Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)

2010-08-29 / 29. szám

2010. augusztus 29. _ SZEKSZÁRDI VAS4RMP 3 HÉTRŐL HÉTRE Háromszázmilliós vis major Helyreállítás és megelőzés is szerepel a tervekben Többször is tárgyalt a közgyűlés gazdasági és mezőgazdasági bi­zottsága a viharkárok miatt szük­séges intézkedésekről. Ihárosi Ibolya Figyelemmel kísérik a károk helyreál­lításának folyamatát is. Kővári László, a bizottság elnöke a Barátság utcá­ban - ahol az egyik legveszélyesebb partfalmegcsúszás történt - mondta el, hogy ezúttal valóban rendkívüli, sőt katasztrofális időjárás volt. Május­júniusban 500 millimétert meghala­dó csapadék esett le, többször is elő­fordult, hogy felhőszakadások körze- Kővári László (balról) és Márcz László, a polgármesteri hivatal tében néhány óra alatt 70-80 milli- beruházási referense a Barátság utcai földcsúszásnál utak, hidak, rengeteg fa is kidőlt, károk keletkeztek különféle vezeté­kekben.- A legnagyobb kárt két földmeg­csúszás okozta a Barátság és a Csalo­gány utcában. Csak ennek helyreál­lításához negyvenötmillió forint ön­erő szükséges. Az első csomagban leadott vismajor-pályázat teljes költ­sége meghaladja a 200 millió forin­tot - emelte ki a bizottság elnöke. A már befogadott és beadott, 60-70 százalékos támogatottságú pályáza­tok teljes összege megközelíti a 300 millió forintot, a szükséges saját erő mértéke pedig a százmilliót. Nem csupán arról van szó, hogy helyre kell állítani a megrongálódott létesítményeket, utakat. Az elvégzen­dő munkák arra is szolgálnak, hogy megelőzzék a jövendő károkat. A Barátság utcában bizonyos meg­előző munkákat már elvégeztek. Az ott élő lakók, a Vízmű szakemberei, valamint a közmunkások eltűntették a repedéseket, megelőzendő a víz to­vábbi leszivárgását. Ideiglenes vízel­vezetőt is kialakítottak. méter is hullott. Mi­vel a város dombol­dalát lösz alkotja, földcsuszamlások, pincebeszakadások is voltak. Vismajor- pályázatot a közterü­leteken, önkormány­zati tulajdonban lé­vő létesítmények­ben keletkezett ká­rokra lehet beadni. A bizottság javaslatait a közgyűlés egyhan­gúlag elfogadta. A beadott pályá­zatok egyik cso­portjában az esz­közbeszerzések sze­repelnek, a másikba az ár- és belvízvédel­mi létesítmények­ben okozott károk költségei szerepel­nek, hiszen például a záportározó olda- A Csalogány utcai megcsúszás miatt ki kellett lát bemosta a víz. venni a veszélyesen megdőlt villanyoszlopokat Megrongálódtak Adakozásra hív a Rotary Védegylet-Jobbik: közös jelöltek Sajtótájékoztatón mutatta be csütör­tökön a Jobbik Magyarországért Moz­gatom és a Szekszárdi Védegylet az ok­tóberi önkormányzati választáson in­duló közös jelöltjeit. A választási szövet­séget kötött két szervezet független polgármesterjelöltje Andorka Gábor, a Garay gimnázium fiatal történelem- tanára. A két szervezet mind a tíz választókerületben állít jelöltet, sor- renben Kisfügedi Zoltán, Molnár Fru­zsina, Czéh Csaba, dr. Tóth Csaba Atti­la, Nagy József, Erős Zoltán, Krasznai József, Hinku György Márton, dr. Kiss Albert és Petek István a Jobbik és a Védegylet képviselőjelöltje. A Rotary Club Szekszátd - a város ve­zetésével egyetértésben - Szekszárd ér­tékeinek védelmében két városszépítő projektet fogalmazott meg: a város fö­lé magasodó Kálvária-dombon álló ke­resztek áthelyezését, restaurálását, vala­mint a Munkácsy utcában lévő Csurgó rendbetételét, idegenforgalmi látvá­nyossággá emelését. Pünkösd szombatján püspöki ál­dással avatták fel a Kálvária-tetőn helyreállított és áthelyezett kereszte­ket - köszönet mindenkinek a támo­gatásért -, augusztus közepén pedig megkezdődött a Munkácsy utcai Csurgó átépítési projektje. A főként önkormányzati pénzből megvalósuló beruházás teljes költsége 6,6 millió forint. A Csurgó rendbetétele a város polgáraiban - főleg az idősebb gene­rációban - nosztalgikus érzéseket vált ki, hiszen a Csurgó környéke né­hány évtizeddel ezelőtt kedvelt, ro­mantikus pihenőhely volt. A Csurgó avatását - amely a város új szimbólumává is válhat - a Szek­szárdi Szüreti Napokra tervezik. A Rotary Club Szekszárd kéri a város cégeinek és polgárainak támogatá­sát második projektjének megvaló­sításához. Az adományokat a 11746005-20097086-os OTP-számla- számra fizethetik be. Segítségüket előre is köszönik! A megkezdett munkát folytatja a kinevezett jegyző Eredményesen vett részt Amreinné dr. Gál Klaudia, a megyeszékhely al­jegyzője a közgyűlés által kiírt jegy­zői pályázaton. A kinevezésről a köz­gyűlés augusztus 19-i rendkívüli ülé­sén döntött. Négy pályázat érkezett - ebből egy érvénytelen volt -, a jogi és ügyrendi bizottság a szakmai prog­ram alapján javasolta az aljegyző kine­vezését. Mint ismeretes az aljegyző már két éve a jegyző feladatait is ellátta. Amreinné dr. Gál Klaudia elmondta, hogy az elmúlt két év alatt megismer­te a hivatalt, a közgyűlést és intézmé­nyeit. Elkezdett egy munkát, amelyet szeretne folytatni, és a városházán ki­alakult egy olyan csapat, amellyel a si­ker reményében dolgozhatnak. Van­nak további elképzelései a hivatal működésével és a helyi jogalkotással kapcsolatban is. A napi munka is szá­mos kihívással jár, elég csak utalni a folyamatban lévő uniós pályázatokra, vagy éppen az előttünk álló önkor­mányzati választásra. Boroznak és vezetnek Tizenötödik alkatommal indult útjára péntek reggel a Parlament elől a Ma­gyar Borok Útja Rali. Száz páros vesz részt a 700 kilométeres futamon, amelynek idén a balatoni, a szekszárdi és a villányi borvidéken át vezet az út­ja. A versenyen idén elindul többek kö­zött Besenyei Péter műrepülő világ­bajnok is. A tervezett program szerint a részt­vevők vasárnap érkeznek Tolna me­gyébe. Bonyhádon a Danubiana Bt.- nél hordógurítás lesz a feladat. Szek- szárdon a Bodri Pincészet és Szőlőbir­tok, a Fritz Borház és Panzió, vala­mint a Mészáros Pince a megálló. Olajfestmények az Olívában Huszonöt éve dolgozik a megyei levél­tár fotólaborjában Juhász Ildikó, tíz éve vezeti is a labort, ezúttal azonban fes­tői minőségében mutatkozott be Szek- szárdon, az Olíva étteremben, ahol pasztell- és olajmunkái láthatók. A csütörtök délutáni tárlatnyitón, zsúfolt ház előtt Nemessányi Gyöngyi méltatta az alkotót, akinek munkái­ból - szavai szerint - derű, vidámság szépség és optimizmus árad Juhász Ildikó a Bárka Művészeti Szalon tagja, több csoportos és egyéni kiállítása is volt már a megyében. A most kiállí­tott képek zöme alkotótáborokban, többek között Pincehelyen és Tenge- licen készült. S. K.

Next

/
Thumbnails
Contents