Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)

2010-10-24 / 37. szám

10 «. SZEKSZÁRDI VASÁRNAP ANNO 2010. október 24. N incs még egy szám, ami eny- nyire sokat jelentene a ma­gyar fül számára; a történe­lem folyamán is csak egy volt: a 48. Mesélik, hogy mikor a budai lottón az 1850-es években kihúzták a szá­mokat, és köztük volt a 48, biztosan keveset fizetett, mert arra mindig so­kan tettek. így lett az '57-ben indult modern lottóval és az 56-tal is: még családi titkos tippsorunkban is ott lá­tom. Aztán mennyivel több leány kapta a forradalom után a Gyöngyi és a Gyöngyvér nevet. Ebbe senki nem szólhatott bele, s a névnapon, október 23-án családi körben bátran lehetett ünnepelni: a Magyar utónév­könyv szerint 1967-ben 1096 leány őrizte tovább így a nagy nap emlékét. Mi, szűkebb hazánk lakói, László Péter és Dobos Gyula megyei ’56- unkról szóló értő tanulmányai után is inkább a hiányérzettel küszkö­dünk: akik részesei voltak, s tovább­adhatták volna, mi történt, sokszor inkább hallgattak. Nagy várakozás, díszes bemutató, majd általános hall­gatás jellemzi Kapitány Ferenc 1956 előtt, alatt, után Tolna megyében cí­mű kötetét, amelyben a nagy év vá­rosi eseményeiről 561 oldalból alig kettő szól. Sokszor azt sem tudni, ki­ről beszél. „Egy fiatalembert Szek- szárdon a kijárási tilalom alatt lőttek agyon karhatalmisták, amikor az ál­lomásra igyekezett, hogy elérje a haj­nali vonatot.” Lehet, hogy a szerző a második kötettel a választ is sírba vitte? Mások, mint apósom is, makacsul forradalomnak hívták, hiába állítot­tuk iskolai tanulmányaink alapján el­lenforradalomnak. A Felsővárosban azt is csak kellő körülnézegetés után mondták el, hogy Benács Juci néni volt az egyik, aki segített ledönteni a szovjet emlékművet. A pártbizottság akkori titkára visszaemlékezésében EGY NEVEZETES SZEKSZÁRDI NAP 156. Ötvenhat A megyei forradalmi sajtó ... s egy he­lyi felhívás - egyaránt nemzeti színek­ben és Kossuth-címerrel leírta: telefonáltak Budapestre, hogy mit tegyenek, mert a jelentős fegy­veres őrség szét tudná kergetni a 400-500 fős tömeget. Nagy Imre mi­niszterelnök bölcsen és taktikusan óvott ettől, s megígérte: „ha ledöntik a szovjet emlékművet, majd fel fog­juk építeni”. Azóta már azt is lebontották, és helyére - jelké­pesen - az ’56-os emlékmű került... Vagy fogódzót adnak az ese­mények? Október 24-én Szek- szárdon nemzeti színbe öltö­zött a város, „a koraesti órák­ban kedves ünnepség kereté­ben koszorúzták meg az első és második világháború magyar hősi halottainak emlékművét”. A falvakban az adóíveket és be- szolgáltatási nyilvántartásokat semmisítették meg. Két nap múlva a Tolnai Napló helyett nemzetiszínű szalaggal és Kos­suth-címerrel jelent meg a Tol­na megyei Népújság, másnap megalakult a szekszárdi nemze­ti bizottság, 31-én ugyanitt ifjú­sági nagygyűlésen a megye for­radalmár fiataljainak új 12 pontja került a kezekbe. Közü­lük az egyik követelés: „Márci­us 15-ét és október 23-át nyilvá­nítsák nemzeti ünnepnek!” Mi történt ezután? Már no­vember elején szovjet tankok „vesztegeltek” benzinhiányra hivatkozva Tamási és Dombó­vár szélén. November 4-én megindultak, s ok nélkül lőt­tek, okoztak halált és sebesü­lést itt is, másutt is. így esett, hogy a megyei ifjúság kérésére még hosszú évtizedeket kellett várni. De még ma sem lenne késő meghallgat­ni az akkori résztvevőket, hogy egy felemásan felnőtt nemzedék után ’56 igazabb történetével gazdagod­hassunk. Dr. Töttős Gábor Ódon időben OKTÓBER 25-ÉN 65 éve, 1945-ben az alispán a kórházi ágytakarók gyűjtésére buzdított. OKTÓBER 26-ÁN 125 éve, 1885-ben sióagárdi bir­tokosnak jegyezték Wolf Henriket, aki milliomos pálinkafőzőként a Dózsa György u. 1. sz. villáját építtette. OKTÓBER 27-ÉN 125 éve, 1885-ben befejezte elő­adásait a bajor passiótársulat. 115 éve, 1895-ben költségvetésünk­ben kifogásolták az „amerikai időt jelző” toronyóra felhúzására szánt összeget. OKTÓBER 28-ÁN 110 éve, 1900-ban azt Ígérték: ide helyezik az 52. ezredet, ha Péccsel nem tudnak megegyezni. 105 éve, 1905-ben a bíróság vil­lanyvilágítást kapott. OKTÓBER 29-ÉN 300 éve, 1710-ben a róla elne­vezett szilfánál elfogták Béri Ba­logh Ádámot. 130 éve, 1880- ban eleink a 21 fokos hőségre panaszkodtak. 105 éve, 1905- ben rendőrkapitányunk első rendeletét a csendháborítás el­len hozta. OKTÓBER 30-ÁN 120 éve, 1890-ben a bécsi kiállí­tás nyolc díját kapták boraink. OKTÓBER 31-ÉN 125 éve, 1885-ben a református tempóm százados ünnepét ülte. EVANGÉLIUM Ki építi valójában? „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző. Hiába néktek korán felkel­netek, későn feküdnötök, fáradság­gal szerzett kenyeret ennetek! Sze­relmesének álmában ád eleget" (Zsoltár 127,1-2) Milyen igaz! Néhány évvel ezelőtt egy hipermodern stadion épült egy kis magyar településen, szó szerint a puszta közepén. Egy jól ismert vállal­kozó álma valósult meg ezzel. Vásá­rolt hozzá egy labdarúgó csapatot, benevezett az első osztályú labdarú­gó ligába. Néhány év múlva azonban a tulajdonost letartóztatták, a focisták továbbálltak, a stadion pedig üresen maradt. Szó szerint: „felverte a gaz”. Valaki megálmodta, felépítette és üzemeltette is. Ma mégis üresen áll. Nem tölti be semmi, és nem tölti be azt a célt, amiért felépítették. Mennyire igaz sokszor ez az emberi épületeinkre, emberi kapcsolatainkra és emberi törekvéseinkre is. Megál­modjuk, küzdünk, dolgozunk érte. Majd megpróbáljuk megóvni, védeni. A végén azonban kiderül, hogy telje­sen hiába történt az egész. Amikor valamire azt mondjuk, hogy „hiába”, valójában azt értjük alatta, hogy amit szerettünk volna, az megvalósult, de üres maradt. Nem okozott olyan megelégedést, olyan örömet, amit vártunk tőle. Ez egy mindennapos emberi tapasztalat. A zsoltáros azonban kínál nekünk egy másik utat is. Miután leírja, hogy ezek az emberi törekvések - ha meg is valósulnak, sokszor hiábava­lók - elmond egy másik lehetőséget is. „Szerelmesének álmában ad ele­get.” Azt mondja el ezzel, hogyan te­kint Isten az emberre. Arra, aki, mint egy szerelmes teljesen megbízik benne, rábízza magát. Akkor ad az embernek, akkor tölti be emberi építményeit, dolgait élettel és Lélek­kel, amikor az nem is számít rá. Ami­kor a legkevesebbet teheti érte. És igazából az a lényeges, hogy amit megálmodtunk, létrehoztunk és félt­ve őrizünk: megtelt-e élettel, és ma­radandó-e. Ezt az életet, és ezt a ma- radandóságot az Isten adja az esen­dő és halandó ember számára. „Uram, Istenem, te látod terveimet, feladataimat, építkezéseimet, kap­csolataimat. Elkészültek, de üresek és hiábavalók nélküled. Kérlek, töltsd meg azokat élettel, értelemmel és a Te Lelkeddel. Ámen.” Kovács Zoltán metodista lelkipásztor

Next

/
Thumbnails
Contents