Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-03-20 / 11. szám
, SZEKSZÁRDI mmmMMW IRODALOM 2011. március 20. Fogarason Babits nemzeti ügy A babitsi életmű legrejtélyesebb három évéről, a fogarasi száműzetés időszakáról írt könyvét mutatta be Csokonai-lllés Sándor március 11-én Szekszárdon, az irodalom házában. Az irodalomtörténész, az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya tudományos titkára Kis Pál István költő, tanár meghívására beszélt a Babits Mihály és Fogaras című, érdekes tanulmányokkal és eredeti dokumentumok másolatával teli kötetet megalapozó, viszontagságoktól sem mentes helyszíni kutatásairól, és a költő számára megtermékenyítő alkotói magányról a Monarchia határ menti kisvárosában. Babits Mihály életművét feldolgozták már minden módon irodalomtörténeti, filológiai munkákban, -műelemzésekben, recenziókban, de a fogarasi évek (1908-1911) alapos bemutatása, kutatása valahogy mindig elmaradt. Még Éder Zoltán, aki kismonográfiát írt Babits tanári pályájának helyszíneiről Babits a katedrán (1962) címmel, sem érezte fontosnak, hogy elutazzon Fogarasra, úgy gondolván az 50es évek végén, hogy teljesen fölösleges Romániába mennie, mert a történelem vihara úgyis elsodort mindent, ami ott Babitshoz vagy a főgimnáziumhoz köthető. Cso- konai-Illés Sándor ezzel szemben kötelességének érezte, hogy kutatóként elmenjen Romániába, bár nem bízott abban, hogy bármit is talál a fogarasi főgimnázium levéltárában, de ha olyanokkal tud beszélni, mint ahogy ez meg is történt, akik ott végeztek, az is eredmény. Kis Pál István kérdésére a Babits- kutató elmondta, hogy a legfontosabb forrás mindig maga az alkotó, aki Erdélyről, Fogarasról több helyen szól, még a harmincas években is. Mint az a Babits Mihály és Fogaras című kötetből is kiderül, a XX. századi magyar irodalom nagy alakját a Vallás és Közoktatási Minisztérium helyeztette át Fogaras állami főgimnáziumába a szegedi főreáliskolából, miután Babits szakmai vitába keveredett a Ti- sza-parti város egyik tanfelügyelőjével. Babits egyfajta száműzetésként élte meg áthelyezését. Kényszer volt számára, hogy a határvidékre kellett költöznie, mivel akkoriban a főgimnáziumi tanárokat kinevezték, ezt el kellett fogadnia. Ugyanakkor kinevezték rendes tanárnak szép fizetéssel, amiből még édesanyjának is komoly összegeket tudott küldeni Szekszárdra. Mégis száműzetés volt ez számára, ahogy Juhász Gyulának írja: „száműztek, mint Ovidiust Tomiba”. Ez az elszigeteltség hozta magával azonban azt, hogy írogató gimnáziumi tanárból ismert költő vált, sőt egyben irodalomtudósként, prózaíróként és esszéíróként tért vissza a mai Magyarország területére 1912-ben. Fogaras akkor is nemzetiségi terület volt, a legkisebb arányú volt a magyar diákság, sok román, szász és zsidó élt ott. A román tanítványok kaptak valami olyant, amit, ha nem Babits tanít, nem kaptak volna meg: eszközt az előrelépésre. Bár kétségtelen, ahogy Babits fogalmazta: „nem tudtam akkor, barátot nevelek-e vagy ellenséget”. Akit ő tanított, abból biztos barát lett - véli Csokonai-lllés Sándor, bár az ellenséges gesztus akkoriban is fellelhető volt. Alkalmi segítőjével, egy unitárius lelkésszel, aki egyben műkedvelő Babits-kutató és az ottani Babits Társaság elnöke volt, megpróbálták finoman, az iskolai könyvtárak értékére felhívva a figyelmét megtudakolni a fogarasi főgimnázium igazgatójától, hogy van-e ott valamiféle magyar anyag. A válaszán: „Itt, ebben az intézményben semmiféle magyar anyag nincs” - nem lepődtek meg, mivel tudták, hogy az igazgató Vatra Románeascá-s, vagyis a legszélsőségesebben nacionalista. Ezért a szavait nem vették véresen komolyan, és hamarosan rátaláltak egy ott dolgozó román gimnáziumi tanárnőre, aki a levéltárat is gondozta. Az együttműködés kritikus volt számára, az állásával játszott, mégis kihozta az irattárból először a Babits előtti félév iratait. így látható volt, hogy milyen helyzetbe érkezett Babits, milyen volt előtte Fogarason a latintanítás, az előző tanárt elmebaj miatt helyezték nyugdíjba. Ezzel világossá vált, hogy igenis van magyar anyag a főgimnáziumban. Amikor az igazgató mandátuma lejárt, újra pályázott. Ez lehetőséget adott arra, hogy meggyőzzék, ha engedi a magyar anyagok kutatását, fénymásolását, akkor az önkormányzat magyar képviselője rá szavaz. Kemény lelki tusát vívott, de végül engedett. A Babits által ott töltött három tanév hat félévének dossziéi közül csak ötöt találtak meg, egyet talán a korábban ott kutató fogarasi Visztai Gyula vitt magával Csokonai-lllés Sándor is végzett efféle nemzeti értékmentést, hazamentette azokat az iratokat, amiken szerepelt Babits aláírása, kézjegye. Babits Mihály statisztikai adatlapját például mint minden tanár saját kezűleg töltötte ki. Babits 1908- ban maga is cs-vel írta a nevét, egy elírás folytán ez vált hivatalossá, de aztán a Belügyminisztériumtól kérte a nevének ts-sel írását. Ezek az iratok mindannyiunk kincsei, ami félő, hogy ha nem hozta volna el már soha nem került volna ide - mondta Csokonai-lllés -, a románoknak viszont nem hiányzik. Hasonló értékmentést végzett a gimnázium a fogarasi vár egy ablaktalan szobájába költöztetett természettudományi könyveket tartalmazó tanári kézikönyvtárban is. Az itt fellelhető magas szintű tudományos művek mutatják, hogy az akkori főgimnáziumi oktatás felér a mai tudományegyetemivel. Ezeknek a kézikönyveknek az adatait rögzítette, aztán szőrén-szálán eltűntek. A Fogarason Márkos Ervin unitárius tiszteletes, aki hittudományi akadémiát és a színészképző iskolát párhuzamosan végezte, papba oltott színész, vagy fordítva, egy amatőr társulatot is szervezett. Ő vezette a Babits Mihály Kulturális Társulatot, a magyar ügy mindig is az első volt számára, Fogarason Babits nem irodalmi, hanem nemzeti ügy. Nagy nehezen sikerült egy emléktáblát elhelyezni azon a házon, amelyikben Babits a fogarasi évei alatt lakott, de a tulajdonos levette, mert átalakította a házat, és nem helyezte vissza, viszont megőrizte, így a katolikus szerzetesház falára került, hogy „ebben a házban élt ettől eddig Babits Mihály, a magyar irodalom kiemelkedő személyisége”. Ez persze nem igaz, ezért majd kitesznek egy magyarázó táblát, hogy melyik ház az, amelyikre a szöveg vonatkozik. Kovács Etelka „Liszt a zene nyelvén beszélt magyarul” Liszt Ferenc zeneszerző és báró Augusz Antal kapcsolatáról tartott előadást Kaczián János nyugalmazott levéltáros a Nők Szekszárdért Egyesület szervezésében március 14-én a Belvárosi Kávéházban. A megjelenteket a kávéház jóvoltából már az ajtóban piros-fehér-zökl zászlócskák fogadták, jelezve a közelgő nemzeti ünne-' pet. A megjelenteket odabent az egyesület nevében Halmai Gáborné képviselő köszöntötte egy Petőfi Sándor-idézettel majd Kaczián János ismertette Liszt és az Augusz család barátságának történetét. Előadásában kidomborította Liszt Ferenc hazafiságát és a magyarsághoz való kötődését, amit - bár magyarul nem is beszélt a kiváló komponista - életében sokszor hangoztatott és munkásságával is bizonyított. Dániel fiát magyarra tanította, és ő maga is meg akarta tanulni Dombor Lili, Halmai Gáborné, Kaczián János és Dombor Péter nyelvünket. Négyszer is járt Szekszárdon, s itt érkezésekor mindig hatalmas ováció fogadta, ablaka alatt többezres tömeg gyűlt össze égő fáklyákkal hogy köszöntsék a zenészóriást. Ő pedig több alkalommal koncertet adott Szekszárd műkedvelő közönségének.- Liszt a zene nyelvén beszélt magy arul - fogalmazott Kaczián János, akinek unokái, Dombor Lili és Dombor Péter, az I. Béla Gimnázium tanulói Liszt és Augusz levelezéséből valamint Augusz Anna naplójából olvastak fel szemelvényeket. Mint a levéltáros elmondta, Szekszárd méltóan megemlékezik neves látogatójáról, hiszen hat emléktáblát, három szobrot, valamint egy7 portrét is találhatunk Lisztről és zeneiskola, utca, tér, emlékkiállítás, kórus, zenetanárok versenye is viseli a nevét. esi
