Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)

2010-10-24 / 37. szám

12 VASÁRNAP SPORT 2010. október 24. Az edző hozta a sikert a hegyen Kerékpáros visszapillantó I.: újabb haladó versenyzők a Szekszárdi Szabadidős KE soraiban Csúcsra ért: Schneider Gábor (középen) nyerte a hegyi ob-t Schneider Gábornak szép emlékei vannak a Kékes-tetőről, az ország legmagasabb pontjáról. A Szek­szárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület edzője szenior verseny­zőként 2005 után idén másodszor tudta megnyerni a dobogókői he­gyi országos bajnokságot. Bálint György A sikersztori nem minden előzmény nélküli annak ellenére, hogy általában más versenyeken nem tudott az akko­ri nagymenők közelébe férkőzni.- Igen, szerettem a hegyen verse­nyezni, különösen a Kékesen. Sosem felejtem el, hogy az 1994-es hegyi baj­nokságon Steig Csaba, Árvay Attila és Bodrogi Laci mögött a 4. helyen ér­tem célba. Abban az évben a Gemen- ci Nagydíjon is az első tízben tudtam végezni. Talán most éreztem újra, im­máron veteránként, hogy igazán megy a bicikli. A fiatalok persze na­gyon elmentek mellettem, de ezen nincs is mit csodálkozni.- Aktív korában is szeretett hegyre menni?- Fogalmazzunk inkább úgy: ami­kor még rendszeresen edzettem és versenyeztem, nem állt távol tőlem ez a műfaj. Most, amikor számomra az a tréning, hogy a gyerekeket edzem, nagyon nem kellemesek ezek a szakaszok.- Mégis motiváltán, sikerre éhesen versenyzett...- Ez igaz, de ehhez az is kellett, hogy egy nagyon jó bicikli volt alat­tam, ami a belga kerékpáros legenda, Eddie Merckx nevét viseli. Ezzel a bringával újra ráéreztem a hegyi ke­rékpározás ízére, visszahozta a harci kedvemet.- Elgondolkodik azon, hog}’ esetleg nemzetközi porondon is elinduljon? ■ Több éremmel térhetett haza a Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegye­sület 16 versenyzője az október 10- én öt egyesület részvételével meg­rendezett Kanizsa Kupáról, mint ahányan rajthoz álltak. Nemcsak az időjárás volt tökéletes, de a június vége óta kajakozó szekszárdi ver­senyzők eredményei is fényesek voltak: csak aranyéremből hetet gyűjtöttek. Rengeteget fejlődtek egy hónap alatt, az első megméret­tetés, a tolnai népszerűsítő verseny óta.- Hétről hétre sokat javul a telje­sítményük, Nagykanizsán 2000 és- Őszintén szólva igen, bár ebben a sportágban óriási mezőnyök jönnek össze az egykori profikból a korosz­tály számára rendezett világ- és Euró- pa-bajnokságokon, és szédületes tem­póban versenyeznek még mindig. Ha valaki ezt nem köti össze a turisztikai élményekkel, a világlátással akkor bi­zony nehéz sikerélményhez jutni. Rendeznek egy, vagy kétnapos verse­nyeket is, aminek a mezőnye nem sokban különbözik a legkiemelke- dőbbektőL Számomra is elérhető kö­zelségben van az ausztriai St. Johann Tirolban megrendezendő világbaj­nokság, ahol bizonyos korosztályok­ban már ötévente van korcsoportvál­tás, de itt is hemzsegnek a rajtnál a volt profik. Talán két év múlva meg­próbálnám, addig pedig meggyőz­ném magamat arról, hogy komolyab­ban készüljek rá.- Győzelmével egyszersmind pél­dát mutatott a gyerekeknek, hiszen ezúttal az „edző bácsi” volt az egyet­len, aki begyűjtötte az elsőséget. 100 méteren is kiválóan szerepel­tek - mondta Jámbor Attila, az SZKKSE vezetője. Kiemelkedő tel­jesítményt nyújtott Poszpits Viktó­ria (1998) és Mercz Marcell (2001), akik mindkét távon első helyen értek célba. A csapat felké­szítő edzője Fenyvesi Judit és Jám­bor Attila. Az SZKKSE versenyzőinek eredményei: 0. korcsoport: Lány, 2000 m: 3. Nagy Boglárka. 100 m: 3- Nagy B. Fiú, 2000 m: 1. Mercz Marcell, 3- Ba­rabás Dominik. 100 m: 1. Mercz M., 3. Barabás D.- Kicsit rosszul is éreztem magam amiatt, hogy más nem tudott nyerni. Mivel inkább edző vagyok ma már, jobban örültem volna, ha valamelyik versenyzőnk nyert volna bajnoki cí­met a Kékesen. Fókuszban: Nagyernyei és Bischoff Az idei versenyévnek vége. Az SZSZKE edzőinek is meg kell küzde­niük azzal a jelenséggel, hogy tehet­ségről és eredményességről tanúbi­zonyságot tevő 10-12 éves gyerekek egyszer csak abbahagyják, mert más lesz a fontos. Ott pedálozott náluk Liska Gergő, Fodor Ákos, Szilágyi Döme, Gyenes Dávid, s még sorol­hatnánk a neveket. Nincs idő sirán­kozni, hiszen van a szakosztálynál annyi újabb haladó korosztályú fia­tal, akikből lehet eredményes kerék­páros, ha ők is úgy akarják. Nagyer­nyei Bence, a klub újhullámosa, aki egy év kihagyás után döntött a foly­tatás mellett. I. kcs.:Lány, 2000 m: 1. Halmai Eszter, 2. Nagy Viktória. 100 m: 1. Nagy V., 2. Halmai E. Fiú, 2000 m: 1. Bodnár Balázs, 3. Mátyás Bálint, 5. Török DánieL 6. Borza Bence. 100 m: 2. Bodnár B., 4. Mátyás B., 5. Török D., 6. Borza B. II. kcs.: Lány, 2000 m: 1. Poszpits Viktória 100 m: 1. Poszpits V. Fiú, 2000 m: 3. Szekeres Zsolt, 4. Nagy Kristóf, 5., Czemmel Bence, 7. Kovács Viktor. 100 m: 3- Nagy K., 6. Szekeres Zs., 5. Czemmel B., 7. Kovács V. III. kcs.: Fiú, 2000 m: 5. Marcz Ta­más. 100 m: 5. Marcz T, 7 Ádám Patrik.- Új ambíciókkal versenyzett, ha­mar utolérte magát a korosztályá­ban, az U17-sek között. A Pécs Ku­pán, nemzetközi mezőnyben is helytállt, a kritérium országos baj­nokságon például egyetlen vidéki­ként volt dobogós. A hegyen azért meglepték, nem tudott úgy bizonyí­tani, ahogy akart. Jövőre már ifi lesz, és azt várom tőle, hogy az idősebbek ellen is bizonyítson.- A régiek közül Bischoff Bálint még teker. Belőle lehet hosszú évek eltelte után talán az első szekszárdi fel­nőtt kerékpáros, aki nem csak a rész­vétel miatt versenyez?- Biztató, hogy U23-as felnőttként meglehetősen kiegyenlített teljesít­ményt nyújtott. A korosztálya orszá­gos bajnokságán már dobogós helye­zést ért el Nem akarom elkiabálni, de ha megmarad a hozzáállása, jó kis ver­senyző lehet belőle. A hegyi ob Tolna megyei eredményei: U15 (9 km): 5. Nagy Olivér, 7. Fá­bián Ábel, 17. Balogh Tamás U17 (13 km): 9. Nagyernyei Bence U19 (17 km): 4. Kelemen Sza­bolcs, 9. Katona Bálint (Tamási KE), 11. Varga Péter (Tamási KE). U23 (17 km): 13. Bischof Bálint Elit nő (17 km): 8. Arató Gabri­ella Hobbi, férfiak, 40 év alatt (17 km): 18. Kocsis Tibor. Szenior, 40 év felett (17 km): 1. Schneider Gábor, 7. Balázs Tibor. A külön nem jelöltek valamennyi­en a Szekszárdi Szabadidős KE versenyzői. Teremfoci torna November 28. és február 12. között immár 18. alkalommal rendeznek a szekszárdi városi sportcsarnokban té­li kispályás teremlabdarúgó-tornát. A VII. Horváth Sport-Horfer Serleg kupá­ra október 29-ig várják a nevezéseket (maximálisan 20 együttest regisztrál­nak), csapatonként 55 ezer forintért. A technikai értekezletet november 4- én a sportcsarnokban tartják. A nagy presztízsű viadalon a dobo­gós helyezettek az oklevél és a serleg mellé jelentős értékű sportszervásár­lási utalványt is kapnak, de díjazzák a legjobb kapust, a gólkirályt, valamint a legsportszerűbb és legbalszerencsé- sebb csapatot is. További információ a74/315-733-as telefonszámon. Kajakos éremeső Kanizsán

Next

/
Thumbnails
Contents