Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-08-08 / 26. szám
SZEKSZÁRDI VASÁRNAP SPORT 2010. augusztus 8. Kemény meló a hetven méterért Bakó Zoltánnak megérte újra kezdeni a gerely hajítást Tizenhét évig élt gerelyhajításban egy megyei csúcs, amit akkor Posta Endre állított fel. Lassan „felnőttkorba” ért a 62,42 méteres dobás, ám újra feltűnt a szekszárdi atlétika egén Bakó Zoli. Bálint György A 20 éves szekszárdi srác tehetségét már a Babits iskolában felfedezte Gál László, az AC Szekszárd edzője, amikor a jó fizikummal rendelkező fiú olyan messzire hajigálta a kislabdát, amivel nemcsak egy városi diákolimpián lehetett kitűnni. A dolgok komolyabbra fordultával az is eldőlt, hogy Zoli a gerelyhajítás alapjaival ismerkedik meg. Nem volt ellenére a dolog, de villany- szerelő tanulóként még is kezdett kihunyni belőle a választott sportága iránti lelkesedés parazsa, vele együtt pedig az élsportolóvá válás gondolata.- Úgy gondoltam, nem sokra vihe- tem a sportban, nem láttam értelmét a sok gyakorlásnak, nem vállaltam a korábbi edzésmunkát. Annyira azért megszerettem a gerelyhajítást, hogy nem hagytam abba, így a diákolimpiák szintjén „elvoltam”, ötven méter közelében maradva magam szórakoztatására hajigáltam a szert - emlékezett vissza sportolói pályafutása ezen időszakára a szekszárdi atléta. Új megyei csúcs és bajnoki ezüst Miután szem előtt maradt a szimpatikusán szerény ifjú, Takács László, az AC elnöke - cseppet sem mellesleg szakági edzője -, két évvel ezelőtt rábeszélte Zolit: adjon még egy esélyt magának. Mert ha csak úgy hobbiból is ennyire képes, akkor talán érdemes lenne újra heti négyet edzeni, tovább csiszolni a technikát. Zoli az olykor fájdalmakkal járó kellemetlenségeket azért viselte köny- nyebben, mert hétről hétre jobb lett. Érezte annak esélyét, hogy az országos korosztályos bajnokságon is beleszólhat az érmes küzdelmekbe. Motiváltán, az első komolyabb eredményt hőn óhajtva teltek a szürke edzésnapok. Aztán mintegy másfél év munkája után jött az ominózus megyei csúcsdöntés: egy baranyai régiós viadalon 63,53 méterre repítette a gerelyt. Jó ómen volt ez az Ü23-as országos bajnokság előtt, ahol ugyan öt méterrel elmaradt a rekordtól, de a mezőny egyik legfiatalabbjaként 58 méter feletti dobásával ezüstérmes lett.- Ezúttal nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerettem volna - emlékezett vissza de az ezüstérem így is boldoggá tett. Kiderült ugyanis, hogy a szolnoki Hernádi Gábor után - aki velem egyidősen is már hetven méternél (!) jár - én jövök. Jó lenne ezt a későbbiek során is megtartani olymódon, hogy én is belátható időn belül hetven méter közelébe kerüljek.- Az erő itt is szükséges, de nem elégséges feltétel- Megvan a gyorsaságom is hozzá, ami a legfontosabb, és technikai téren is lehet még fejlődni. A kidobó mozdulat előtt lazább kell legyen a vállam, hogy még jobban be tudjak feszíteni, ezen dolgozunk mostanság. Az idén még belekóstolok a felnőtt országos bajnokság légkörébe is. Debrecenben jó lenne akkorát dobni, hogy be- kerüljek a döntőbe.- Milyen célok vezérelnek, miért csinálod?- A sikerekért. Szeretnék egyszer felnőttbajnokságon is fölállni a dobogóra, nemzetközi versenyen indulni, eljutni különböző országokba a sport révén. No, és ha lehetőségem lesz rá, akkor egy kis pénz is keresni vele. Takács László az AC Szekszárd elnökeként is nagyon szeretné, ha a saját nevelésű versenyzőjével a lehető legmesszebb jutna. Szerinte Bakó Zoli ideális alany abból a szempontból, hogy minél nagyobb terjedelmű edzésmunkát végezzen. Úgy tűnik, hogy az erőfejlesztés nem megy a gyorsaság rovására, robbanékonysága a későbbi eredményesség szempontjából megmarad A technikát kell folyamatosan csiszolni.- Hogy alakul a civil pályád, tudsz ezért némi áldozatot is hozni?- FeltétlenüL Persze jól kell tudni beosztani az időmet. Most végeztem villanyszerelőként, mihamarabb szeretnék a szakmában dolgozni, miközben elkezdem a gimnáziumot is az érettségi miatt. A gerelyhajítás, az adé- tika természetesen kiemelt szerepet kap az elkövetkezendő években. Ohn Kinga duplázott az ob-n Igazán szekszárdi szám volt a junior és az U23-as korosztályban az idei magyar bajnokság 3000 méteren. Az AC Szekszárd kitűnősége, Ohn Kinga a junioroknál mind síkon, mind akadályon országos bajnok lett. Ugyanezen a távon síkon az ezüstérem is a szekszárdiaké lett - Resál Zsanett (AC Szekszárd). Zsigmond Előd akadályon ezüstérmes, Szőke Gergő pedig a 4. helyet szerezte meg, míg Faldum Gábor (U23) az ötezer méteren harmadikként zárt. Az AC Szekszárd dobói közül Kákonyi Dóra a junior diszkoszvetők között negyedik lett. A másik klub, a Szekszárd AK SE sportolói közül a junioroknál Bézsenyi Gergely 100 m-en a negyedik, 200 m-en pedig a harmadik helyen végzett. Bronzérmes lett Hága Krisztián 400 m-en, Gulyás Bence 110 gáton. Ugyanitt Nagy Márk a 4. helyen érkezett célba. A gerelyhajítóik közül Juhász Viktória a 4., Bogdán Annabella pedig a 6. lett. Az egyesület pontjainak növeléséhez Németh Zoltán egy-egy távolugrásban és magasugrásban elért negyedik és ötödik hely- lyel járult hozzá. Sportmix CSELGÁNCS. A győri Világkupa után a grázi nemzetközi tornán (25 ország, 1500 versenyző) szerepeltek a Gemenc Judoklub versenyzői. Ács Balázs (36 kg), Mátics András (40 kg) és Lovász Bálint (55 kg) is megnyerte súlycsoportja küzdelmeit, ami jó előjel az év végi országos bajnokságok előtt. KERÉKPÁR. A III. Tolna Régió Kupán a negyedik futamgyőzelmét aratta a legutóbbi, kisdorogi országúti versenyen IstLstekker Zsolt az U13-asok mezőnyében, s ezzel százszázalékos teljesítménnyel vezet a Szekszárdi KSE ifjú tehetsége korosztályában. A Steig Gábor irányította szekszárdi egyesület ezen kívül Kis Ákos révén az U 19-es korosztályban egy bronzérmet szerzett. A másik szekszárdi klub, az SZSZKE képviselői közül U 17-es korosztályban Nagyernyei Bence, és a senior korosztályban versenyző Balázs Tibor révén ezüstöt, a szintén senior Balás Attila és Frey Tímea, valamint az U 15-ösök között szereplő Fábián Ábel jóvoltából három bronzzal zárták a fordulót. KÉZILABDA. A Hódmezővásárhely visz- szaléptetésével az NB I-ben folytathatja szereplését az UKSE Szekszárd. Az élvonalra készülve megkezdődött a csapat megerősítése: kapusposzton a Békéscsabán és Székesfehérváron is megfordult Mészáros Melinda, balkezes lövőben a saját nevelésű, Veszprémből visszatérő Weigel Zita jelent erősítést. Az irányító posztra Siófokról szerződtetett Vasas Edina az egyik edzőmérkőzésen olyan súlyos térdsérülést szenvedett, hogy az őszi idényben már nem számíthat rá Kovács Jenő vezetőedző. Lapzártánk után döntés születhet a próbajátékon jó benyomást nyújtott szerb Vranjes szerződtetéséről is. Az UKSE szeptember 2-án a Bajnokok Ligája győzelemre törő Győri Audi ETO ellen kezdi meg élvonalbeli bajnoki szereplését. KOSÁRLABDA. Megkezdte a felkészülést az új szezonra az Atomerőmű-KSC Szekszárd, az előző idényben az NB 17. helyén végzett együttes. A tavalyi csapatból Bálint Réka, Bozóki Bettina, Pungor Krisztina és Olga Cazac távozott Négy új játékos dolgozik a csapattal: a 24 éves Demeter Anita a Miskolci Sportiskola csapatától étkezik, a 23 éves, a centerposzton bevethető Vincze Viktória a BSE-től, Medgyesy Dóra az NB I/B-s Debrecentől, míg a 21 éves Tajkov Nikolett a Szolnoki NKK-tól érkezett. Felépült hosszú sérüléséből a teljes évet kihaló Sza- vercsenkó, de a keresztszalag-sz^kadás- sal műtőit Tamis Dorottyára és Hajdú Zsanettre legkorábban csak a tavaszi idényben számíthat Újhelyi Gábor vezetőedző. Pető Réka szintén hosszú kihagyás után elkezdheti a könnyített edzéseket, miképpen már együtt dolgozik az együttessel a lábadozó Tamás Rita és a csapat egyetlen légiósa, Alisa Jevtusenko. A klubvezetés a bajnokság rajtjáig még egy külföldi játékos leigazolását tervezi. VETERÁN ATLÉTIKA. A Szekszárdi Szenior AC versenyzői közül nagy sikert ért el az egyesület alapító-vezetője, Török Sándorné a nyíregyházi Európa- bajnokságon, ahol súlylökésben 8,80 méteres teljesítményével - új magyar veterán csúccsal - bronzérmes lett a korosztályában. Ugyancsak a dobogó harmadik fokára állhatott a diszkoszvetés eredményhirdetése során (20,01 m). Sokoldalúságát az úgynevezett dobó ötpróbában is bizonyította, ahol negyedik helyen zárt. A férfiak között a legeredményesebb szekszárdi Ruzsin- ka István volt, aki a6065 évesek között a dobó ötpróbában negyedik lett, és a kalapácsvetők között is az előkelő hatodik helyen végzett (44,14 m).