Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-04-17 / 15. szám

2011. április 17. ÉRDEKŰ? BEMUTATJUK 11 VAÜhnip A gyerekek lelkét faragta Wéber Panni: „A vágyaimat és a lehetőségeimet mindig szinkronba tudtam hozni" A Vízmű SE vezetőedzője, Paszler József olyan nyugdíjas pedagó­gusra voksolt Wéber Panni sze­mélyében, aki szerinte a legis­mertebb szekszárdiak egyike. Paszler tanár úr sok minden mel­lett méltatta a tanárnő hihetet­len vitalitását és családcentri­kusságát. Javaslatát egy olyan „képpel zárta”, amint a nagyma­ma vidáman teker kempingke­rékpárján, amelyen két-három unokáját is „szállítja”...- Milyen gyerek volt kiskorában? Nagyon jó, vagy csintalan, szorgal­mas, vagy igyekezett elodázni a fel­adatokat?- Meggyőződésem, hogy az ember habitusát a gyermekkor határozza meg. Egy bácskai faluban nőttem fel, szüleim nagyon igényes emberek vol­tak. Ez azt is jelenti, hogy öcsémtől és tőlem is megkövetelték, hogy sokat ol­vassunk, és jól tanuljunk. Igényességü­ket igazolja, hogy olyan jó középiskola- | ba írattak bennünket, ahol latint és q művészettörténetet is kellett tanul- | nunk. Az olvasás és a magyar nyelv sze- retete, valamint a szorgalom belém ivó­dott, s elkísért a pályaválasztásig, sőt £ azon is túl Ugyanis magyar-orosz-dél- szláv tanári diplomát szereztem.- Igazán remek választás volt, gon­dolok a későbbi idegenvezetői tény­kedésére is.- így igaz. Elsősorban azért, mert a sorstól nagy ajándékot kaptam: egy részt, hogy a vágyaimat a lehetősége­immel mindig szinkronba tudtam hoz­ni, másrészt, egész életemben olyan munkát végezhettem, amely egyben a hobbim volt. Annak külön örülök, hogy magyart taníthattam... Hiszen a gyerekek nem születnek azonos kész­ségekkel, de valamennyi gyereknek - akár jó, akár gyengébb képességű - szive van. Egy szép verset, egy szép no­vellát rendre sikerült minden gyerek szívéhez eljuttatnom, ez munkám so­rán folyamatosan sikerélményhez jut­tatott. Pedagógusként külön örömet jelentett, hogy a magyar olyan tárgy, aminek tanítása során a gyermeklelke- ket faraghattam, miközben a legjobb emberi tulajdonságaikat erősíthettem.- Miből táplálkozik legendás teher­bírása?- Elsősorban a kötelességtudatom­ból fakad Nemigen emlékszem olyan­ra, hogy diákként, később tanárként felkészületlenül mentem volna az is­kolába. Szintén otthoni örökség a ma­gam körüli rendszeretet.. Hátterében pedig munka áll, hiszen a környezet és a család rendben tartása, helytállás a munkában, vagy a társadalmi felada­tok ellátása nem pottyan csak úgy az ember ölébe.- Emlékszem, több városi testület­ben is dolgozott már akkor is, ami­korfiai még iskolások voltak.- Szerencsémre jól gazdálkodtam az időmmel, jól szerveztem az életem, s végeztem mindazt, amit a sors rám mért. Hogy mi segített mindebben? Az eredmények, a sikerek mindig mo­tiváltak, sőt doppingoltak, s erőt ad­nak, adtak a továbbiakhoz. Mindeb­ben fontos tényező a jó erőnlét, az ál­lóképesség. Családomban mindig fon­tos szerepet játszott a sport. A rend­szeres úszás, a kerékpározás, sőt a síe­lés a mai napig meghatározza az élete­met, ami fizikálisán kondiban tart- A gyakorlóiskolából ment nyug díjba. Önben ez nem okozott törést, bár tudom, hogy e tény életritmu­sán netn igazán változtatott.- Hatvanévesen vonultam nyugdíj­ba, egy „ciklus” végén, azaz elballagtat- tam egy nyolcadik osztályt. Új csapat­tal már nem akartam kezdeni. Közben éreztem, irányt kell váltanom. Akkor már volt három unokám, majd még kettő született. Megfogalmazódott bennem, csöppet sem akarok kima­radni az életükből, mert ezeket az esz­tendőket nem lehet visszahozni. S ha már annyi kisgyermek fejét simogat­tam az iskolában, éppen az enyémeket ne dédelgessem? Döntésem jónak bi­zonyuk, hiszen a mai világban a fiatal anyukáknak bizonyos fokig nehe­zebb, mint annak idején nekünk vök, ugyanis nehéz megtartaniuk a mun­kahelyeiket, ezért is elkél a segítség. A legszebb és legaranyosabb szolgálat az unokák „pesztrálása”. Visszakanyarod­va kérdéséhez, nyugdíjaztatásom azért sem okozott törést, mert szere­tett kollegáimmal a mai napig sem sza­kadt meg a kapcsolatom.- Most akkor gyerekezzünk és uno- kázzunk! Kétfelnőttfia van.- Igen, Tamás és Gábor. Tamás peda­gógus lett, majd gazdasági másoddiplo­mát szerzett, jelenleg egy céget igazgat. Szekszárdon lakik, s egy közeli város­ban dolgozik. Három gyermekük van: a fiúk kiskamaszok, Ádám 14, Péter 13 esztendős, Kata pedig 6 éves. Gábor fi­am környezetmérnök, egy nagy cég munkatársa, s Diósdon élnek. Nekik két gyermekük van: a nyolcéves Soma és az öt esztendős Lili.- Mesél az unokákról?- Akár holnap reggelig. Persze, mindenki elfogult a saját unokáival, s ez így van jóL Az enyémek? Nem is tu­dom, kinél mit is emeljek ki... Csodála­tos gyerekek. Okosak, fogékonyak, na­gyon klasszak, a sportban is kiemel­kednek, ketten nagyon muzikálisak, a fiúk talpraesettek, a lányok szelídek, al- kalmaz.kodóak, ugyanakkor megvan bennük a szükséges vagányság.- Annyira jó látni az elégedett bol­dog mosolyt az arcán! Gondolom, ez akkor is „marad", ha az idegen- vezetésről beszélgetünk.- Marad, bizony. Az idegenvezetés akkor kezdődött, amikor a fiaim any­nyira megnőttek, hogy már nem volt szükség a mindennapos szolgálatra, mint kicsi korukban. A megmaradt szabadidőmmel szerettem volna oko­san és hasznosan gazdálkodni. Átgon­doltam a dolgot: idegen nyelveket be­szélek, az irodalom és a történelem nagyon érdekel, az utazás pedig min­dig lételemem volt. Mindezt egyetlen szakma fogja össze, az idegenvezetés. Egyéves intenzív kurzuson megta­nulva a szakmát, egyre több megbí­zást kaptam. Számos európai és Euró­pán kívüli országot jártam be, min­den alkalommal újabb élménnyel gazdagodtam. Az idegenvezetés pe­dig hasonlít a tanításra, mivel más né­pek kultúráját, történelmét, művé­szettörténeti értékeit mutatom meg az érdeklődő csoportnak, ami - sze­rintem - egyfajta ajándékosztás. S ez nem csupán annak jó, aki kapja, ha­nem annak is, aki adja. Ezért soha nem fáradtan, megtörtén érkeztem haza, hanem az érdeklődő tekintetek emlékével.- A városban találóan „Prága-sza- kosként” is emlegetik... Érdekel, hogy mielőtt először idegenveze­tőként csoportot vitt akár Prágá­ba, akár Rómába, bárhova, járt már az adott helyszínen?- Hát hogyne, gyakran az úgyneve­zett bejáró túrák alkalmával. Prágát na­gyon szeretem, és azokat az országo­kat is, ahol szláv nyelveket beszélnek. Az idegenvezetés örömöt ad, de van­nak nehézségei is. Például rendre he­terogén csoport verődik össze: az egészségi állapotukat, a korukat, az in­telligenciájukat, tárgyi tudásukat, ér­deklődési körüket és még sok mást il­letően. Nem a városok bemutatása okoz gondot, hanem az, hogy arra a pár napra az embereket viszonylag ho­mogén csoporttá szervezzem. Ebben sokat segítettek nekem pedagógusi végzettségem és tapasztalataim. Olyan jó látni, mikor az út végén az utasok egymást átölelve címeket, telefonszá­mokat cserélnek.- Mert elégedettek, s örülnek. Ön­nek mik jelentik az örömök forrá­sait?- A legmeghatározóbbakat soro­lom. A szülői háttér, a jó család, a gye­rekek, majd az unokák okozta boldog­ság, a jó társ, a jó munka és a jó baráti kör. Szent Ágoston fogalmazott így: „Ahol szeretet van, ott nincs teher”.- Legközelebb kit mutassunk be az olvasóknak?- A baleseti sebészt, dr. Andriska Ist­ván osztályvezető főorvost. Faggassa az azonnali döntéshozatal vállalásáról, az állóképesség szinten tartásáról, a folytonos szakmai fejlődésről, no és a gyerekszeretetrőL V. Horváth Mária

Next

/
Thumbnails
Contents