Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-03-27 / 12. szám
2011. március 27. MOZAIK ; SZEKSZAHW VASÄ RNAJP Örömfutás vízben a víz ünnepén Nagy utazás Folytatás az első oldalról. A leghosszabb, 10 km-es távot csak a rutinos futók, zömmel a szekszárdi Kadarka Futóegyesület tagjai teljesítették az esős, szeles időjárás ellenére viszonylag jól futható terepen, idén új útvonalon. A legnagyobb számban nevezett iskoláskorú gyerekek a rövidebb távok valamelyikére, 5 vagy 2,5 km megtételére vállalkoztak. Az itt-ott csúszós terepen jó hangulatban haladt mind a Csillag Balázs vezette 5 km- es távon futó, mind a 2,5 km-t teljesítő csapat Scherer Tamás irányításával. Természetesen a legkisebb, a 2,5 éves gyerekek az éveik számával megegyező hosszúságú távot választották. Nekik még tényleg a víz, azaz a pocsolya jelentette a legnagyobb élményt, náluk egy-két évvel idősebb sporttársuk azonban már valóban komolyan vette a futást, igaz néha édesanyja hátára kapaszkodva folytatta a táv teljesítését. A szervezők azonban cseppet sem vették zokon az efféle „kilengéseket”, hiszen ennek a „Víz a városokért, városok a vízért” szlogennel fémjelzett örömfutásnak a demonstráció volt a lényege, vagyis, a csapvíz magas minőségének bizonyítása. Ezért a célba érkezők csapvizet kaptak frissítőként, amit jóízűen megittak. K. E Kiss Albert fotóesszéje PU - Pályaudvar. Autonóm riport egy témáról, amelyről mindannyiunkban élnek nosztalgikus vagy mindennapi élmények, hiszen „a vonatutak nyomot hagynak az emberben” - ahogy Mezei , Anna írja. Kiss Albert, a Tolnai Népújság fotósa sajátos látásmóddal mutatja be az indulás és érkezés, de leggyakrabban a végtelennek tűnő várakozás helyszínét a megyei könyvtárban március 16-án megnyílt fotókiállításán. A tárlaton a kis, emberközeli vasútállomások világa jelenik meg feketén- fehéren, egy híján húsz képben, iránymutató címek nélküL Az irányt pontosan jelzik a képek maguk, a rögtön az elején zárójelbe tett, kihalt, rendes kis vasúti kocsi, a távolba éppen elindult összefirkált vonat búcsúja, a sötét aluljáróban a fény felé haladó utas, de leginkább a váróterem padján ülő két feketébe öltözött kendős öregasszony. Fölöttük, mint ablak a házon, a menetrend „kőtáblába vésve”. A drótkerítésen át a pályaudvar felől szemlélve a sínpárok, úgy tűnik, valóban összefutnak a végtelenben, de vajon az állomáson is csak látszólagosak a találkozások? A várakozók kiüresedett tekintettel néznek maguk elé, hiába tűz be az ablakon a napfény. Ha együtt vannak kicsiktől a legidősebbekig, akkor is csak egy irányba néznek. Várnak valaa megyei könyvtárban mit. A kupéból aztán ablaküvegen át láthatják a világot, néhol egy lekapart matricán keresztül. A kijárat pedig végül a föld alá vezet. Ezt a nyilvánvalóan nem is igazán a vasútról, hanem az életről, kiüresedett, elidegenedett világunkról szóló fotóesszét 2003-ban diplomamunkaként készítette Kiss Albert a Szellemkép Szabadiskolán. Azóta - bár fotóriporterként többször elismerték munkáját - efféle művészi képsorozatot készíteni nem tudott. Hiszen időre van szükség ahhoz, hogy egy témát minden módon és irányból megközelítve eljuthasson a lényegéig, mint Komiss Péter, aki híres Vendégmunkások sorozatában két évtizeden át követte egy a távolban lakó, de Budapesten dolgozó ember életét Kovács Etelka „A demokratikus ellenzékiek nem mind voltak hősök!” Dézsy Zoltán ügynökökről szóló filmjéről a Léleképítőn- Örülök neki, hogy filmemmel egyszerre sikerült bemutatni azt a csalódottságot és eufórikus élményt, mely a nyolcvanas évek végének Magyarországát jellemezte” - emelte ki nemrég moziba került ügynökfilmje jellemzésekor Dézsy Zoltán filmrendező március 21-én este a Garay-gimnáziumban megtartott Léleképítőn, amelynek keretében az előző hét csütörtökjén már levetítették Az ügynökök a paradicsomba mennek című, 2010-ben forgatott hazai játékfilmjét. Az alkotó hétfőn elárulta, filmjéből - a csekély költségvetés ellenére is - szinte teljes egészében ki tudta hozni, amit eredetileg szeretett volna, forgatókönyvén alig változtatott. A filmrendező méltatta a nagy számban megjelent szekszárdi közönséget, majd elmesélte a film elkészítésének néhány fontosabb mozzanatát. Profi (Lukács Sándor, Ando- rai Péter, Kubik Anna, Benkóczy Zoltán) és amatőr színészekkel igyekezett ábrázolni azt a világot, melyben a korábbi elit gyermeke, Kárász Mátyás (Karalyos Gábor) az akkor születő ellenzékhez csatlakozik. A főszereplő a történetben - mint annyi nyolcvanas évekbeli valóságos ellenzéki szereplő- jólétben él a Rózsadombon magas pártállami tisztségű, funkcionárius szüleivel. Ügynökként az ellenzékiek közt végez aknamunkát, mivel a Bel- ügy III/III-as főcsoportfőnöksége választás elé állítja: vagy elhagyja az országot, vagy együttműködik. Nem mind voltak ,hősök” a demokratikus ellenzék képviselői, mint ahogy azt magukról beállítják, hanem épp ellenkezőleg! - mondta Dézsy. „Kiváló legendaépítés zajlott olyanok részéről, akik az MDF-SZDSZ-paktum révén 20 évre magukhoz ragadták a hatalmat. Feltűnő volt akkoriban az is - emlékeztetett hogy ők voltak azok, akik 1985-től hirtelen saját nevükön kezdtek el írni, a Szabad Európa Rádióban végig sztároiták őket, nem kevesen kivételezett helyzetben voltak, zsebükben pedig „ott lapult” a nyugatra szó- ki útlevél, valamint a különböző külföldi ösztöndíjak. - Akinek felmenői pártállami háttérrel rendelkeztek, azt megvédte a párt - fűzte hozzá. Dézsy Zoltán filmjében a ’80-as évek képi világát alkalmazta - lassú váltásokkal, világosan, tisztán, érthetően beszélő szereplőkkel. Tudatosan olyan színészeket kért fel főbb szerepekre, akik akDézsy Zoltán koriban sztárok voltak. A filmben egyébként szerethető munkásőr figurát alakít Benkóczy Zoltán, aki tipikusan a rendszerváltás „lúzereként” jelenik meg. Dézsy rámutatott 20 év alatt 120 milliárd eurós adósságot halmozott fel az ország, mely 1990-ben még csak 20 millió dollár volt, és még megvolt a nemzeti vagyon többsége. Azóta a „sárga csekkek országa” lettünk, szomorú, savanyú tekintetekkel - figyelmeztetett. Véleménye szerint az ügynökök, SZT-tisztek el nem számol- tatása többek között olyan személyeken múlt, mint a korábban fogdaügynöki munkát végző, 1990 után SZDSZ- es köztársasági elnök, Göncz Árpád, vagy Sólyom László, akkori legfelsőbb bírósági elnök. Dézsy egyébiránt olyan híres műsorok szerkesztője volt a kilencvenes évek elején, mint a „Hét”, vagy az .Ablak”. Politikai okokból mind az 1994-es, mind pedig a 2002-es hatalomváltás után ellehetetíenítették állásában, csak idén kezdhetett bele a Köztársaság téri pincebörtönökről szóló filmsorozata harmadik részének forgatásába. Legfrissebb, ügynökökről szóló filmje versenyműként a filmszemlén is ott lesz, s bízik egyik főszereplője, Lukács Sándor közönségdíjában - mondta. Az alkotást eddig már 13 ezer néző (!) látta a mozikban, s Rákay Philip intendáns ígérete szerint az MTV ml csatornája is műsorra tűzi májusban. A következő Léleképítő vendége április 18-án Kubik Anna, Kossuth-dí- jas színművésznő, az ügynökökről szóló játékfilm egyik szereplője lesz. Gyimóthy Levente