Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-02-27 / 8. szám
2011. február 27. MÚLTUNK mamám *. SZEKSZÁRDI IftSÄRflAP 11 „Kétféle ember volt a fronton: az egyik félt, a másik nagyon félt” Doszpod József - egy túlélő' a Don-kanyarból Milyen lehet majd’ ötvenkilós málhát cipelve, éhesen, jéggé dermedt lábbal heteken át menetelni? Hogy lehet kibírni a lövészárok mélyén akárcsak egyetlen éjszakát is, miközben szakad az emberre a hó? Mit érez egy katona, ha bajtársa a karjában hal meg? Magyar honvédeink, akiknek a második világháború alatt a Don-kanyarban kijutott mindez, meghaltak, megsebesültek, megfagytak, eltűntek vagy fogságba estek a farkasordító orosz télben. Akik csodával határos módon hazakerültek a földi pokolból, sokáig beszélni se mertek szenvedéseikről, mert a Don-kanyar tragédiája évtizedekig tabutéma volt. „Egy ember többet kibír, mint egy állat” Fiúkat, fivéreket, férjeket, édesapákat vitt el a katonavonat. Aztán a Don-kanvar- ban szinte megsemmisült a 2. magyar hadsereg 1943 telén. Kimondani is fájó: a 200-250 ezer magyar közül 120-130 ezren elpusztultak, eltűntek. A „doni áttörés” óta 68 év telt el, idős bácsik lettek az egykori fiatal bakákból, alig maradtak, akik még hiteles tanúi ennek a tragikus eseménynek. Egyikük a ma már 98 esztendős Doszpod József, akivel mözsi, Szent István utcai házában be- szélgettünk. Hatvannyolc éve, 1943- január 12- én kezdődött a második világháború egyik legnagyobb összecsapása. A Magyar Királyi Honvédség alakulatát német nyomásra vezényelték ki a keletifrontra, ahol téli felszerelés, megfelelő kiképzés, elegendő fegyver és élelmiszer hiányában védtelenül álltak a szovjet Vörös Hadsereg túlerejével szemben a mínusz 3040 fokos hidegben. Műiden éjszaka legyengült, lerongyolódott férfiak ezrei fagytak halálra. A harcoló csapatok felváltására a magyar hadvezetés új alegységek kiküldését határozta el, ezek felszerelés nélkül (!) érkeztek a tűzvonalba. Józsi bácsi visszaemlékezéséből felkavaró kép bontakozik ki. Hallgatom őt, nézem botján pihenő ráncos kezét, és próbátok objektív riporter maradni. De óhatatlanul is elképzelem saját fiamat, amint rettegve, fázva, golyózáporban vonszolja magát a dühöngő, orosz hóviharban, és nehéz megálljt parancsolni a könnyeimnek. Doszpod József Mözsön született 1913- december 7-én. Szülei mezőgazdaságból éltek, bátyjával nekik segítettek a földeken és az állatok körül József 1942. február 2-án kapta meg az azonnali kötelező bevonulásról szóló a SAS- behívóf és márciusban indult -velük a vonat Oroszországba Ekkor már nős vök, fiatal feleségét hagyta itthon. Hat héten át meneteltünk- Egy „ikeralakulatba” soroztak be, azokkal a sváb gyerekekkel akik nem akartak német katonák lenni és önként vonultak be - meséli. - Mi, tolnaiak csak hárman kerültünk egy helyre. Voltak egész fiatalok is köztünk, akik csak egy-két hónapos alapkiképzést kaptak, épphogy a puskát tudták használni. A gyakorlati kiképzés csak testmozgás volt, semmi több. Kint a fronton egész misképp történt minden, mint ahogy itthon előadták - teszi hozzá. Oroszországban hat teljes héten át gyalogoltak, mire elértek Urivtól délre Koratojakba a már ott harcoló alakulatokhoz - meséli.- Mit éreztek, amikor megtudták, hogy Oroszországba kell menniük?- Háf mit érez az ember, ha azt mondják, háborúba viszik? - tűnődik el. - Nem tudom, orvosi beavatkozás volt-e, vagy mi, de teljesen érdektelenné vált az ember. Talán az injekcióban volt valami, mert mielőtt frontra mentünk, mindig adtak valami oltást..- Hogy bírták a menetelést, hol tudtak megpihenni, mosdani?- Naponta 3540 kilométert tettünk meg. A szabad ég alatt, erdő szélén, legelőkön aludtunk. Mosakodás? Ha vízhez jutottunk, először a kulacsunkat töltöttük meg Az élelmezés se volt rendes. A konyha néhol előttünk járt, máskor meg elkésetf ezért sokszor engedélyt kaptunk a tartalékkonzerv elfogyasztására. Aki előbb megette, mert nem bírta az éhségef azt megfenyegették, hogy eljárás indil ellene.- Hogyan emlékszik arra, amikor odaértek a Donhoz?- Az utolsó nap majdnem 30 kilométert mentünk. Egy városba érve kaptunk enni, meg vizet, aztán indukunk ki, a Donra. Elvittek bennünket egy erdő széléig de nem voltak hivatásos tisztjeink, hanem falusi tanítók, meg jegyzők, és nem tudták, hol vagyunk. Éjszakára bevezettek a brjatszki erdőbe, ott készültünk fel a bevetésre. Azt mondták, felváltani megyünk az előttünk lévő csapatokat, de azokat addigra felmorzsolták, nem harcolt ott már senki. így rögtön az első vonalba kerültünk. Január 12-én indult a teljes támadás. Harckocsik jöttek ránk, V alakban, mint a vadludak. Nagyon sokan elestek, megsebesültek, a tüzéreinket mind megsemmisítették. A hidegben a lovak is legyöngültek, fogatosok nem voltak, a tüzérek ki se tudták vontatni a lövegeket, az mind odaveszetf mikor visszavonultunk. Megettük a kenőanyagot- Milyen öltözékük volt a magyar katonáknak?- Volt egy posztóruhánk, téli köpeny és egy sátorlap az eső ellen. A bakancsban soknak elfagyott a lába. Főleg aki bekente zsiradékkal, mert akkor a bőr bevette a havat. Nekünk az első vonalban alig volt fagyosunk, mert inkább megettük azt a kis kenőanyagot, amit kaptunk. Az is meg volt szabva, hogy Irányát lőhet a tüzér, mert kevés volt a lőszer. Ha meg az oroszok támadtak, úgy jöttek a golyók, mint a jeges eső. Emlékszem, egyszer vissza kellett vonulnunk egy dombra. Két tizenkilenc éves gyerek, az egyik mözsi, a másik tolnai, elindultak vissza a felszerelésükért, mert menekülés közben elhagyták. Sose láttuk őket többet- Szoktak félni a harcmezőn?- Kétféle ember volt a fronton, az egyik félt, a másik nagyon félt. Nem is tudom, hogy bírtuk ki.- Mit csináltak a lövészárokban, ha éppen nem volt támadás?- Tetvészkedtünk, rendbe tettük kicsit a ruhánkat. Aludni nemigen lehetett mert óránként kellett az őrséget váltani, és fáztunk is. Én azalatt, amíg kint voltam, talán nem is aludtam. Egy ember többet kibír, mint egy állat.- Tudtak valamit arról, hogy hol tart a háború, mi van idehaza?- Semmit nem tudtunk. Nem világosítottak fel bennünket semmiről A levelek, ha jöttek is, elkeveredtek. Amikor a kórházba kerültem, egyszerre öt levelet kaptam meg itthonról Az otthoniak se tudták az igazat. A mieink úgy hoztak ki embereket pótlásnak, hogy azt mondták nekik, minket kell leváltaniuk, és majd átveszik tőlünk a fegyvert. Puska nélkül jöttek a tűzvonalba! Hogy ezt miért tette a politika, azt nem tudom. Doszpod József február 5-én felderítés közben térdlövést kapott Egy bajtársa karjára támaszkodva sántikált el a segélyhelyre. Sérülése az életét mentette meg, mert így hazajöhetett. Május elején került vissza Mözsre, s hamarosan le is százalékolták. Naphosszat egy kovácsműhelyben üldögélt, mert dolgozni nem tudott - meséli lemondóan. Kérésemre megmutatja a lábát Szomorú látvány, lábszára térd alatt mintha nem is a combja folytatása lenne. Mikor arról kérdezem, miből merítettek erőt a halál torkában, így felel:- Élni és élni akarok, ez volt bennünk. De máig se értem, hogy azok közül akikkel együtt vittek el azóta se találkoztam senkivel Az oroszok hadifoglyokkal nemigen foglalkoztak. Akkor hát mind meghaltak? Cser Ildikó Fiatal, tolnai katonatársakkal még a háború előtt Éjszakánként katonáink ezrei fagytak halálra
