Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-07-03 / 26. szám

2011. július 3. KÁVÉ DUPLA HABBAL Érettek lettek SAS ERZSÉBET ROVATA Vendégem a Belvárosi Kávéházban egy ifjú férfi és egy ifjú nő. Közös jel­lemezőjük, hogy bizonyítványukat a napokban kapták kézhez az I. Béla Gimnáziumban. A dokumentum igazolja, hogy középiskolás éveik után életük egyik legnagyobb megmérettetésén vannak túl, s azt sikeresen teljesítve érettek lettek. A középiskoláról, a tanulás melletti hobbiról, az érettségiről, a nyári szünetről és a következő állomásról beszélgettünk.- Túl vagy az érettségin, könnyebb vagy nehezebb volt, mint ahogy el­képzelted?- Az utóbbi 2-3 hét csak a tanulásról szólt, és most nagy megkönnyebbülés, hogy már múlt időben beszélhetek ró­la. Számomra könnyebb volt, mint ahogy vártam, a felnőttek szerintem kicsit „félelmetesebbre” festik le, állít­ják be. Az is lehet, hogy az ő idejükben valóban nehezebb volt az érettségi, szigorúbbak voltak a tanárok. Nekünk szinte kivétel nélkül az volt a benyo­másunk, hogy segítőkészek voltak, s nem az volt a céljuk hogy „kiderítsék”, ki mit nem tud, hanem az, hogy a tu­dásunkat megmutathassuk.- A tanulás mellett mi volt számod­ra az az időtöltés, amit a szabad­idődben szívesen végeztél, s amivel- szemmel láthatóan - a külsődben is eredményeket értél el?- A sport. Szinte mindent kipró­báltam az utóbbi években, atlétika, szertorna, kosárlabda, kung-fu, foci, jelenleg pedig kondizom. A Szekszár­di Borvidék Félmaratonon is indul­tam, és társaimmal az erős középme­zőnyben végeztünk,- Ezek szerint sokat jelent számod­ra a sport. Mit ad neked?- Megpróbálok sportosan élni, ami azt jelenti, hogy egészségesen. Azon kívül a sportnak van egy közös­ségformáló ereje, s a sportos életfor­ma nemcsak a mozgásban, de az egészséges étkezésben is megnyilvá­nul. Az eddigi életemet végigkísérte, és remélem, ez ezután is így lesz.- A fentiek szerint a sportban kívá­nod tovább képezni magad? Hová jelentkeztél?- A Budapesti Kommunikációs Fő­iskolára adtam be a jelentkezésemet, viszont sportkommunikáció szakra, ezt a III. évvége felé döntöttem el, előtte marketing szakra gondoltam.- Kicsit indiszkrét a kérdés... Ki volt a középiskolában a kedvenc tanárod, kitől kaptál emberileg és a tanulás szempontiából a les- többet?- Kis Pál István tanár úr, aki az iro­dalmat tanította, mégpedig egy má­Egy férfi: Albrecht Marcell sik megvilágításban - egy költő szem­szögéből -, mutatta be nekünk az iro­dalom szépségét, amellett, amit a könyvből tanulhattunk Az órákon - főleg a kortárs irodalomról - szemé­lyes élményeit osztotta meg velünk, amin keresztül jobban megismerhet­tük Szekszárd város nagy költőit.- Milyen nyári terveid vannak, hi­szen éppen a mai nappal, amikor beszélgetünk elkezdődött a gond­talan pihenés és feüöüődés a követ­kező nagy erőpróbára...- Barátaimmal, családommal sze­retnék több időt tölteni és kipihen­ni az elmúlt öt évet. Egy balatoni nyaralás mindenképpen a terveim között szerepel. Természetesen a nyár utolsó része már a főiskolára való készülődéssel és albérletkere­séssel telik majd.- Mennyire tartozott az álmaid kö­zé, hogy Budapesten tanulj?- Teljes egészében. Ugyanis sze­rencsés Vagyok abból a szempontból, hogy az apukám és a nagyszüleim is Budapesten élnek, így elmondhatom, hogy ismerem a fővárost, nem fog gondot okozni, a közlekedés, a tájéko­zódás. Örömmel fogom jövendő osz­tálytársaimnak és barátaimnak meg­mutatni a város szépségét. Egy nő: Mónus Gréta- Több fellépésedet látva, nincs kétségem afelől, hogy színpadra „termettéi”, hiszen énekelsz, sza­valsz... Az érettségi előtt mennyire izgultál? '- Úgy mentem az érettségire, hogy a három nap közül talán nem az első napon kerülök sorra. Aztán mégis, de jó volt így az elsők között lenni, meg­nyugodtam. Érdekes, hogy az írásbe­lin egyáltalán nem izgultam, de a szó­beli előtt nagyon, s örülök, hogy en­nek ellenére jól sikerült, és minden felnőtt híreszteléssel ellentétben a ta­nárok nagyon segítőkészek voltak.- Már a felkészülés alattfelvételiz­tél... A kettő nem volt kicsit sok?- Sok(k) volt! A Kaposvári Színmű­vészeti Főiskolára jelentkeztem, így a versek és monológok tanulására he­lyeztem a hangsúlyt. A felvételi az érettségi írás és szóbeli közé esett és ennek tudom be, hogy nem sikerült. Viszont jövőre újra megpróbálom.- Mióta álmod az, hogy színész le­gyél?- Már általános iskolás koromban szerepeltem az iskolai ünnepségeken, vers- és prózamondó versenyekre jár­tam. Tagja voltam a „Létra” színház­nak középiskolás elsős korom óta. A műfajok között a musical a kedven­cem, talán mert csapatmunka, s miu­tán mindkettőt szeretem, ebben a műfajban megtalálom majd az ének­lés, ugyanakkor a prózamondás szép­ségét is.- Kis Pál István tanár úr rendeze sében a „Tolna Megye Művészeté­ért” díjak átadása alkalmából réti dezett ünnepségen is szavaltál..- Szeretem a verseket, ott Garayti >! a Szent László című vers egy részlett mondtam el, amelyben a költő Szel szárd városát írja le. Akik ebben ré ­vettünk, úgy gondoljuk egy nagyi szép gondolat volt, hogy Szekszárd ros nagy költőinek sorai szerepelt- műsorban, ami ezen az ünneps- igazán aktuális volt.- Tőled is megkérdezem, hogj ki volt a kedvenc tanárod, akitől a leg többet tanultál?- Sárvári Jánost említeném először, aki tánc- és drámatanárom volt, tőle sokat tanultam. Az irodalomban lévő szépségre pedig Kis Pál István tanár úr nyitotta rá a szemem.- Úgy tudom, van valami, amiben megegyeztek MarcellaL.- Szintén a Kommunikációs Főis­kolára megyek ez volt a második, amit megjelöltem, de mindenképpen újra próbálom a Színművészeti Főiskolát.- A nyári pihenés, nyaralás tervei már alakulóban vannak?- Évek óta egy jó barátnőkből álló csapattal együtt nyaralunk, s ez az idén nyáron sem lesz másként. Me­gyünk a Balatonra, s bár utána kinek - kinek másfelé visz az útja, reményke­dünk abban, hogy ez a közös nyaralás sokáig megmarad Lesz még a nyáron egy nagyon szép utam, ballagási aján­dékba kaptam a testvéreimtől, Anet­től és Zoltántól, közösen elmegyünk Korzikára.- Ez most úgy hangzott, hogy vége a gyermekkornak...Mennyire vá­rod, hogy a fővárosban főiskolás legyél?- Várom, ugyanakkor kis szoron­gás is van bennem, miután nem isme­rem Budapestet, azt hiszem, én leszek az egyik olyan ember, akit kalauzolni kell majd.

Next

/
Thumbnails
Contents