Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-04-24 / 16. szám
2011. április 24. A CSALÁD ÉVE SZEKSZÁRDI imsÄRimp Két lányt szült, mégis tizenhét ragaszkodó gyermeke van Nevelőszülők családi napja Domboriban Gyerekekkel és nevelőszüleikkel telt meg Domboriban a gyermektábor április 9-én. A szeles idő ellenére felhőtlenül szórakozott kicsi és nagy. Légvárban ugrált, csúszdázott, kispályán focizott, de még pillangóvá, kutyussá, vagy akár Batmanné is változhatott arcfestéssel az a felnőtt szemmel nézve nehéz sorsú, több mint 300 gyerek, vagy már éppen felnőtté vált fiatal, aki a Tolna Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság Nevelőszülői Hálózata eddigi legnagyobb szabású családi napján részt vett. Immár 5. esztendeje került sor az évente megrendezett jeles eseményre olyan családok számára, ahol átmenetileg nevelkednek nem örökbe adható gyerekek. Akik később örökbe adhatóvá válnak, ha a vér szerinti szülők nem látogatják őket, vagy visszakerülhetnek édes szüleikhez, ha rendeződnek azok körülményei, leggyakrabban a munkahely- és a lakásviszonyok. Sokan azonban hosszú időn át nevelőszülőknél maradnak. Ezen a napon a programok szinte végtelen sora várta a gyerekeket, köszönhetően a Nevelőszülői Hálózat a családi napot szívügyének tekintő 15 munkatársának, akik még munkaidőn túl is ezért dolgoztak - tájékoztatott Berlingerné Sashegyi Katalin szakmai vezető. A légvárakat nem fújta el a szél, de az origamisok papírjait egészen biztosan elfújta volna, ezért inkább beköltöztek a házba, ahol a kisgyerekek láthattak bábelőadást, a kézműves-foglalkozásokon hajtogathattak papírt - húsvéti díszt, virágot -, vagy akár gyöngyöt is fűzhettek. Hasított bőrből pedig táskák vagy más tárgyak születtek, mialatt folyvást dolgozott a két arcfestő. Az udvaron a rendőrök a biztonságos közlekedésre tanították a gyerekeket a kerékpáros tanpályán, a tűzoltók bemutatták a munkaeszközeiket, az egészségügyi szakközépiskola képviselői tanbabákkal tartottak bemutatót. A kispályás futballmérkőzéseken a csapatok tagjai a nevelőcsaládokból kerültek ki. A nagyobbaknak zenekar játszott a színpadon, aztán fellépett egy aerobic csoport, a néptáncosok között pedig nevelt gyerekek is szerepeltek. A hangulatfelelős mindvégig Buci bohóc volt, akinek a kezdeményezésére létrejött rögtönzött Ki mit tud? rendkívül népszerű lett. Ki a Nemzeti dalt szavalta hibátlanul, ki német dalt énekelt, más viccet mesélt, és nem volt baj, ha az ajándék tojás már elfogyott, mindig voltak újabb és újabb produkcióval jelentkezők. Azt sem bánták a gyerekek, ha emiatt halasztódik a lufihajtogatás. A sárkányhajózást viszont sajnos egészen elfújta a széL E sokféle program között számos önkéntes felajánlás volt, és a nevelőszülők is segítettek, amiben tudtak. Megpucolták a zöldséghegyeket a kétféle gulyáshoz, ezernyi csipetkét szaggattak és nem egészen önzetlenül rengeteg palacsintát hoztak otthonról megtöltve az ebédhez, amiért tombolajegyet kaptak. A szekszárdi Szél Henrikné 40 darabot hozott. Őt az egyik legjobb hivatásos nevelőszülőként mutatta be Berlingerné Sashegyi Katalin. „Búcsú nélkül adta át a két hónapos babáját” Az öt testvérrel együtt felnőtt Szél Henrikné 21 éve választotta hivatásaként a nevelőszülőséget családja ösztönzésére. Mindkét lánya egészségügyi szakközépiskolát végzett. A nagyobbiknak megtetszett egy cigány kisfiú, amikor gyakorlaton volt a csecsemőotthonban. Szerette volna magához venni, de a szülők nem egyeztek bele. Ez a tapasztalat és férje súlyos betegsége, ami miatt otthon végezhető munkát kellett választania, vezette arra a döntésre, hogy nevelőszülő lesz. 1989. szeptember 1. óta a sajátjai mellett már 15 gyerek szólítja Mamának. Közülük 11-et már felnevelt, szakmájuk van, dolgoznak, a félretett zsebpénzükből és az államtól kapott életkezdési járadékból mindegyiküknek tudott venni, ha lakást nem is, de lakható tanyát igen. Ahogy önálló életet kezdtek a gyerekek, a nevelőszülőség ugyan megszűnt, de az érzelmi kötelék nem szakadt eL Közelgő, hosszas utógondozást igénylő szívműtétje okán szinte versengve ajánlotta fel a segítségét minden gyermeke. A közelmúltban, április elsejével, 40 év szolgálati idő után Mama nyugdíjba ment. A négy iskolás gyereket, akit jelenleg nevel, azonban még felneveli. Szél Henrikné (jobbról) legifjabb gyermekével, annak testvéreivel kismama lányával és Buci bohóccal a családi nap hangulatfelelősével Közülük a legfiatalabb, aki most hatéves, kéthónaposán került hozzá. így emlékszik a kislány átadására, ami még ma is könnyeket csal a szemébe: - Nálam lakott már két fiú, akiket a lakáskörülményei miatt vettek el az édesanyjuktól A kicsi már ezután született. Az anyát a rokonságban kitették mindenhonnan, mert egyedül volt. Egy nap telefonált, hogy hozza a picit, aki akkor két hónapos volt. Szeremé, ha őt is én nevelném. Felhívtam a gyámügyet, mondták, hogy így nem lehet, mert ha odahozza, és valami baja van a picikének, akkor én felelek érte. Mivel már elindult az anyuka, mondtam, jöhet, ha ott alszik nálunk a picivel akkor mégis az övé a felelősség, aztán majd másnap rendeződik a dolog. Közben mégsem hozta, hanem ő kérte a gyámügyet, hogy a kicsi ne kerüljön állami intézetbe, hanem hozzám hozhassa, mivel már két testvérét én nevelem.- Nehéz lehet ilyen picikét nevelni, akit még szoptatni kellene...- Nem. Éppen hogy nem, mert őt úgy tudom tekinteni, mintha a saját gyerekem lenne. Egyébként az anyja sem szoptatta. Nagyon furcsa volt... Ahol állt régen a Bőség szobor a Szent István téren, ott adta át az anyuka egy szál ruhában. Ahogy átvettem, csak ment tovább, mondtam neki, hogy legalább köszönj el tőle, puszit adjál neki. Én vittem haza a buszon, és végig sírtam. Nem tudom beleélni magam abba, hogy egy anyuka átadja a két hónapos picikéjét úgy, mintha egy darab bábu lett volna. Ezt a mai napig nem tudom elviselni... Jó, szereti a gyerekeit, mert amíg Szekszárdon laktak, minden két hétben jött látogatni. Ilyenkor láttam, hogy szereti, de mióta távolabb költöztek, és született még négy gyerekük, munkájuk nincs, nem tudnak jönni. Pedig olyan tündéri tud lenni ez a kicsi! Most hatéves, de nem tudom leszoktatni, hogy velem aludjon egy szobában. Pedig van külön szobája mindkét kislánynak, és a fiúknak is egy nagy szoba. Jött látogatóba a hivatásos katona lányom, mondtam, hogy aludjanak egy szobában, én pedig lemegyek. Éjjel négykor jön a kislány, és kegyetlenül sír. Mondom: mi van picikém, félsz? Nem tudsz aludni? Idebújsz? Igen, de fönt a macikám. Felszaladt a macikáért és visszajött. Any- nyira kötődik! Ismeri az édesanyját, beszél vele telefonon, de én azt hiszem, hogy mégis engem szeret. Tényleg tündéri kislány. A többiek is nagyon ragaszkodóak. Egyikük babát vár június elejére, mégis kétnaponta följön, vagy ha nem tud, akkor fölhív telefonon. Persze akadnak gondok is, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Rossz magaviseletnek az iskolában, de ez ezzel jár. Aki ezt vállalta, an-, nak végig kell vinnie. Kovács Etelka
