Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-02-20 / 7. szám
,■ SZEKSZÁRDI fASáltWAP A CSALÁD ÉVE 2011. február 2 A szerelmesek napját ünnepelték Szekszárdon „Kerestem egy fiút, akivel majd beszélgetni tudok...” gyermeket nevelni nagy vállalkozás és változás, de sok öröm is, és mindenképpen megéri” - vallja. Az előadás után a hallgatóság a hideg ellenére is együtt maradt. A rendezők minden résztvevőt megajándékoztak egy a család évére emlékeztető „Családdal a Jövőért” feliratú szalaggal. Miután ezek a kabátokra kerültek, a tömeg elindult a család éve zászló alatt a Béla király térre. Már a templom előtt is sokan várták az érkezőket. Bacsmai László plébános úr mikrofonnal a kezében felkérte a jelenlévőket, hogy fogják meg egymás kezét, alkossanak egy nagy kört, s együtt énekeljenek, imádkozzanak a családokért. A téren a szeretet, az összetartozás, a meghittség hangulata áradt szét, a hideget feloldotta a mindenkit átjáró áhítat. A plébános úr gyermeki véleményeket mesélt a házasságról, amelyek még jobban felmelegítették a jelenlévők lelkét. A felvonulás szoros kézfogással fejeződött be körben állva, mely a család egységét hívatott demonstrálni. A program a belvárosi templomban folytatódott, ahol Levente Péter és Döbrentey Ildikó tanúságtételét hallgathatták meg mindazok, akik ezt a délutánt együtt töltötték. Ildikó tanúságtételében egy imádságot mondott el, melyben boldog Heltai Jenő: Leikein falán a gond sötétlik. Árnyék a hófehér falon: Oh, megöregszel te is egyszer, Én édes, szőke angyalom. A szőke haj ezüstbe szürkül, Barázdás tesz a homlokod És csókos ajkad pírja elvész, A szíved halkabban dobog. És Imi ne mélyen eltemeti v A régi régi szeretem, És szenvedélytelen, szelíden Fogsz társalogni énvclem. ígérd meg azi hogy kezed akkor Kezemből inssza nem veszed nagymamaként szólt az Úrhoz. - „Szí gyenkezve, mert volt idő, amikor az is kétségbevontam, hogy létezeL Ke szőnöm, hogy minden fájdalmaim elrejtetted egy ajándék mögé” - utal két gyermeke elvesztése után mej született lányára és unokájára. Pété felidézte nagymamája emlékét, ak minden hónapban egy ezüst ötforin tost küldött Szent Antalnak, maj< édesapjáról szólt „Emlékezem édes apám kitartó hitére, elvei melletti ki tartására. Hálás vagyok édesanyám nak, aki nem hagyta el a hosszú bői tönévek alatt." A művész végül Dsidí Jenő verséből szavalt. Bacsmai László összefoglalóu beszélt az önzetlen, feltétel nélkül szeretetről a holtomiglan-holtodiglar fogadalomról. Arról, hogy az egyház ; szerelmet csak a házasságon belü tudja elképzelni, s hogy a házasság csakis egy nő és egy férfi életre vak szövetsége, melyben harmadik sze mély csak Isten lehet. Ezen a februári délutánon sok em bér érezhette a családok évének üze netét „Családdal a Jövőért”. Mert egy ház, legyen bérház vagy családi ház csak egy hely. Attól válik otthonná, ha a benne lakókat gyermekek veszik kö rül, s a benne lakók szeretik és tisztelik egymást. Sas Erzsébet Lelkem falán ,V szeretni fogsz majd akkor is még Mikor már én is vén teszek, ígérd meg azi bogy megbocsátod Hogy oly nagyon szerettelek, Hogy rácsókoltam ajkaidra Sok év alatt a zord telet ígérd meg azt hog)' megbocsátod Hog)> elhervadtál keblemen. Hogy másnak senkije se voltát Csak nékem voltál mindenem, ígérd meg azt hog)' szemrehányást Szíved magába nem fogad Nem kéri tőlem soha t issza Aranyos ifjiiságodat (Folytatás az 1. oldalról.) A Garay János Gimnázium díszterme zsúfolásig megtelt. Ki ne lenne kíváncsi a Szekszárdról elszármazott Levente Péterre és élete párjára Döbrentey Ildikóra? Fiatalok, idősebbek, gyerekek üdvözlik örömmel őket, s ők nagy szeretettel fogadják a hallgatókat, nézőket. Időnként hangos kiáltásra lesz figyelmes a terem, ilyenkor Levente Péter iskolai pajtásai vagy gyermekkori ismerősei érkeznek. Ő pedig mindenkire emlékezik, mindenkihez van egy kedves szava, miközben mikrofont próbál, készül az előadásra. Eközben felesége, Ildikó csendes szóval, kedves mosollyal fogadja az érkezőket, s a két embert nézve megfogalmazódik a krónikásban: két különböző ember, két fél, amely egésszé vált 43 évvel ezelőtt. Felváltva szólnak a közönséghez, elmesélik megismerkedésük, szerelmük történetét. Ildikó azzal kezdi: „Kerestem egy fiút, akivel majd beszélgetni tudok, egy hívő, bátor embert, akinek elvei vannak és kiáll mellette - egy lovagot. Péter is keresőben volt, s így találkoztunk mi, egy katolikus lány és egy evangélikus fiú. Talán egyszerűbb lett volna az életünk, ha azonos vallásúak vagyunk, viszont így lett az életünk teljes, s Héregen, ahol élünk - református és katolikus emberek lakják -, ökumenikussá alakult az életünk.” Döbrentey Ildikó mesélt a házasságukban megélt tragédiákról az örömökről s azt tanácsolta mindenkinek, hogy amikor nehézségek vannak a párkapcsolatban, akkor gondoljanak vissza arra a délutánra, amikor a társukkal először találkoztak. A szerelem egyik gyönyörű himnuszát énekelte együtt a közönséggel: „Tied vagyok, rabod vagyok / Megkötözött foglyod vagyok / Édesem.” Ildikó elmesélte, milyen fontosak voltak házasságukban a barátok, s milyen fájdalmas volt számukra, hogy szinte minden barátjuk elvált. A megmaradó, igazi, nagy kincset jelentő barátaik a gyermekkorukból valók, s azok mind házasságban élnek. Levente Péter - mint mindig, ha Szekszárdon jár - emlékezik. A gyermekkorra, édesapja viszontagságos életére, példamutatására, a régi iskolatársakra, az érettségijére, a drága emlékű Létay tanár úrra, s megszámlálhatatlan szép és fájó emléket idéz. Ő is kereste a másik felét, azt a nőt, akivel elkezdheti a családi életet, s ez Ildikó lett, akivel mint a fogaskerekek, működnek együtt immár 43 éve. „Az első 30 év azért kellett, hogy kiérdemeljem az utolsó 13 évet” - mondja, s Ildikó kedves mosolya nyugtázza ezt a kijelentést „Azok, akik a szerelem és a szexualitás közé egyenlőségjelet tesznek, becsapják magukat. A szerelem, szellem és lélek hármas egysége tarthat csak örökké. S amikor kimondjuk az igent, megfordul ez a hármas egység, s a lélek kerül első helyre. Szüleim 58 évig éltek szerelmi házasságban. Az életünk egy lépcső a születéstől a halálig, s a szeretet a lajtorja, amibe kapaszkodhatunk." A művészházaspár a másfél órás előadás végén nyitott tenyérrel érintette meg a közönség minden tagját, akik ezt az üdvözlést nyitott tenyérrel fogadták. Előadó és hallgató ily módon köszönve meg a figyelmet és meghallgatást. A hallgatóság soraiból Levente Péter kézcsókkal üdvözölte azt a fiatal anyukát, aki már az ötödik gyermekével van áldott állapotban, „királynőként köszöntöm azt, aki többszörös édesanya” - mondta. Müllerné Krémer Annamária március végére várja ötödik gyermekét, mosolygós arccal sorolja gyermekei nevét és korukat: „Mónika 17, Marianna 16, Johanna 13, Albert 5 éves. Négyet terveztünk, de miután Albert és a három lány között nagy a korkülönbség, ő és mi is szerettünk volna még egy kistestvért. Maximálisan számíthatunk a férjemmel egymásra, öt
