Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-08-28 / 34. szám
2011. augusztus 28. KAVE DUPLA HABBAL- SZEKSZÁRDI TAS4RNAP 13 „Amíg szükség van rám, addig dolgozom” SAS ERZSÉBET ROVATA Vendégem a Belvárosi Kávéházban egy férfi és egy nő. Dr. Szily Ferenc radiológus főorvos és Stölkler Erzsébet ápolónő. Kettőjüket nem csak az „köti össze“, hogy augusztus 20-án Horváth István polgármestertől átvették a Pro Űrbe, illetve a „Közjóért” kitüntető címet, hanem hogy mindketten a megyei kórházban teljesítenek szolgálatot évtizedek óta. Életük, munkásságuk, szerénységük példa lehet mindannyiunk számára, hivatástudatukkal kiérdemelték a város vezetői, betegeik, kollégáik, sőt, minden őket ismerő ember tiszteletét és elismerését.- Idestova 60 éve dolgozik a röntgenosztályon. Aki ennyi időt tölt el egy pályán, az bizonyára gyermekkori álmát valósította meg...- Kivételesen nem. A repülőakadémiára jelentkeztem, de magas vérnyomásom miatt nem vettek fel Ekkor jelentkeztem az orvosira. Édesapám mészáros mester volt, itt dolgozott a kórházban, itt is laktunk, tetszett ez az élet, s a kórház így nekem az első, majd később a második otthonom lett. Mikor pedig orvosi szakterületet kellett választani, a röntgen mellett döntöttem, mert a technikát, a gépészetet gyermekkoromtól a mai napig szeretem.- A hat évtized alatt mennyit változott a technika, s ezzel a betegségek felismerése?- Bizonyos betegség, mondjuk a tbc kevesebb lett, viszont az utóbbi években újra több az ilyen eset. A daganatos betegségek száma az évtizedek alatt folyamatosan nőtt, de szerencsére egyre több az, ami időben felfedezhető. A daganatos betegségeknél a legnagyobb gond, hogy a tünetek későn jelentkeznek. Amikor időben kiderül a baj, a sugár- és a kemoterápia után jó érzés látni a pácienseket újra egészségesen. Ez mind az utóbbi évtizedek találmányainak, a technika fejlődésének köszönhető, hiszen az UH, CT, MR, digitális technológia pontosabbá teszi a diagnózist, s azt, hogy pillanatok alatt elő lehet hívni a leletet, az maga a CSODA. S számomra az is az„ hogy ez a nagy fejlődés éppen az én életem, az én munkásságom alatt következett be. Azelőtt bementünk reggel a sötétkamrába, és délután jöttünk elő. Ma itt áll előttem ez a csodamasina, s percek alatt mindent tudok a beteg állapotáról- Főorvos úr sportorvosi tevékenységet is végzett... Egy férfi: Dr. Szily Ferenc- A TF meghirdetett egy tanfolyamot Budapesten, hárman, röntgenorvosok levizsgáztunk, és attól kezdve délután, munka után a sportolók egészségére vigyáztunk. Ez azért volt jó, mert végre kint lehettünk a szabadban a levegőn, s jómagam egyébként is szerettem a sportot, a sportolókat. Ebben a munkakörben négy évtizedet dolgoztam.- Tetszik érezni, hogy milyen szeretet veszi Önt körül, kollégák, asz- szisztensek, betegek részéről?- Azt, hogy szeretnek-e, nem tudom, de hogy tisztelnek, azt érzem. S jó érzés, hogy a kollégáim elfogadják a leleteimet, bíznak bennem. A hatvan év gyorsan elszállt, s ahogy az életben a két gyermekünk felnevelésekor, a feleségem, Csöpike most is mellettem van, ahogy a röntgenben is ott volt 40 évig.-Ön a mai napigfogadja a betegeket, s körberajongják az asszisztensek, akik tisztelik munkabírását, korát, tudását...- Amíg szükség van rám, addig dolgozom. Otthon sem tétlenkedem, a barkácsolás a kedvenc hobbim. Hozzánk ritkán jár szakember, mert a villanyszereléstől a festésig mindent megcsinálok, s mindezt örömmel és nagy precizitással, ahogy a hivatásomban is ezt teszem a mai napig. Egy nő: Stölkler Erzsébet- Azok az emberek, akiknek fájdalmát csillapította, akiknek a lelkét- testét ápolta, akiknek az életébe nyugalmat vitt, segítséget nyújtott, ismerik ezt a nevet: Stölike....- Kisdorogról hosszú út vezetett a szekszárdi kórház fertőző osztályáig. Mire a kis falusi kislányból, édesanyai ellenkezésre is úgy döntöttem, nővér leszek. Fiatal koromban mindig éreztem, hogy nem a helyemen vagyok. Akár állami gazdaságban dolgoztam, akár rokont láttam el, tudtam, nekem mást rendelt a sors. S akkor jött számomra az égi jel amely megmutatta, mi a hivatásom. Amikor a kisbíró a faluban kidobolta, hogy Szekszárdon nővérképző indul az első pillanatban tudtam, hogy ez a hívó szó nekem szól S mindenki ellenére - még imádott édesanyám sem tudott visszatartani - bejártam az utamat. „A Jóistenre bízom magam” gondoltam, s pénz nélkül biciklire ülve elindultam a nagyváros felé. S az elszántság, a szorgalom felülírt mindent. Felvettek, elvégeztem, sőt később le is érettségiztem. Nem titkoltam, hogy vallásos vagyok, felvállaltam akkor is, amikor nem volt tanácsos. Reggel korán templomba mentem, este a litániát sem hagytam ki.- Mi adta ezt a nagy erőt?- Az erőt Istentől kaptam, s azért voltam szorgalmas, mert bizonyítanom kellett, hiszen az osztályban voltak érettségizettek is, s meg kellett birkóznom olyan dolgokkal például, hogy nem tudtam, mi az, jegyzetelni. Mindezt pótolta az akaraterőm és a hitem. Még ha eperfa alatt kellett volna aludnom, akkor is bejártam volna az iskolába. Szerencsére a gondozott nagybácsimtól kaptam 200 forintot albérletre, aztán három hét múlva bentlakásos lett a tanfolyam. Manapság bizonyára furcsa a fiataloknak, hogy azért, amit szeretnének, áldozatot is kell hozni.- Hány éves volt az iskola, s hol volt az első munkahely?- Az iskola kétéves volt, a fertőző osztályon voltam gyakorlaton - éppen egy járvány volt s oda is vettek fel, az volt az első és az utolsó munkahelyem. Sőt, nyugdíj után még 12 évig dolgoztam ott. Még ma is hetente bejárok, jóban vagyok az egész osztállyal élükön dr. Báli Ildikó főorvos asszonnyal- Amikor a fertőző osztályon elkezdett dolgozni, milyen betegeket ápoltak?- Folyamatosan voltak fertőző páciensek, többnyire kicsi gyerekek, akik a legjobb betegek, türelmesek és hálásak. A lázas szemek csillogásában mindig ott volt a segítségkérés és a bizalom. Amikor mentem este dolgozni, sokszor gondoltam arra, hogy a sétálgató emberek nem is gondolják, hogy én hová megyek, s egész éjszaka mit fogok dolgozni. Az osztály nagyon összetartó volt, mindenben segítettük egymást. A betegség engem sem került el gerincízületi betegségek támadtak meg, még a hepatitist is elkaptam. S az élet milyen csodákat tartogat: édesanyám bejött hozzám és ápolt.- A kedves történeteket, sajnos nincs hely leírni, de élete megtapasztalásait - legalábbis párat - megosztunk most az olvasókkal..- Nagyon sok jó emberrel találkoztam az életemben. A mai napig, ha megyek ügyeket intézni, mindenki kedves hozzám. Nem értem, miért mondják, hogy rosszak az emberek, miért panaszkodnak annyian. Visszatérve a munkámra, sosem akartam főnővér lenni, én a betegágy mellett éreztem jól magam, az ápoláshoz volt tehetségem. S üzenem mindenkinek, hogy akik úgy érzik, hogy enyhítettem a fájdalmukat, azt ne az én személyemnek köszönjék, hanem annak, aki engem erre a szolgálatra küldött.
