyílt nap keretében előadást és konzultációt tart a pénzügyileg nem rendezett beszerzésekre jutó áfa összege utólagos visszaigénylésének szabályairól október 11-én 13.00-14.00 óráig SZEKSZÁRDon, az Arany J. u. 5-11. szám alatti ügyfélszolgálaton. A nyílt nap témaköre: A pénzügyileg nem rendezett beszerzések általános forgalmi adójának utólagos visszaigénylése. Közreműködik: Simonné Szabó Éva osztályvezető. Hívjuk, várjuk az érdeklődőket! Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2012. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj- pályázatot felsőoktatási intézmények hallgatói számára a 2011/2012. tanév második és a 2012/2013- tanév első félévére vonatkozóan. A pályázatra azok az önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséSzekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2012. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felső- oktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára. A pályázatra azok az önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik: a) a 2011/2012. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások; vagy b) felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek; és a 2012/2013- tanév első félévétől kezdődően felsőoktatási intézményget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben, a képzési keretidőn belül folytatják tanulmányaikat. FIGYELEM! A részletes pályázati kiírás megtalálható a Polgármesteri Hivatal Ügyfél- szolgálatánál (Szekszárd, Béla tér 8.), valamint a Szociális és Gyámhivatalban (Szekszárd, Vörösmarty u.), továbbá a város honlapján: www.szek- szard.hu. További információ: Bus- bachné Csery Krisztina Szekszárd, Vörösmarty u. 5., I. emelet 113. számú iroda, Telefon: 74/319-051; 74/311-630. ben teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni. A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2012-ben először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe, és tanulmányaikat a 2012/2013. tanév első félévében ténylegesen megkezdik. FIGYELEM! A részletes pályázati kiírás megtalálható: • Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálat 7100 Szekszárd, Béla tér 8. • Szociális és Gyámhivatal 7100 Szekszárd, Vörösmarty u. 5. • www.szekszard.hu Veszélyeshulladékgyűjtés Értesítjük a tisztelt lakosságot, hog polgármesteri hivatal veszélyes- és ek ronikai hulladékgyűjtési akciót szerv melynek során az összegyűlt veszély illetve elektronikai - a kommunális i ladékkal együtt nem kezelhető - hu dékaikat ingyenesen leadhatják. Az akcióban csak a lakosság vei részt, gazdálkodó szervezetek vés lyes hulladéka nem kerül átvétel ezért az egy személytől átveendő na mennyiségű veszélyes, illetve elekt nikai hulladék átvétele megtagadás kerülhet. Gyűjtés ideje: 2011. október i 8.00-12.00 óra között Helye: Szekszárd, Béla király tér Szekszárd, Csatári üzletház parkoló Leadható anyagok: VESZÉLYES HULLADÉKOK: • savas ólom akkumulátorok, • elhasznált szárazelemek, • festék, lakk, ragasztó, hígító marai kok és ezekkel szennyezett gong; legek, • lejárt szavatosságú gyógyszerek, • fáradt olaj (ásványi, növényi), • olajos hulladékok, • feleslegessé vált vegyszerek, sav; lúgok... ELEKTRONIKAI HULLADÉKOK: • háztartási készülékek, • barkácsgépek, • hűtőgépek, • televíziók... Információ: Szekszárd Polgármes ri Hivatal, Páll Laura környezetvédeli referens, 504-107. „B” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS