Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-06-19 / 24. szám

14 » SZEKSZÁRDI mmmuMm MOZAIK 2011. június 19. Rokoni emlékek Escher Károlyról Szekszárdon él a neves fotóművész unokahúga Sághy Margit egyik féltve őrzött képe: a gyermek Escher Károly testvérével, Máriával, valamint szüleikkel egy korabeli fotográfián Él egy idős, ámde korának elle­nére tökéletes memóriával ren­delkező hölgy az egyik Gróf Pál utcai tízemeletesben, akiről kide­rült, a húszas, harmincas, negy­venes évek legkiválóbb fotómű­vészének, a szekszárdi származá­sú, a Petőfi-dagerrotípiát is res­tauráló, a magyar riportfotózást művészi szintre emelő Escher Károlynak unokatestvére. Sokan a kutatók közül is azt hitték, Eschernek nincs közeli rokonsá­ga, aki adatokkal szolgálhatna a művész életéről. Az idén a 90. életévét betöltő Sághy Margit néni léte ennek épp az ellenke­zőjét bizonyítja! Sajnálatos módon mozgása nem tette lehetővé, hogy a 2011. januárjában véget ért, Szekszár­don rendezett Escher-előadássorozatra eljusson, emlékezete a nagybácsiról vi­szont tengernyi „kockából” áll, melye­ket megkeresésünkre most szívesen megoszt a Szekszárdi Vasárnap olvasó­ival- Mi volt az első emléke Károly bá­csiról?- Még mielőtt fotózni kezdett vol­na, Pesten filmezéssel is próbálko­zott. Szekszárdról is készített egy rö­vidfilmet 1926 körül, melynek címe Szekszárd jövője volt. A filmkockákon látni lehetett a mostani Szent István tér környékét, a Garay Főgimnáziu­mot, mellette a Tanácsházát. Akkori­ban csak ez a két épület emelkedett ki jobban, meg velük szemben a Selyem­gyár. A többi építmény kis parasztház volt még, az út is poros volt...Bennün­ket is felvett édesanyámat, engem is­kolás kislányként, s öcsémet, két ki­sebb tíz hónapos, babakocsiban ülő ikertestvéremmel együtt. Valamilyen ünnepség felvonulásán vettünk részt, Károly bácsi azt filmezte le. Ez az idő­szak a néma mozgófilm kezdete volt Magyarországon. Muris volt vissza­nézni, ahogy lépkedtünk, szedjük a lá­bunkat az utcán, régi Chaplin-filmek- re emlékeztetett az egész, mivel gyor­san mentek az amúgy nem túl éles kockák....Később leírta, ez a korszaka nem igazán volt sikeres, s végleg felha­gyott a filmezéssel.- Látható volt ez a rövidfilm vala­hol?- Hogyne. Le is vetítették itt a régi szekszárdi moziban: első osztályos le­hettem, s a filmkockákon láthatóak vol­tunk, ahogy vonulunk - elöl a kisebb, hátrébb a nagyobb gyerekek, fiatalok. Azt hiszem, Szekszárd jövője volt a film címe. Elmentünk megnézni: kezdetle­ges volt, nem is volt éles, de azért ki le­hetett venni mindenkit... Meséljen egy kicsit a családról... Károly bácsi édes­anyját Sághy Ilonának hívták, ő édes­apám ikertestvére volt. Amikor fotózás­ba kezdett, széthullott a család, de ké­sőbb lejárt azért még Szekszárdra. Pes­ten élt, s ritkán jött, ha úgy vitte az útja. Gemencbe, Keselyűsre gyakran kiug­rott. Mivel édesanyám bátyja ott volt erdész, sokszor portyáztak együtt, va­dakat szemlélve. Egymás mellett lak­tunk egy másik nővérével, Böske néni­vel a Báró Augusz Imre utcában. Ilka néni, Károly bácsi édesanyja minden nyarat náluk töltötte. Amikor átfutott Szekszárdon, apja nővérénél, Böske né­ninél szállt meg 2-3 napig. Tartósan nem tartózkodott a városban, mert örök bolygó vöt Aztán elkötöztünk Balatonfüredre, majd Pestre, s más kö­rülmények között éltünk, mint ő, soká­ig nem is hallottunk róla.- Ezek után gyakran találkoztak?- Újra csak halála előtt láttam, a 60- as években. A kislányom is fényké­pésznek tanút, feljárt hozzá, segített, magyarázott neki. „Hát hozd el anyu­kádat, nagymamádat is!” - üzente ne­künk. Egyik este lányommal és anyámmal spontán elnéztünk hozzá: valamelyik körúton, magas, régi bér­palotában lakott. Ő társasági ember volt, számtalan üzleti összeköttetéssel a fotózás révén: szerencsétlenségünk­re épp akkor készült egy összejövetel­re: „Az isten áldjon meg benneteket, miért nem szóltatok? Ne haragudja­tok, most nem tudlak benneteket fo­gadni, hivatalos megbeszélésre kell mennem”. Akkor még nem sejtettem, hogy utoljára láthattam... „Nagyon fá­jó pont, hogy nem tudjuk, hogy 1966- ban Károly bácsi miben halt meg, ér­tesítést sem kaptunk róla, csupán a rá­dióból tudtuk meg anno.”- Milyen munkáira emlékszik szí­vesen vissza?- Károly bácsinak egy kiállításán voltunk, sok képét mutatták neki, ami nagyon megragadott, például Bartók művéből, a Csodálatos Mandarinból jelenetet, amikor Lakatos Gabriella korabeli balerinát üldözi Fülöp Viktor balettáncos a mandarin alakításában. A táncosnő levegőbe ugrása például - korszakalkotó újításként - úgy tűnt a képein, mintha élő, mozgó fotókat ké­szített volna: e folyamatos, mozgásdi­namikájú képek olyannak tűntek, mintha a szereplő árnyéka apránként ugrás lett volna. Ez igencsak megma­radt emlékeimben. Úgy tudom, a hét­köznapi emberekről és a szegény ré­tegekről készült szociofotói mellett több híres színészről, művészről, poli­tikusról, íróról készített képeket, úgy, mint Horthy Miklós, Jávor Pál, Sze- leczky Zita, József Attila, Rippl-Rónai József, Thomas Mann, vagy a wind- sori herceg.- Milyen természetű ember volt Es­cher Károly?- Egy mondására tisztán emlék­szem: együtt volt a család, amikor apámnak azt mondta: „Te zsivány Ferkó, te szerencsés fickó vagy! Szép feleséged van, szép gyönyörű gyereke­id” Anyám rögtön rávágta: „Te miért nem nősülsz meg?” Mire Escher „Az nem nekem való! Én nem teszek tönk­re egy életet sem! Nekem soha nem le­het családom, örökké úton vagyok!” Neki nem volt való a család Van róla egy képem: fiatal, délceg, magas, szi­kár ember volt. Sajnálom, hogy meg­szakadt a kapcsolatunk vele: éke az ő csavargó életét, s ez volt a tragédi­ánk.... Ő 1966-ban halt meg, kislányom rá egy évre hunyt el, 67-ben, 27évesen. 1965-ben édesapám. Sorra jöttek ak­koriban a tragédiák, nem voltak köny- nyűek azok az évek.-Úgy tudom, a család is örökölte a fotós hajlamot...- Igen, fiam, aki két éve hunyt el, örökké fotózott, unokám, Vögel Rita, mint leányom, szintén komolyabban fotózik, s a világ legkülönbözőbb tája­in járt már: csodálatos képeket készí­tett pékiául Nepálban, a Mount Eve­restről Fiamnak és unokámnak közös kiállításuk is volt a Pólus Center halijá­ban. E képeket szoktam nézegetni, s persze azt a két puhafedelű kötetét, melyet Károly bácsi jelentetett meg a hatvanas években fotóművész múltjá­ról, s melyet akkoriban azonnal meg is vásároltam, hogy emlékét őrizzem még sokáig. Gyimóthy Levente

Next

/
Thumbnails
Contents