Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)

2010-10-24 / 37. szám

1010. október 24. MOZAIK 1ZEKSZÁRD KÜLÖNDÍJAS. Balatonfüreden, az Anna Grand Hotelben tartották a Virágos Magyarországért íörnyezetszépítő verseny díjátadó ünnepségét. A vetélkedésben évek óta eredményesen részt vevő izekszárd városa ezúttal sem maradt elismerés nélkül: dr. Haag Éva alpolgármester a Pintér Sándor iclügyminiszter által felajánlott kiilöndíjat, egy festményt vehetett át. Összkép Kiss Albert Összkép című fényképtár­lata november 12-ig tekinthető meg az I. Béla Gimnázium galériájában. Noha a kiállítás darabjai egyedi lá­tásmódról és tudatos szerkezeti kom­ponálásról tanúskodnak, a megnyi­tón a fotóművész hangsúlyozta: a ma felnövekvőben lévő nemzedékek vi­zuális kultúrája számos dologban ja­vult a korábbiakhoz képest. Ma a tele­vízión és az interneten keresztül ren­geteg dolgot kapunk készen, szer­kesztve - példaként kiemelte az aranymetszést -, így természetessé válnak olyan kompozíciós elemek, amelyek eladdig csupán tanulmá­nyok során voltak megismerhetők. A megnyitón Hajós Éva gimnázi­um-igazgató szerint a képeken ke­resztül több generáció kerül egymás­sal kapcsolatba, s egyben utalt a cím­ben már megidézett Összkéz Egyesü­letre, mely Kiss Albert számára is a ki­indulópont volt. [köp] Akciós húsvásár \ Mentálhigiénés Műhely Önkéntes központ Nyugdíjas Tagozat szervezé­sében a Rákóczi u. 8. szám alatti hús- x>lt (a Főiskolával szemben), valamint i Béri Balogh Ádám utca 79. szám alat- i húsbolt (Penny Market mellett) no­vember 11-én (csütörtök) kedvezmé- íyes áron füstöltáru árusítást tart, reg­gel 7-11 óra között. Árak: szalámi 1500 Ft/kg, füstölt colbász 1000 Ft/kg, véres- és májas- nurka, disznósajt 650 Ft/kg, sütni va­ló kolbász 800 Ft/kg, zsír 350 Ft/kg, sertéscomb-lapocka 950 Ft/kg áron capható. Ahol a mosoly megszületik egészség Implant Dr. Nouran Fogászati és Implantológiai Központ ATI í- Sok fogorvosi rendelőt láttam már a vi­lágban, de ez a legszebbek közül való. - Prof. dr. Vajdovich István, hivatásának nemzetközi szaktekintélye véleményez­te így azt a létesítményt, mely Implant Dr. Nouran Fogászati és Implantológiai Központ néven nyílt meg Szekszárdon, a Mátyás király u. 6. szám alatt. A központ három egységből áll Min­den egyes rendelő a legmodernebb ke­zelőegységekkel rendelkezik, gondolva az ergonómia fontosságára, a fogászati munka eredményességére és a páciens legnagyobb megelégedésére.- Az eszközök beszerzésének eredmé­nyeként egy olyan európai uniós színvo­nalú fogorvosi központ jött létre, amely nemcsak a betegek hatékonyabb gyó­gyulását eredményezi, hanem proaktív helyszíne lehet az elkövetkező évek implantológiai tevékenységeinek - mondta el lapunknak dr. Ghadri Nouran, a központ tulajdonosa és vezetője, aki 17 év fogászati és 13 év implantológia terüle­tén szerzett tapasztalattal rendelkezik.- Akár egy wellness központ - ezt már Horváth István állapította meg. Szek- szárd polgármestere - aki Kővári László városi képviselővel együtt volt jelen - megnyitójában azt is hozzátette: a meg­nyugtató érzést kiváltó, a kezelésből a fáj­dalmat száműző rendelő színtere lesz megannyi mosoly megszületésének, (x)

Next

/
Thumbnails
Contents