Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-02-07 / 5. szám
, SZEKSZÁRDI YA&ARNAP H ctdai ycTPir I»* & W\ \ß in» W% %tL i %%, 1** 2010. febrnái Tolna megye értékeit gyarapították „Szabad idejükben, másokért, gyakran saját zsebből...” Hétfőn délután a régi vármegyeháza dísztermében rendeztek ünnepséget azon társadalmi szervezetek, alapítványok és önzetlen támogatók tiszteletére, akik pályáztak, de legfőképpen elnyerték Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete, valamint a Bazsonyi Arany Mecénás Díjat. V. Horváth Mária Dr. Puskás Imre, a házigazda megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében elégedettségének adott hangot, mivel az emberek megyeszerte maguknak érzik a négy éve útnak indított kezdeményezést, amit a pályázatok száma és a szavazatok hűen igazolnak. Hangsúlyozta: értéke van a munkának, amit a „civil szervezetek szabadidejükben, másokért végeznek és gyakran saját zsebből finanszíroznak”. Ezt követően az Örökség-, Muharai-, Bessenyei- és Csokonai díjas Szabadi Mihály osztotta meg gondolatait az „értékteremtő és közösség-meghatározó” civilségről, majd hozzáfűzte: számára nagy megtiszteltetés, hogy több egyesület tagjának tudhatja magát Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete kitüntető címet idén a bő 15 esztendeje működő „Kézjegy” Tolnai Tollforga- tók Klubja nevében Wessely Gábor, az egyesület elnöke vette át. A „Kézjegy” a megyénkben élő és alkotó tollforga- tók írásait gyűjti egybe, s minden esztendőben antológiát ad közre. Az eddig - a nehéz és a még nehezebb időszakok ellenére - megjelent 15 gyűjteményes kötetben száznál is több kortárs szerző - beleértve az általuk felkutatott és támogatott tehetséges fiatalokat is - alkotásait tették közkinccsé. A Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók Egyesülete az egyik különdíjas Fejős Károly dr. Puskás Imrétől vehette át a Bazsonyi Arany-díjat lett. A szervezet az általa ismert minden módon segíti méltóbb élethez a siketeket és a nagyothallókat. Odaáll mindazok mellé, akik a kimondott szó erejét nélkülözve, a maguk módján próbálják megértetni, elfogadtatni velünk sajátos helyzetüket, értéküket és életüket. Szintén ebben a kategóriában nyert különdíjat a paksi Önzetlenül Környezetünkért, Otthonunkért (ÖKO) Munkacsoport Alapítvány. A lelkes csapat elkötelezett a természetpedagógia és a környezeti nevelés népszerűsítésében a gyermekek és a felnőttek körében egyaránt. A Bazsonyi Arany Mecénás Díjat idén a Babits Kiadó nyerte el amit Fejős Károly igazgató vett át. A század- forduló idején megjelent lexikonok, és más sorozatok reprint kiadásairól közismert szekszárdi kiadó verseskötetek, irodalmi sorozatok, gyűjteményes művek közrebocsátásával is foglalkozik. Mindezek mellett különös figyelmet fordít a régiónkban élő és alkotó szerzők műveinek kiadására is. De tevékenysége fontos részét képezi az önzetlen támogatás, amit a recesz- szió ellenére is folytatnak. Jelentősen visszaesett a könyvforgalom Az ünnepi könyvhetet és a karácsonyt leszámítva a könyvforgalom sem a régi. Ennek ellenére a Babits Kiadónak mégis van „zsebereje” a támogatásra - vetettem fel Fejős Károly- nak, a kiadó igazgatójának.- Sajnos, egyre kisebb a zseberő, hiszen valóban egyre kisebb a forgalom. Az elmúlt esztendőben legalább harminc százalékkal esett vissza, ami igen érzékenyen érinti a mi cégünket is. Ennek ellenére nem hagytunk és nem hagyunk föl a támogatással- Hogy állnak a Révai lexikonokkal, a Mikszáth sorozattal és a magyar irodalomtörténettel?- Gyakorlatilag 2008-ban valamennyi sorozatunkat befejeztük, bár úgymond jelenleg is „mennek”, szén a megrendelők részletekben zetnek. A felsoroltakon kívül van ej egy rangosabb kiadásunk, de ne felt kezzünk el a helyi írók és költők n veiről sem.- A helyi szerzők mellett ki mindt kit támogatnak?- Különböző civil szervezeteket, kólákat, óvodákat, kulturális és spo szervezeteket. Tehát ahova szükség oda mindig adunk köteteket.- Honnan eredezteti a pártfog lást illető ars poeticáját?- Úgy gondolom, ez örökség. Csa dunk mindig adakozó volt... Amik támogatást kérve felkeresik a kiad rendszerint szívesen adunk köny két, s ilyenkor nem az érdemet méi géljük, hanem a cék. Hozzátesze anyagilag egyre nehezebb az adón nyozás, hiszen a mi lehetőségeink egyre korlátozottabbak.- Mit vár idén a könyvkiadás tere- Sajnos, nem túl sokat, hiszen m már szó volt róla, egyre vékonyodik emberek pénztárcája, a könyvek ; pedig jelentősen emelkedik. Az eml rek tehát nagyon meggondolják, gyenek-e, vehetnek-e könyveket.- Tudom, hogy kiadási terve azért vannak.- Új sorozatok indítására egyeli nem gondolunk, ám egy-két reprint adásra szeretnénk sort keríteni. Ft tatjuk pékiául az 1929-es Igazságot f gyarországért trianoni munkák mej lentetését, de folyamatban vannak r nagy munkák, egyházi kiadvány mint a Pécsi Missak-k (misekönyv< újabb köteteinek kiadása és forgali zása, amiben mi is társak vagyunk. FELHÍVÁS Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése a 20/2005. (X.3-) Kgy. sz. rendeletével „Év Rendőre” kitüntető címet alapított. A rendelet szerint: A kitüntető cím az adományozást megelőző évre vonatkozik. Az „Év Rendőre” cím annak a személynek adományozható, aki a. ) a rendőrség állományának tagja - hivatásosként vagy közalkalmazottként - ezen belül a Szekszárd Városi Rendőrkapitányságon teljesít szolgálatot és b. ) munkáját lelkiismeretesen, tartósan magas színvonaton végzi A kitüntetésben a bűnügyi és a köz- biztonsági szakterületen dolgozó egy- egy személy részesíthető. Az „Év Rendőre” cím adományozására javaslatot tehet: a. ) Szekszárd Város Rendőrkapitánya b. ) A közgyűlés bizottságai, illetőleg a képviselők c. ) Bármely társadalmi szervezet, alapítvány, magánszemély A javaslatnak tartalmaznia kell: a. ) A javaslattevő nevét b. ) A cím adományozására javasok személy nevét, életútját, munkásságát, a cím adományozását megalapozó tényeket A kitüntető cím adományozására vonatkozó javaslatokat írásban a jegyzőhöz kell benyújtani. A javaslatok előterjesztésének határideje 2010. március 1: A javaslatokat a közgyűlés által felkért bizottság készíti elő közgyűlési döntéshozatal céljából, és a polgár- mester terjeszti a közgyűlés soron következő ülése elé. FELHÍVÁS Szekszárd MJV Közgyűlése a 20/2005. (X.3.) szekszárdi ör. számú rendeletével "Év Tűzoltója" kitüntető címet alapított. A rendelet szerint: A kitüntető cím az adományozást megelőző évre vonatkozik. Az „Év Tűzoltója” cím annak a személynek adományozható, aki a) hivatásos, vagy közalkalmazotti állományban, a Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltóságánál teljesít szolgálatot; b) az adományozás évét megelőző évben a tűzmegelőzés, a tűzoltás, a műszaki mentés és a katasztrófa elhárítás területén olyan kimagasló tevékenységet folytatott, amellyel hozzájárult a város és a Hivatásos Tűzoltóság működési területének közbiztonsága javításához, a tűzesetek számának csökkentéséhez. Az „Év Tűzoltója” cím adományé sára javaslatot tehet: a) Szekszárd Megyei Jogú Vá Önkormányzata Hivatásos Tűzoltó gának parancsnoka; b) közgyűlés bizottságai; c) önkormányzati képviselők; d) bármely magánszemély, tál dalmi szervezet, alapítvány. A kitüntető cím adományozás vonatkozó javaslatokat írásban a f gármesterhez kell benyújtani. A javaslatnak tartalmaznia kell: a) a javaslattevő nevét; b) a cím adományozására javas személy nevét, életútját, munkái gát, a cím adományozását megala zó tényeket. A javaslatok értékelését a Közg lés által e célból felkért előkészítő c port végzi. A javaslatok előterjeszt« nek határideje 2010. március 1.