Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)

2010-05-30 / 21. szám

2010. május 30. MOZAIK 7 VAS4RN4P Előadás Escher Károly diákéveiről Szekszárd híres szülöttének emléket állító szabadegyetem szeptemberben folytatódik Budapest székes fővárosi — i elemi népiskola e&réoszt Sorszám A felvétel ideje A tanuló neve Születési helye Születési ideje (év, hé, nap) Atyja vagy gyámja neve, A tanuló vallása anya­nyelve 4L <htr tt. ■6d' 'Ttf­Escher Károly az elemi iskolai anyakönyvben 1896-ban (részlet) Az Escher Károly szekszárdi sza­badegyetem a Wosinsky Mór Me­gyei Múzeumban május 26-án tartotta soros összejövetelét. Ez­úttal a 1890. október 22-én váro­sunkban született ismert fotómű­vész, -riporter és operatőr életé­nek iskolás korszakát „élhették át” az érdeklődők a meghívott előadó, dr. Albertini Béla fotótör­ténész segítségével. Gyimóthy Levente A kutató kifejtette: nem lehet tudni a konkrét okot, mely az Escher család Szekszárdról való távozásában szere­pet játszott. Feltehetően a XIX. század végén súlyos károkat és válságot oko­zó fitaxéravész is érv Pestre költözé­sükben - mondta dr. Albertini Béla. A híres fotográfus apja, Escher Bé­la székkészítő kisiparos vállalkozó volt, s az egykori Somosi orfeumban (zenés, táncos mulatóház, a későbbi Fővárosi orfeum) helyezkedett el színpadépítő és díszletkészítő mes­terként. Mint megtudhattuk, Escher Károly 71 évig volt budapesti lakos, s élete során Pesten, Budán és Óbudán is élt. A VI. kerület, ahova 1895-ben költözött a család, már 1890-ben a legnépesebb városrész volt. Benne - akkor már zömmel vidékről a fővá­rosban megtelepedő - kereskedelem­ből, hitelből élők, szolgálatokat telje­sítők és házicselédek laktak. Az Escher család új lakhelye, a Szondi ut­ca - párhuzamosan futva az Andrássy úttal - már akkor is a belvárost jelen­tette. Érdekesség, hogy a Szondi utca 48-50. számú ház 535 lakójával a ko­rabeli Szekszárd lakosságának harma­dát (!) tette ki. Escher Károly itt kezd­te iskoláit: először a Bajnok utcai, majd a Felső erdősori elemi iskolába járt. Tanulmányai gyengén indultak, • ám ebben szerepet játszhatott a szá­zadfordulós oktatási rendszer is. Escher egy 92 fős (!) első osztályba került, meíyben a diákok negyede év­ismétléssel bukott. Escher Károly a Sziget utcai (ma Radnóti u.) polgári iskolában hatodik osztályosként már a második legjobb eredménnyel büszkélkedhetett! Itt is­merkedett meg egy osztálytársa által a fényképezőgép használatával is. Az iskola IV. osztálya (a mai nyol­cadik) elvégzése után (1905-ben) tö­rés következett Escher életében: egy hibás orvosi tanácsra - mely testi erősödést sürgetett a gyermeknél - a szülők géplakatos-tanoncnak adták a lakhelyüktől másfél óra gyaloglásra lévő Ganz-Mávag kőbányai úti ipari iskolába. A sors kiszámíthatatlan, hi­szen Escher Károly tüdőbetegségé­nek köszönhette karrierjét: egy Kell­ner Jenő nevű, rajzot tanító főmér­nök ugyanis felfigyelt hiányzásaira, s elhatározta, hogy - egy jól fűtött te­remben elhelyezve -, műszaki rajzo­lót farag a fizikai munkát láthatóan nehezen bíró gyermekből Albertini Béla fotótörténész szerint ekkor in­dult el felfelé - többek között Belházi Imre amatőr fotográfus segitségével is - a társadalmi ranglétrán. Az Escher Károly Szabadegyetem ősszel folytatódik: szeptember 22-én a PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Rákó­czi utcai épületében Bánkuti András és Kincses Károly tart előadást „A saj­tófotós Escher Károly” címmel Szent Orbán szobránál Szent Orbán tisztelete különösen a szőlősgazdák körében terjedt el; csoda-e, ha a szekszárdiak kö­zött is elevenen él a kultusza? Talán kevesen tud­ják, hogy a város egyik csöndes, félreeső pontján, Istifángödrében, ahol a lakóházas övezet találkozik- ölelkezik a szőlőkkel és pincesorokkal, pár éve szo­bor hirdeti „jelenlétéi’. A Szekszárdi Vasárnap ked­ves olvasói arról is értesülhettek már, hogy idén két jeles közösségi, illetve szakmai rendezvény kap­csolódik Szent Orbán ünnepéhez és szobrához: a nevezetes napon a Dicenty Dezső Kertbarát Kör szervezésében kulturális műsorra, majd növényvé­delmi őrjáratra, másnap a VI. Nemzetközi Kékfran­kos Fesztiválra kerül sor. Szombaton pedig az Alsó­városi Római Katolikus Közhasznú Egyesület tartja borünnepét - mindkét alkatommal számítanak az egyház jelenlétére, áldására is. Ha már ennyien szívükbe zárták Szent Orbán pá­pát, ha ily sokan kérik égi pártfogását, talán illenék valamit megtudni róla. Az igazság az: a történelmi források elég vékonyan csepegtetik a rá vonatkozó információkat. Ezen nincs mit csodálkozni: a véres, kegyetlen keresztényüldözések időszakában élt. Legendája szerint előkelő családból származott, felnőttként tért meg, hamarosan pappá szentelték, Krisztus után 222-ben pedig pápává választották. A túlbuzgó római prefektus fizetett besúgókkal nyo­moztatott utána, hiszen szerette volna mielőbb „le­fejezni” az egyházat. Ezért két papjával és három diakónusával együtt a Róma környéki sírboltokban és barlangokban bujkált, onnan irányította a hívő közösséget. Nyolc évig tartó rejtőzködés után „le­bukott”; bebörtönözték, és társaival együtt próbál­ták hittagadásra bírni. Ólmos korbácsokkal kínoz­EVANGÉLIUM tatta őket a város pa­rancsnoka, mégsem tör­tek meg. A börtönőrt ez a helytállás annyira meg­rendítette, hogy maga is keresztény lett, s az egy­ház elöljáróival együtt vál­lalta a vértanúhalált. Kultuszát talán nem any- nyira hősies áldozatválla­lása, mint halálának em­léknapja alapozta meg. Május 25-e ugyanis Eu­rópa középső részén a nyári időszak kezdőnapjának számított. E nap idő­járását a középkorban meghatározónak tekintették a földművesek, kiváltképpen a szőlősgazdák. Ezért emeltek tiszteletére szobrokat, kápolnákat a szőlő­hegyeken, ezért tartottak ájtatosságokat: hogy a jó termés érdekében égi pártfogását, közbenjárását kérjék. Dr. Diós István: Szentek élete című könyvé­ből azt is megtudjuk: mintegy 200 évvel később Galliában élt egy Orbán nevű püspök is, aki hívei kérésére több csodát művelt. Imájára elvonult a kö­zelgő vihar, máskor esőt esett le az égből. E két szent alakja idővel, a 9. században a népi jámbor­ságban összeolvadt. Mi, magyarok már Orbán pá­pát ismertük meg a szőlők védőszentjeként. A tu­dós szerző még egy érdekességgel kiegészíti ezt az információt: A népi humor megnyilvánulásaként falvainkban, ha május 25-én szép idő van, Orbán szobrát virágokkal övezik, ha rossz idő van, meg- hempergetik a sárban. Szent Orbánnal egyébként magam is „személyes” kapcsolatba kerültem. Ebben az esztendőben im­már 15. alkatommal szervezik meg - többnyire Le­ányfalun - a diakónusok országos lelkigyakorlatát. Erre mindig ősszel, október-november fordulóján kerül sor. Együtt szoktunk utazni közelben lakó ba­rátaimmal, és ha tehetik, házastársaink is elkísér­nek bennünket. Utunk Etyek mellett vezet, és a ha­tárban évről évre megpihenünk Szent Orbán szob­ránál. Ez afféle kis magán-hagyománnyá, szemé­lyes titkunkká vált. Alig várjuk, hogy túljussunk utunk felén, és megpillantsuk barátságos alakját. Jólesik egy kicsit megállni, szusszanni, szemlélőd­ni, feltöltődni. S csodák csodája: a szent pápa vi­szonozza hűségünket. Bár a szüreten már rég túl vagyunk, a közeli tőkéken mindig találunk néhány édes fürtöt, amely kellemesen felüdíti a fáradt ván­dort. Ilyenkor az ő vendégeinek érezzük magunkat. Mindnyájunknak szüksége van ezekre a megállá­sokra, feltöltődésekre. Mindnyájunknak szüksége van ünnepekre, emelkedettebb pillanatokra. Szük­ségünk van arra, hogy kiszálljunk a mókuskerék­ből, hogy fölemeljük a tekintetünket, s egy kicsit tá­volabbra lássunk. Szükségünk van arra, hogy ne csupán a magunk erejére hagyatkozzunk, hanem az égiek pártfogásában is bizakodjunk. Őseink tö­mören így fogalmaztak: „Hiába az ember iparkodá­sa, ha nincs rajta az Isten áldása.” Igaz ez pápákra, miniszterelnökökre, a szőlők és a borok „profesz- szoraira” - s igaz ez minden emberre, minden ma­gyarra, minden szekszárdira. Kirsch János diakónus

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents