Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-05-16 / 19. szám
2010. május 16. SZEKSZÁRDI Küzdelem a pénzmosás ellen Dr. Habil Gál István László: eredményei életkorának duplájához is dicséretesek lennének Gál doktort fiatal kora ellenére a szakma elismerése övezi Elnézést a kitüntetésektől, tisztséCsak vasárnap délután jutott ideje leülni egy beszélgetésre a magát szekszárdinak valló - ma is városunk állandó lakosa - egyetemi adjunktusnak, dr. Habil Gál István László PhD gazdasági büntetőjogi szakjogásznak, akit - úgy hallani - 32 éves kora ellenére a szakma öregjeinek is elismerése övezi. V. Horváth Mária Nemsokára kinevezik egyetemi docensnek, de már számos tudományos díjat, kitüntetést, hazai és külföldi ösztöndíjat, számtalan tudományos előadást tudhat magáénak. Ráadásul igen „jóarcú”, sportos, remekül öltözött, roppant szellemes és kellemes fiatal- ember. . S Egy 32 esztendős ember életének g fontosabb történéseit általában egy- ~ szerű kronológiába szedni, ám ez | egészen más Gál doktor esetében, s hiszen már-már napokra kellene E bontani a meghatározó eseményeket. A terjedelmi korlátok okán csupán néhány jelentős fordulatot emelünk ki, amelyek egytől egyig „fordu- latszám-növelő” tényezőkké váltak, nem pedig vállveregetős „immár ülhetek a babérjaimon” jelenetek sorát idézték elő. Már a Garay János Gimnáziumban jeleskedett - akarom mondani kitűnősködött -, beleértve az érettségit is. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán vehette át első diplomáját, természetesen „Summa cum laude” minősítéssel A jogi egyetemet 1996-ban kezdte, ám két esztendő múlva - engedve a kihívás parancsának - felvételt nyert a Közgazdaságtudományi karra. Jegyezzük meg, hogy a reáltárgyak sem álltak messze dr. Gál Istvántól, hiszen édesanyja matematika-fizika szakos tanára a Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskolának. Szóval párhuzamosan és nappalin végezte a két egyetemet, miközben az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetemen gazdasági büntető szakjogász végzettséget is szerzett, amit rövidesen követett az európai szakjogász szakirányú egyetemi oklevéL- Amikor 2001-ben megszereztem a jogi diplomát, nem mentem ki dolgozni, hanem oktatóként bent maradtam a büntetőjogi tanszéken. Az első három évben állami ösztöndíjas PhD hallgatóként, s ez idő alatt megkedveltem a tanítást.- Miért választotta a büntetőjogot?- Fölkerestem a tanszékvezetőt, dr. Tóth Mihály professzor urat, s elmondtam, hogy két évem van vissza a közgázon, s az ő szakterületével megegyezően gazdasági bűncselekményekkel szeretnék foglalkozni. Mivel látott bennem fantáziát, maradtam, s 2004-ben kineveztek tanársegédnek. A PhD disszertációját „A pénzmosás elleni küzdelem közgazdasági és büntetőjogi kérdései” címmel írta, s 2005 derekán megtartott nyilvános vitán száz százalékos eredménnyel védte meg, így az egyetem rövidesen megítélte számára a summa cum laude PhD fokozatot. Úgy értesültem, hogy Gál doktor ügyvédként is remekül működik, hát rákérdeztem, nem tévedek-e?- Nem. Március elsejétől másodállásban ügyvédként dolgozom a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjaként Jelenleg két komoly üggyel is foglalkozom, de ezekről többet nem mondhatok.- Tehát két helyen dolgozik.- Nem. Legalább négy helyen. Főállásom a Pécsi Tudományegyetemen van, ahol közalkalmazottként egyetemi adjunktus vagyok.- Félbeszakítom, mert valami nem kerek. Idén márciusban - szintén kitüntetéssel - tudományos teljesítménye alapján elnyerte a „habilitált doktor” címet. Ez nem profesz- szori - egyetemi tanári - kinevezéstjelent?- Két-három évvel ezelőttig igen, ám a tudományos minősítés terén bevezettek egy szigorúbb rendszert, s amiről szó van, az immár a docensi kinevezés feltétele lett. gektől s legfőképpen dr. Gál István Lászlótól de az óriási teljesítményeket hordozó valamennyi elismerést, izgalmas publikációt, hazai és nemzetközi konferenciákon és más rendezvényeken elhangzott előadásainak csupán a címeik valamint a külföldi tanulmány- utakat még csak felsorolni is lehetetlenség. Úgyhogy csak néhányat emelünk ki. Az adjunktus négy éve tagja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Köztestületének, valamint az MTA Pécsi Területi Bizottsága IX. Gazdaság és Jogtudományok Szakbizottságának a titkára, s ugyanitt több munkabizottság tagja. Szintén tagja a Jogi Szakvizsga Bizottságnak, az egyetem ÁJK Gazdasági Büntetőjogi Kutatóintézete Szakmai Kollégiumának az elnöke, szintén tagja a PSZÁF Pénzmosás Elleni Munkacsoportjának, a Magyar Statisztikai társaságnak ugyancsak.- Civilben a szekszárdi Embusen Karate Egyesület elnökhelyettese vagyok. Karatézni másodikos gimnazistaként kezdtem, 1 Dán (fekete öv) fokozatom van. Karate-ügyben is visz- szajárok Szekszárdra. Lehetősége szerint édesanyjával és Péter öccsével tölti a hétvégéket, édesapjától - aki alezredesként vezette a megyei rendőr-főkapitányság ügyeleti osztályát - 2001-ben vettek örök búcsút. Abszolút figyelemre méltó szakmai előmenetelét közvetlen környezete nyilván elismeri, de vajon ezt a hihetetlen tempót és szakmai sikereket kívülről nem illetik kétkedő megjegyzésekkel?- Igen, igen... Jártam a németországi Max Planck Intézetben, amely a világ legelismertebb büntetőjogi kutatóintézete. Az igazgató úgy fogalmazott, hogy náluk is ritka, hogy valaki 32 esztendősen habilitáljon. Azóta jobban megismerkedtünk, s az igazgató több alkalommal is meghívott Freiburgba ösztöndíjjal egy- egy hónapra. Mindez nemzetközi ismertséggel is jár, de együttműködésünk az említettnél szélesebb körű és kétirányú: kétévente büntetőjogi nyári egyetemet rendezünk közösen Pécsett, ahova számos országból érkeznek.-Ez az előmenetel együtt a sikerekkel miként dolgozható fel?- Soha nem éreztem magamat jobbnak a kollégáimnál Előmenetelem feldolgozásán, feldolgozhatóságán még nem gondolkodtam, egyszerűen teszem a dolgomat, a kihívásokat pedig nem szalasztóm el Mint már említettük, a PhD értekezésének témája (könyv formájában is megjelent) a pénzmosás megelőzése, megakadályozása, s részben ehhez kapcsolódott a habilitációja is.- Tényleg megelőzhető a pénzmosás?- A legfontosabb tényező, hogy nemzetközi szinten kell összehangolni a pénzmosás elleni küzdelmet. A pénzmosás célja, hogy a nyomozó- és az adóhatóság ne jusson a bűncselekmény elkövetőinek, így a mosott pénzek nyomára. Vannak országok, amelyek nem alkalmaznak megfelelő szabályozást, azokban a piszkos pénz megtalálja az utat, s a leggyengébb láncszemeken mosódik tisztára. Egy mértékadónak tekinthető nemzetközi becslés szerint Magyarországon 10- 15 milliárd dollár piszkos pénz folyik keresztül évente, ami ötven Kulcsárügyet jelent.- Hazánk hol helyezkedik el a nemzetközi TOP listán?- A 25. hely körül vagyunk, tehát nem túlzottan fertőzött az ország. A szomszédaink közül a hatodik-hetedik helyen álló Románia, továbbá Európa tekintetében Nagy-Britannia, Németország és Franciaország is megelőz bennünket a fertőzöttség tekintetében.- Úgy hiszem, szabadideje nincs és soha nem is volt..- Dehogynem. A barátnőmmel minden nyáron rengeteg programot szervezünk. Az oktatói munka nagy előnye, hogy az ember nyáron szabad Ami pedig a jelent illeti, mostanában viszonylag gyakran járok vadászni.