Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-06-06 / 22. szám
10 , SZEKSZÁRDI VAS4RN4P ANNO 2010. június 6. A helyi reformátusok történetében sokféle időszámítás dívik, a kezdetekről több a bizonytalan, mint a biztos adat. Számosán azt is kétségbe vonják, hogy a török hódoltság idején egyáltalán éltek-e itt hitbéli őseik, vagy csak Mérey 1711-es szerződésében bukkannak föl először? Az adatok és a logika segítségével megkísérelhetjük a választ. Éppen az itt lelkészkedő Kathona Géza könyvéből tudjuk: 1549 után - mikor a budai pasa a protestánsokat beáruló tolnai bírót csaknem karóba húzatta - nyílt alkalom arra, hogy „mindazoknak, akik csak hallgatni akarják, az evangéliumot szabadon, félelem nélkül prédikálják”. Forrás hiányában ennek itteni eredményét egészen 1580-ig nem találjuk, de ebből az évtől már egyértelmű a bizonyosság. A török közigazgatási egység, a szandzsák adózási rendje szerint „a papok forint- és kapuilletéket, valamint juh- adót nem adnak, de tizedeket földhasználat címén adjanak”. Az összeírásból, mely 50 családfőt mutat ki gyermekeivel, „megismerjük Szekszárd református lelkészének, Miklós papnak a nevét, valamint jegyzőjének, Petko deák működését” - mondja Szekszárd város történeti monográfiájában dr. Vass Előd Kényelmes lenne ezt elhinnünk, csakhogy az összeírás nem jelzi a vallását, hanem csupán annyit „Miklós pap”, s ebből nem biztos, hogy pro- A reformáció helyi testáns. Ezt azonban meghonosodásával mindjárt bizonyítja, egyidős jelkép (1577) EGY NEVEZETES SZEKSZÁRDI NAP 151. Kálvinista évszázadok zottaitóL Van azonban valaki, aki ragaszkodhatott régi hitéhez, róla beszél a tíz évvel későbbi adólajstrom: „Máté szerzetes rétje Sábán aga birtokában”. Hihetőleg a Remete-kápolna helyén élhetett Máté, aki már bizonnyal nem gazdálkodott, sőt olyan hívei sem akadhattak, akik bérelték volna rétjét, így azt török kézre adta - hihetőleg némi szerény jövedelem fejében. Visszatérve (talán Siklósi vagy Monostori) Miklós papra, elég furcsa lenne, ha a teljesen kálvinistává lett területen, a hitéleti központ, Tolna közvetlen közelében nem kálvinista lenne. A régi Fölsőváros lakói is azok lettek és maradtak, s bár 1650 körül már Őcsénybe jártak templomba, a nagy- szombati jezsuiták még 1711-ben is térítőket küldtek ide, mivel „a török alatt a Kálvin-féle tévhit széles körben elterjedt”. Ez már előzőleg megfölözte 1690-ben Radonay pécsi püspök, megyénk főispánja, mikor azt írta a reformátusoknak: „ha minden nap 25 köböl aranyat adnátok is, mégsem szenvednélek el püspökségemben. Mert azt mondom, az ökör, szamár, sőt a pokolbéli ördög hamarabb nyer örök életet, mint egy kálvinista...” Ehhez képest Mérey engedménye előrelépés volt (letelepedhettek, tanítót fogadhattak, de papot nem), s bár nem sokkal utána újabb tilalmak következtek, 1785-ben már saját templomukat is felavathatták. Dr. Töttős Gábor A református templom amit utána írnak: „András fia”, tehát gyermeke volt, így már katolikus nem lehetett. Hogy milyen vallású volt, arra kis kitérő után érdemes válaszolnunk. Előbb azt nézzük meg volt-e valami nyoma a katolikusoknak? Két ilyenre is találunk. Az említett összeírás végén ott áll: „a papok régi szőlője Mehemed kátib kezében, egy darab”. Ez azt bizonyítja, hogy azok a papok már nincsenek itt, szőlejüket egy élelmes török birtokos vette bérbe - immár a szultán helyi megbíA gyülekezet áldott ünnepe Hálaadó istentiszteletet tartottak az elmúlt vasárnap a 225 éves szekszárdi református templomban Maradjatok meg hitetekben - bátorította a szekszárdi református gyülekezet tagjait dr. Bogárdi Szabó István püspök a templom fennállásának 225. évfordulója alkalmával tartott vasárnap délutáni hálaadó istentiszteleten. Az eseményen jelen volt és köszöntőt mondott Horváth István, Szekszárd polgármestere, a közgyűlés levezető elnöki tisztét Rácz József esperes látta el Szép, áldott ünnepe volt ez a szekszárdi gyülekezetnek, amely hitében megerősödve, feltöltődve távozott az ünnepi alkatomról - foglalta össze az eseményeket Balázsi Zoltán szekszárdi református lelkész. V. M. EVANGÉLIUM A velünk lakó Isten Űrnapja a legméltóságosabb Oltári- szentség ünnepe. Isten egy apácát választott ki, hogy az űrnapja meghonosodjon az Egyházban. Lüttichi Juliannának hívták, aki látomásában látott egy teliholdat egy fekete folttal, és Jézus a látomásban azt mondta neki, hogy ez a folt azt jelenti, hogy hiányzik még egy ünnep az egyházban, az ő Szentséges testének és vérének ünnepe, így aztán a 13- századtól kezdve a katolikus keresztény világban megtartjuk ezt a nagyon kedves ünnepünket. Jézus azt mondja ez az én testem, ez az én vérem. Ezek a szavak eljutnak az értelmünkig, de ha nem jutnak el a szívünkig, az a legnagyobb baj. Tehát az Oltáriszentség titkához is, ahogy a Szentháromsághoz is nem az értelmünkkel, hanem a szívünkkel kell közelednünk. 750 körül Itáliában Lanciano egyik templomában egy fiatal papot gyötrő kétség szállta meg: vajon tényleg Krisztus testévé és vérévé változott a kenyér és a bor, mely fölött az átváltoztatás szavait imádkozta? Egyszerre forróság öntötte el, és megrendültén látta, hogy az oltáron lévő ostya szüle pirossá vált, és felduzzadt, vérző hús lett belőle, a ke- helyben pedig piros vér pezsgett. A pap sírva borult térdre, miközben Tamás apostol szavait ismételte: „Én Uram, én Istenem!” Ódon időben JÚNIUS 7-ÉN 120 éve, 1890-ben Harray Kálmán kakasdi esperes a „Peronos- pora viticoláról” adott elő a városházán. JÚNIUS 8-ÁN 110 éve, 1900-ban Perter Keresz- tély keserves hangú tevéiben kérte oldják fel a Szegzárd Szálló bérletéből, mely megingatta testi- szellemi erejét. JÚNIUS 9-ÉN 100 éve, 1910-ben nyugalomba vonult Tihanyi Domokos tanfelügyelőnk. JÚNIUS ÍO-ÉN 185 éve, 1825-ben szerény külsőségekkel tartották Tihanyi Tamás - tűzvész miatt elhalasztott - föispáni beiktatását. JÚNIUS 11-ÉN 125 éve, 1885-ben meghalt Angyal Gábor '48-as főhadnagy, takarékpénztári könyvelőnk, és 120 éve, 1890-ben Steiner Adolf borkereskedőnk. 45 éve, 1965- ben hunyt el Németh Gyula evangélikus gyülekezetünk alapító, templomépítő lelkésze. JÚNIUS 12-ÉN 100 éve, 1910-ben Babits A költő szól című verse jelent meg a Vasárnapi Újságban. JÚNIUS 13-ÁN 130 éve, 1880-ban a sétatér felavatásáról írták: „hölgyeinket dicséret illeti, mert nem jelentek meg túlhajtott fényben”. Tehát nem az eszemmel, hanem a szívemmel kell közelednem az Oltáriszentség titka felé is. Milyen jó lenne, ha eljutna minden keresztény szívéig ez, akkor nem lenne annyi szentmisemulasztás, mert Jézus pont a szentmisében jön el közénk. Nem lenne any- nyi passzív misehallgató, vagyis több lenne az, aki szentáldozáshoz járulna. A barokk templomok oltárai fölött sokszor lehet látni egy pelikán madarat, ahogy csőrével fölsérti a saját testét, és vérével táplálja fiókáit, hogy el ne pusztuljanak. Ő belepusztul, de fiókáit megmenti. Jézus a mi pelikánunk, aki szintén meghalt értünk a testét és vérét adta nekünk, hogy nekünk örök életünk legyen. Ezt a szeretetet köszönjük meg neki a mai napon, ezért mondunk köszönetét, hogy virraszt a Szentségházban és vár ránk, és minden szentmisében kész arra, hogy személyesen találkozzon velünk a szentáldozásban, csak mi ne utasítsuk el az ő felénk irányuló szerete- tét. Ámen. Bacsmai László plébános
