Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-02-07 / 5. szám
10 » SZEKSZÁRDI yasArnap ANNO 2010. február 7. MESÉLŐ EMLÉKEINK 87. Nekrológ a boldog békeidőkből N em tudom, ma mekkora embernek kellene lennie annak, akinek elmúltakor több mint egy oldalnyi búcsúztatóját lelnénk a helyi hetilapban, de emellett 1890. február 9-i halála után a temetés részletes leírása, sőt még a koszorúfeliratok is olvashatók a Szekszárd Vidékében a gazdag életrajzban... „Albanich J. György 1802-ik évi ápril hó 9-én Nagykanizsán született, hol atyja, Ferenc előkelő polgár, vagyonos szűcsmester és közkedveltsé- gű városbíró volt. Iskoláit Nagykanizsán és Győrött végezte, hol dicső emlékű hazánkfia, Deák Ferenc iskolatársa és ifjúkori barátja volt, kihez egész haláláig a legőszintébb baráti érzelemmel és kegyeletes tisztelettel ragaszkodott, s ki őt szekszárdi szerény hajlékában is két ízben látogatásával megtisztelte. Gimnáziumi tanulmányainak végeztével kereskedői pályára lépett és Pécsett, Sopronban és Eszéken a legelső kereskedő cégeknél mint könyvelő szolgált. Főnökei megbízásából többször megjelent Szekszár- don is. Traiber Pál kereskedésében megismerkedett annak Júlia leányával, kit 24 éves korában 1826. október 15-én feleségül vett.” Apósa hamarosan meghalt az 1831-es kolera- járványban, így ő lett utóda, egészen 1859-es nyugalomba vonulásáig. Ekkortól kizárólag „kiterjedt szőlőinek kezdésével foglalkozott”; „közel 65 éven át minden Szekszárdon létező közművelődési, jótékonysági és emberbaráti intézmény egyik megteremtője, alapítója és kitartó támogatója volt”. Albanich J. György egyetlen fennmaradt képe a kaszinó elnökeinek sorában A régi selyemgyár, posztógyár, takarékpénztár, kisdedóvó, polgári díszőrség alapítója. Az utóbbinak kapitánya, akárcsak a helyi nemzetőrségnek, és helyi térparancsnok. A megyei nemzetőrök egyik tisztje Szenttamás ostromakor, majd az elkeseredett, fellázadt csapat az ő vezetésével tért vissza az ókéri megfutamo- dás után. Azonban „mint a leglelkesebb hazafiak egyike Szekszárd és vidéke népfelkelését vezényelte, a Roth és Filippovich osztrák tábornokok alatti 8-9000-nyi horvát seregnek 1848-ik évi szüret idején Ozorán történt lefegyverzése alkalmával tevékenyen közreműködött, míg a haza szolgálatában távol levő férfiak helyett a szekszárdi szőlőknek az évi ritka áldásos bő termését az asszonyok s leányok kényszerültek nem csak beszedni, hanem össze is puttonyozni és elgázolni.” Ismerte szerepét az ellenség, ezért Jelacié 1849 májusi visszavonulásakor „elfogatni szándékoztatott, de menekülőben lévén, szegény neje vitetett el túszul, azon biztos hitben, hogy a nejét rajongásig bálványozó férj követendi neje kényszerű távozását”. Nem tette,, hanem a későbbi igazságügy-miniszter Horváth Boldizsárral hosszasan bujdosott. Hazakerülvén „a Bach-korszakban s az alkotmányos időkben is a helyi érdekeknek tehetségéhez képest lelkiismeretesen igyekezett szolgálni”. A takarékpénztár igazgatósági tagja, a kereskedelmi testület elnöke, községi képviselő s még számos egyesület tagjaként, „és annyi humanitárius intézet buzgó előharcosa- ként egész utolsó leheletéig lankadatlanul működött, mi által nemcsak polgártársainak osztatlan megbecsülését, hanem őfelségének, a királynak legkegyelmesebb elismerését vívta ki”. Dr. Töttős Gábor Ódon időben FEBRUÁR 8-ÁN 115 éve, 1895-ben a takarék- pénztár megvette jövendő székháza telkét. 110 éve, 1900-ban kórházunk januárban 567 beteget ápolt, „mi a normális betegforgalmi képességét túlhaladja". FEBRUÁR 9-ÉN 120 éve, 1890-ben hunyt el Albatnich János György kereskedő, '48-as nemzetőrtiszt. FEBRUÁR ÍO-ÉN 125 éve, 1885-ben törvényszékünk apagyilkost ítélt halálra, aki erre „meg sem rezdült”. 110 éve, 1900-ban tudatták: végleg megszüntetik a keselyüsi hajóállomást. FEBRUÁR 11-ÉN 50 éve, 1960-ban az állami gazdaság bejelentette: 21 millióért szőlőfeldolgozó kombinátot építtet. FEBRUÁR 12-ÉN 105 éve, 1905-ben Máthis Kálmán ismét pinceszövetkezet létesítését javasolta. FEBRUÁR 13-ÁN 85 éve, 1925-ben született Vadas Ferenc nyelv- és irodalomtörténész, múzeumigazgató. FEBRUÁR 14-ÉN 105 éve, 1905-ben képviselőink elutasítottak egy kérvényt, mely 500 négyszögöl ingyen területet, 10000 korona hozzájárulást s 20 évi adómentességet kért a létesítendő konyakgyárhoz. Gyémánt diplomát vehetett át a néptanító A hatvan éve végzett Gyimóthy László Gyönk-Szabatonpusztán töltötte legszebb éveit Gyimóthy Lászlónak Fusz György főigazgató gratulált ■ Hatvan évvel ezelőtt szerzett népiskolai tanítói oklevelet a kalocsai Állami (volt római katolikus) Líceum és Népiskolai Tanítóképző Intézetben Gyimóthy László pedagógus. Ebből az alkalomból február első napján szekszárdi lakásán kereste fel Fusz György, a PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar főigazgatója, és további jó egészséget kívánva átadta neki gyémánt diplomáját. Az idén 82 éves, paksi születésű tanító azon generációba tartozik, akik 1949. június 16-án, az utolsó között vehették át a Második Magyar Köztársaság Kossuth-címeres végzős oklevelét. Ennek tudatában e dokumentum különösen nagy értékkel bír. Gyimóthy László az elmúlt hatvan évben több generáció tanítója volt. Pályáját Dunaszentgyörgyön kezdte, majd Nagydorogra, később pedig egy mesés „álomvölgybe”, Gyönk-Szaba- tonpusztára került, ahol élete legszebb és legeredményesebb éveit töltötte. Az 1920-as években, gróf Klebelsberg Kunó kultuszminisztersége alatt a tanyasi gyerekeknek felépült népiskola, benne a csöpp kis tanítói lakással és a környék erdős, dim- bes-dombos atmoszférájával, e világtól elzárt területen a pedagógusi szakma igazi kiteljesedését jelentette és hozta meg számára az ötvenes évek végén. Egy ilyen természeti környezetben a gyerekek írással, olvasással, számtannal való megismertetése is más hozzáállást kívánt, ugyanakkor a figyelmes és hálás tekintet is többszöröse volt annak, amit egy átlagos városi iskolában tapasztalt/tapasztal az ember. Az '56-os menekült családok, a helyiek embersége és lelki tisztasága, tanulási akarata mély nyomokat hagyott benne, ha csak a kirándulásokra, a tanítás utáni meseórákra, a pajtabeli színjátszó-körre, vagy a szomszéd pusztákról átjáró mezőgazdasági dolgozóknak szervezett felnőttoktatásra gondol vissza. Aztán ezt a világot is, mint mindent a '70-es években, elérte a végzet... A szabatoni iskola körzetesítése után Jánosmajorban helyezkedett el, majd a szedresi általános iskolában fejezte be pedagógusi pályafutását 1990-ben. A gyémántoklevél átadásakor Fusz György kiemelte: korunkban egyre inkább szükség lenne több olyan, a munkáját magas színvonalon végző, megbecsülésre méltó, igazi hivatástudattal rendelkező pedagógusra, mint amelyet a „nemzet idős napszámosa”, Gyimóthy László tanító képviselt. Egyre kevesebb van belőlük, s azok között is olyan, aki kistelepülésen kezdené el ezt a nagy hittel, küzdelemmel, odaadással és szeretettel végzendő hivatást. G.J.
