Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)

2010-10-17 / 36. szám

* SZEKSZÁRDI VASÁRNAP MOZAIK 2010. október „Negatív csúcsévjárat” köszöntött be, de... Dúzsi Tamás: „Jóval könnyebb, de zamatos, izgalmas borok készíthetőek” A szüret úgy általában villám­gyorsan lezajlott a szekszárdi tör­ténelmi borvidéken, már csak a nagy borászok cabernet-i vannak még kint az ültetvényeken. Bálint György Kilencvenkilenc óta egymást múlták felül a jó és a rendkivüí jó évjáratok, sokszor elhangzott az „ilyen még nem volt” minősítés. A gazdák egyáltalán nem túloztak, hisz Bordeaux-t és Cannes-t is meghódító nagyborok szü­lettek szinte futószalagon a legjobb szekszárdi borászatok szinte mindegyi­kében. Talán csak a 2005-ös évjárat ma­radt el valamivel a többitől, de ebből a piac, a fogyasztó jóformán semmit sem érzékelt. A mediterrán évek utáni „magyar monszun” a jelekből ítélve igencsak megviselte a szőlőt mennyiségi és mi­nőségi értelemben egyaránt. No meg a virágzás idején jelentkező hűvös idő sem kedvezett. A szokásos kora tava­szi hajtáselemzés - erről lapunkban is szóltunk - nem volt túl biztató, az át­lagosnál gyengébb évről szólt a prog­nózis. A tények tükrében azonban nyugodtan mondhatjuk, rossz évként könyveli el majd a szakma 2010-et. Dúzsi Tamást a napokban több orszá­gos média is megszólaltatta a szek­szárdi helyzetképről, tekintettel arra, hogy ilyen „furcsa” év után a gazdák sokkal nehezebben szólalnak meg, mint fordított esetben, amikor a leg­különbözőbb gyümölcsös illatok bur­jánzásáról beszélhetünk.- Én 1964 óta foglalkozom beha­tóbban a szakmával - fogott helyzet- elemzésébe a borász -, de hasonlót, mint az idei évben, még nem nagyon láttam az ültetvényeken. Jóval keve­sebb a fürtszám, mint valaha, a bogyó alig vagy egyáltalán nem nőtt meg, na­gyon kicsi a lombfelület. Hiába véd­tem a termést a lisztharmattól és a pe- ronoszpórától, nőtt két permetezés között az úgynevezett hónaljhajtás. Olyan öreg levélképződmények ma­radtak meg, amelyek a jelekből ítélve a cukorképződést nem serkentették. Aztán megkaptuk a szeptemberi újabb csapadékot, miután néhány órán belül dönteni kellett bizonyos fajták azonnali vagy 24 órán belüli szüreteléséről, különben az is veszik, ami van. Őrült napok voltak, ráadásul ekkor zajlottak a fesztiválok, amelye­ken viszont ott kellett lennünk. Saj­nos, a 15-16-os mustfokok jelzik a le­hetőségeinket az idei évre.- Vagyis?- Feleannyi a termés, és nagy bo­rok aligha készíthetőek a 2010-es évjá­ratból, bármennyire is sejtelmes- kedünk. Ez nyilván gond, de a nagy és közép borászatok szintjén is áthidal- hatónak látom a problémát, s a fo­gyasztó - bátran kijelenthetem - nem érzékel majd ebből semmit. Részint azért, mert még csemegézhet a 2007- es, 2009-es remek, egymást felülmúló, nagy évjárataiból Másrészt pedig az időben leszedett kékfrankosok, mertat-k esetében a zamat, az ízvilág, a gyümölcsösség azért a mi borvidé­künkre jellemzően megmaradt, s megadja a lehetőséget, hogy a fogyasz­tókat kellőképpen könnyű, élményt adó borokkal szolgáljuk ki. Erre amúgy is nagy az igény. Arra biztatom a fogyasztókat, hogy az idei évjárattal való ismerkedés során jóval több bort kóstoljanak meg, több termelőt keres­senek fel s ekkor tudják kiválasztani a saját ízlésüknek legmegfelelőbbet. Mint ahogy több borásztól is halla­ni, a kadarka, a legfőbb szekszárdi fajta ilyen termesztési és klimatikus viszo­nyok közepette áldozatul esett. A lehe­tő legkorábban le kellett szedni, s ai megmaradt belőle, beltartalmi értéki tekintve nem volt sok köszönet Aka olyan termelő, aki eldöntötte: nem i cakói vele tovább, és készített bele egy könnyű rosét, amivel lehet, ho; sikert is arat a Márton-napi borünr pen. A kékfrankos azért az idei, szei nyebb lehetőségek közepette sem m tat rossz képet, s ez Szekszárdon ro pant fontos. A borvidék karakterét b tosítani fogja, de sajnos ebből is jós kevesebb termett. Vesztergombi G ba borász is meg tudta erősíteni min azt, amit kollégája, Dúzsi Tamás elmo dott ő is 40-50 százalékos terméscsc kenésről számolt be, s az idei alapany; enyhén szólva sem mozgatja meg a b rász alkotó fantáziáját Az utóbbi napok napfényes időj rása, 15 fok körüli hőmérséklete \ jón javít-e a cabernet-k minőségén, 1 kint merik hagy ni a gazdák októbi végéig is?- Cukrosodásban már hiú ábrár reménykedni - jelentette ki Dúzsi 1 más -, ellenben a „vén asszonyc megkésett ősze” ízben, zamatban, latban hozhat javulást, s ez nekünk fentebb elmondottak miatt nagyc kellene! Kortalan művészet Nem mindennapi képzőművészeti kiál lítás nyűt az idén 45 éves Dienes Valé­ria Általános Iskola Grundschule máso­dik emeleti folyosóján és kerengőjén. Az eseményt az Iskola igazgatónője, Far­kas Pálné, és a főiskola korábbi főigaz­gatója, a Dienes egykori diákja, Fusz György szobrászművész méltatta. Farkas Pálné kiemelte: nem felejt­keztek el az iskola első igazgatójáról a nyáron elhunyt Faludi Jánosról sem. Ő volt az a pedagógus, aki művésztanár­sága révén, saját tehetsége és lehetősé­gei szerint a kezdetektől igyekezett magas szintre helyezni - az akkor még IV. számú iskolában - a művészeti tár­gyak oktatását, megkedveltetését. Gyermekek és felnőttek, jelenlegi és volt tanítványok, nyugdíjas és aktív pedagógusok munkáit szemlélheti meg a közönség. Huszonkét kiállított művet, így többek között faliszőttest, grafikákat, festményeket láthatnak az érdeklődők, ha ellátogatnak a Dienes iskolába. Az eseményt hagyománnyá kívánják tenni, hogy folyosógalériá­jukban az időszakos kiállítások mel­lett mindig helye legyen e különleges apropóval bíró „seregszemlének” is. Érdemes belesni tehát e kortalanságot tükröző, nem mindennapi „művész­térbe”. Az eseményen megjelent a ko­rábbi igazgató, Vitéz Zsolt is, de kiállí­tott munkáik okán több nyugdíjas pe­dagógus is eljött. (gyimóthy) Négy hónap alatt felsőfokú - tíz hét alatt középfokú nyelvvizsga Interjú Kovács Blankával és Szekeres Georginával- Kedves Blanka, bizonyára sokakat meglep, hogy lehetsé­ges ilyen rövid idő alatt nulláról felsőfokú nyelvvizsgát termi. Ta­lán az is szerepet játszott ebben, hogy Ön gyakorló nyelvtanár?- Valóban, az ELTE böl­csészkarán végeztem, de a si­kerhez vezető úton a döntő té­nyezőt egy számomra új mód­szer, a Kreatív Nyelvtanulás jelentette.- Tudtommal pontosan négy hónappal az után, hogy először kezébe vette a tan­anyagot, 90% körüli eredménnyel a nap legjobb szóbeli vizsgáját produkálta - felsőfokon!- így van. Akkor kezdtem el tanulni a Kreatív Nyelvtanulással, amikor még heti 35-40 órát tanítottam, de egyáltalán nem esett nehezemre, hogy a mindennapos munka után nekiálljak tanulni, gyakorolni. Sőt, a sikerélmény, hogy már az első lecke után rengeteg mondatot tudtam aktívan használni, még jobban motivált. Alig vár­tam, hogy újabb és újabb leckékbe fogjak bele és hogy megismerkedjek a még isme­retlen szavakkal, nyelvtani jelenségekkel.- Ön egy személyben „ kreatív " nyelv­tanuló és a hagyományos módszereket is tökéletesen ismerő nyelvtanár. így ritka rálátása lehet a szakmai kérdésekre és hi­teles véleményt mondhat. Mi e módszer fantasztikus sikerének kulcsa? Mitől iga­zán újszerű és hatékony a Krea­tív Nyelvtanulás?- Én eddigi nyelvtanári mun­kám során még nem találkoztam ennyire logikus szerkezetű tan­anyaggal, személyes meggyőző­désem, hogy ma ez a legjobb nyelvkönyv a piacon kezdők/új- rakezdők számára, ill. akik rend­szerezni vagy felfrissíteni kíván­ják eddigi tudásukat.- Ón pedig kedves Gina, tíz hét alatt sikeres középfokú C nyelvvizs­gát tett, ráadásul egyéni tanu­lással, tanári segítség nélkül, egy egyedi nyelvtanulási metó­dussal. Igaz?- Valóban így történt. A mód­szer a Kreatív Nyelvtanulás, melynek kidolgozója Gaál Ottó, aki 27 középfokú állami nyelv­vizsgájával a nyelvtanulás egyé­ni bajnoka Magyarországon.- Mitől más és mitől ilyen sikeres ez a módszer?- Nekem az tetszett benne, hogy azon­nal célnyelven kellett megszólalnom, mi­közben a kétnyelvű tananyag segítségé­vel folyamatosan ellenőrizni tudtam ma­gamat. Nem volt stressz, de volt helyette sikerélmény, visszaigazolás. így gyorsan kialakul a beszédkészség, ráadásul nyelv­tani hibáktól mentesen! A két oktatócso­mag és a CD minőségű hanganyagok a középfokú nyelvvizsga követelményeit veszik célba.- Milyen nyelvekből hozzáférhető a Kreatív Nyelvtanulási Módszer és meny­nyibe kerül?- Eddig angol, német, francia, olasz, spanyol, svéd, norvég, dán, orosz, portu­gál és holland nyelvre készült tananyag, a két oktatócsomag ára hanganyaggal együtt 19.900 Ft, ez alig egy tucat ma­gánóra költségeinek felel meg.- Úgy tudom, Szekszárdon a Gyerekkönyvtárban (505-ös kollégiumában) lesz vásárlással egybekötött termékbemutató, amelyen Önnel személyesen is találkozhabiak az érdeklődők.- Igen, október 21-én (csü­törtökön) 16-18 óráig és ok­tóber 28-án (csütörtökön) 16-18 óráig a tananyagokat bárki megtekintheti, s szívesen megosztom tapasztalataimat ezzel az új, hatékony nyelvtanulási módszerrel kap­csolatban. Szeretettel várok minden taná­csot kérő érdeklődőt akár kérdéseivel akár problémáival!- Kedves Blanka és Gina, sok sikert a további nyelvtanuláshoz! Behring Balázs Info: www.kreativnyelv.hu

Next

/
Thumbnails
Contents