Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-05-16 / 19. szám
2010. május 16. SZEKSZÁRDI Súlyos “ipari” szennyezés a Csörge-tónál Ismeretlenek nagy mennyiségű gumiabroncsot raktak le illegálisan az egykori népszerű kirándulóhely, a közelmúltban megtisztított Csörge-tónál A súlyos környezetszennyezést Biszák László szekszárdi festőművész észlelte. A polgármesteri hivatal környezetvédelmi referense a helyszínen nyugtázta az elszomorító helyzetet.- Ez már nagyüzemi szintű szeny- nyezés, akár bűncselekményként is megáll - jegyezte meg Pető Gábor. - Úgy tűnik, hogy ez a több típust képviselő abroncshalom ipari tevékenységet feltételez. Az ügyben haladéktalanul megindítjuk a vizsgálatot. Pető Gábor értesítése alapján szerdán délután a rendőrség is megjelent a helyszínen. A referens felvette a kapcsolatot az ilyen ügyekben jelentős tapasztalattal rendelkező Zöldtárs alapítvány civil szervezettel is. Bízik abban, hogy az összefogás, a nyomozás eredményeként fény derül az egyelőre ismereüen tettes személyére. A környezetet rondító, természeti kárt okozó halmot a terület tulajdonosa, azaz a város a saját költségén elszállíttatja, és ártalmatlaníttatja. Az ősz- szeg akár hatszámjegyű is lehet. Klímabarát települések konferenciája Elismerést váltottak ki a szekszárdi programok, akciók Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, a Klímabarát Települések Szövetsége és a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézete közösen rendezte meg Tatabányán a Klímabarát Települések Szövetségének 4. országos konferenciáját. G. Zs. A konferencián az elmúlt évek eredményeit, a klímabarát települések tevékenységét mutatta be néhány érintett település képviselője. Bemutatkozhattak az alapító tagok, illetve a legaktívabb települések is, így kapott Szek- szárd is lehetőséget, mint az új tagok közül a legagilisabb. A 2009-től hivatalosan is klímabarát Szekszárdot Horváth István polgármester, Kővári László bizottsági elnök és koordinátorként a Zöldtárs Alapítvány képviselte. Horváth István polgármester „Szek- szárd a jövő városa” címmel tartott előadást, és mutatta be az önkormányzat eddigi és tervezett klímavédelmi programjait, akcióit, a résztvevő mintegy 80 fő számára. Az idő rövidsége Sólyom László köztársasági elnök klímabarát települések vezetőivel miatt természetesen valamennyi eseményről, akcióról nem eshetett szó, azonban a konferencia díszvendége, Sólyom László köztársasági elnök, illetve a többi klímabarát település polgár- mestere nagy érdeklődéssel hallgatta Szekszárd első emberének beszámolóját. A Konferencián felszólalt Baka György is, aki a Szekszárdi Klímakör koordinátori feladatait ellátó Zöldtárs Alapítvány elnöke. Az előadások után Sólyom László köztársasági elnök kiemelte: a környezetvédelem ügye, a saját környezet megóvása alapvető polgári erény, és az ilyen konferenciákon mutatkozik meg, hogy zöldnek lenni nemcsak valami ellen tiltakozva, hanem építő, pozitív munkát végezve is lehet. A konferencia záró programjaként kerekasztal beszélgetést szerveztek, ahol a klímabarát települések polgár- mesterei és koordinátorai kölcsönösen megosztották egymással és az érdeklődőkkel a településükön futó programok tapasztalatait. 2010 23 között A Szálkai Ifjúsági Művésztelep húsz év óta fogad művészettel foglalkozó diákcsoportokat „Kultúra-Környezetvédelem-Kommunikáció" címmel meghirdetett programsorozat keretében több időpontban várja a fiatalokat Ót napos (négy éjszaka! tumusvaitásokban várjak a nyári táborok résztvevőit. Szállás: Szálkái Müvésztelep Szálka. Táncsics u. 42-43. Az önköltséges táborozás költsége (napi háromszori étkezessel): 4.S00 Ft/fo A Torra tábor eé A környezettudatos nevelés, a hulladékgazdálkodás, szelektív hulladékválogatás, a háztartásokban keletkezett hulladékok újrahasznosítási lehetősége látványos térbeli alkotások, vagy éppen apróbb hasznos funkciót betöltő tárgyak formájában. ALISCATerra fte&aná'm Kft-Alkotás közben tanulás, -Szórakoztató környezeti nevelés, -Kirándulás Sárközben, Völgységben, -Helyi alapanyagokból hazai ízek, -Úszás, lovaglás, túrázás ■ wmm EZÉSI HATÁRIDŐ: MÁJUS 31.