Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-12-12 / 44. szám
2010. december 12. MÖZAiü SZEKSZÁRDI Meghitt adventi est a kórházi kápolnában Az Ungaresca Consort szép műsorral kedveskedett az adakozóknak Idén júniusban szentelte fel Mayer Mihály pécsi megyéspüspök, Bíró László tábori püspök és Bacsmai László római katolikus plébános a Szekszárd legrégebbi szakrális helyének számító, 1760-ban épült Szent János és Pál kápolnát, vagy közismertebb nevén a „kórházi kápolnát”. Az 1981 óta húzódó felújítás idén nyáron érkezett fordulópontjához, amikor is a lelkes közadakozásnak köszönhetően ismét látogathatóvá vált a kis templom belső tere. Kívülről pedig teljesen megújult, s szerkezetét felújítva, az alapot megerősítve biztonságossá vált. A belső restaurálási munkálatok még nem fejeződtek be, így az adományokat természetesen továbbra is várják, s köszönik a felújítást koordinálók - közölte találkozásunkkor Kovács Józsefné, a Szekszárdi Római Katolikus Közhasznú Egyesület elnöke. Most, az adventi időszak kapcsán - segítve egyben a kápolna teljes megújulását - liturgikus zenei műsorral kedveskedtek a szervezők a város lakóinak december 4-én este, immár a helyszínen, a kápolna falai közt. A vásárolt új székek mellett egyéb meglepetés is fogadta a megjelenteket, hiszen a bejárattól jobbra elhelyezkedő szárnyban immár négy ódon, faragott padozat is várja a szombati miséken részt vevőket. Ezen padok különlegessége faragott névbejegyzéseiken kívül az, hogy túlélték a szekszárdi nagy tűzvészt (!), s ez idáig a belvárosi templom padlásán vártak sorsukra. A liturgikus műsort a 2000-ben Pálfán alakult „Ungaresca Consort” hangszeres-énekes, egyházi és profán műveket előadó együttes szolgáltatta, mely a középkori és reneszánsz Európa zenei hagyatékával ismertette meg a közönséget. Természetesen mindvégig a magyar vonatkozású szálakhoz tartva magukat, arra felfűzve figyelemre méltó műsorukat. A koncert előtt Ravasz Csaba lelkész mondott felemelő beszédet advent alkalmából Mint azt a költő, Pilinszky János szavaival kiemelte, „mindannyian arra várakozunk ilyenkor, ami már réges-rég megtörtént”, hiszen maga az Isten emberré lett értünk. Isten újra és újra megszületik bennünk, közöttünk. Ebben a nagy várakozásban - fogalmazott - fontos, hogy lelkileg megpihenjünk, s rátaláljunk életünk belső útjára is, Szent Miklós püspök ünnepe alkalmával. Többségében ott állunk, ahol ajándékot kapnak, ugyanakkor az ajándékozás nagy tanítómestere a „jobb adni, mint kapni” építő hatással bíró érzése kell, hogy átjárjon mindenkit ezekben a hetekben - tette hozzá Ravasz Csaba. A lelkész gyertyagyújtása után az „Ungaresca Consort” első műsorrészében hallgathatták a jelenlévők a „Népünk ez napon születék” című középkori eperjesi graduált, egy milánói Szent Ambrushoz írt gregoriánt, Jöjj, nemzeteknek váltója” kezdettel, valamint egy zágrábi liturgikus éneket „Örömnap ez nekünk” elnevezéssel Mindezt egy 17.századi német népi ének, majd egy szintén barokk korabeli, olasz egyházi mű, az „új csillag tűnt fel” követte a kiváló akusztikájú kápolnában. Aztán végleg hazai vizekre „evezve” a Kárpát-medence „repertoárjából” egy Felvidékről, Zobor vidékéről származó ének, egy erdélyi mezőségi, valamint egy rábaközi ének következett. Végezetül két evangélikus, református liturgiát, a „Hadd zengjen énekszó”-t és a Jöjjetek Krisztust dicsérni” kezdetű egyházi műveket hallhattuk a meghitt esten. Az alsóvárosi katolikus egyesült elnöknője megköszönte mindenkinek, hogy jelenlétével megtisztelte a 250 éves kis kápolna adventi műsorát. Gy.L Meghívó Jótékonysági koncert a vörösiszap károsultjainak javára A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kara december I4én, kedden 19.00 órai kezdettel jótékonysági koncertet rendez a vörösiszap-káro- sultak javára. Helye: PTE IGYFK, Szekszárd, Rákóczi u. 1. Köszöntő: dr. Horváth Béla főigazgató. A Szekszárdi Madrigálkórus programja: Hans Leo Hassler: Alleluia Laudem dicite Deo nostro • Francisco Guerrero: Beata Dei genetrix, Maria • Hans Leo Hassler: Ecce Quam bonum • Michael Pratorius: Meine seel erhebt den Herren • Tomás Luis de Victoria: Quiem vidistis, Pa- stores? • Liszt Ferenc: Ave Maria in A • Francis Poulenc: Hodie Christmas natus est • Orbán György: Nobis natus • Liszt Ferenc: Nobis natus, Szekszárdi mise, Sanctus/Bene- dictus, Agnus Dei. Közreműködik: Lozsányi Soma - zongora. Vezényel: Jobbágy Valér. A koncert bevételét a PTE Illyés Gyula Főiskolai Kara a vörösiszap-károsul- tak javára ajánlja fel! Hivatalossá váltak az új agrárhitel feltételei Legfeljebb ötéves futamidővel vehető igénybe idén vis maior esemény fennállását vagy agrárkárenyhítő juttatásra való jogosultságát igazoló mező- gazdasági termelő vállalkozás számára. Ez több mint húszezer gazdaságot, illetve egyéni gazdát érinthet. Egy gazdaság 1-50 millió forint közötti hitelösszeghez juthat kedvezményes feltételek között a Magyar Fejlesztési Bank programjához csatlakozó különféle pénzintézeteknél - olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében. Megjelent az MFB hivatalos közleménye a vis maior forgóeszköz hitel- programról A kormány az Agrár Forgóeszköz Vis Maior Hitelprogram keretében 6 milliárd forint összegig biztosít a költségvetésből kedvezményes hitelforrást a nehéz helyzetbe került mezőgazdasági termelők számára. A programban azok a mezőgazda- sági termelő vállalkozások vehetnek részt, akik elháríthatatlan külső okok - árvíz, belvíz, viharpusztítás -, vagy egyéb katasztrófa miatti külső ok fennállását igazolni tudják, vagy agrárkárenyhítő eljárásban vettek részt, és a juttatásra vonatkozóan jogosultsággal rendelkeznek, és ezt igazolják. A katasztrófa- vagy elemi kárt szenvedett mezőgazdasági termelők hitel- felvételéhez szükséges igazolásokat a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalok állítják ki. A hitel összege a vis maior vagy agrárkárenyhítéssel kapcsolatos bejelentéssel érintett szántó és legelő után legfeljebb 200 000 forint hektáronként, ültetvény után legfeljebb 500 000 forint hektáronként, egy állategység után legfeljebb 200 000 forint. A feltételek között azonban fontos szempont, hogy a hitel összege egyik esetben sem lehet kevesebb, mint 1 millió forint, és nem haladhatja meg az 50 millió forintot - figyelmeztet a köztestület. A hitelt nem az MFB, hanem a vele szerződést kötő kereskedelmi bankoktól lehet majd felvenni. A finanszírozó hitelintézet a késedelmi kamaton és az alábbi díjakon kívül más költséget, díjat nem számíthat fel a maga részére. így a kamat 3 havi EURIBOR + 2,5%/év MFB-kamatfelár + legfeljebb 2,5% a hitelintézetek részéről alkalmazható kamatfelár. A kezelési költség legfeljebb egyszeri 1%, amely az első folyósításkor kerül felszámításra, a hitel teljes összege után. Előtörlesztési díj, rendelkezésre tartási jutalék nem lehet, míg a hitelszerződés módosításánál az adott kereskedelmi bank, pénzintézet aktuális szabályozása alkalmazható. S hogy mikortól vehető mindez igénybe? Az attól függ, hogy a konstrukcióhoz mikor és melyik bank csatlakozik, azaz köt szerződést az MFB- vel. Arról, hogy mely pénzintézetek vesznek részt a programban, az MFB internetes honlapján (www.mfb.hu) ad felvilágosítást, ahogy a konstrukció további részleteiről is. Forrás: MA üt •