Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-04-11 / 14. szám
10 *. SZEKSZÁRDI VASARN4P ANNO 2010. április 11. MESÉLŐ EMLÉKEINK 90. Harmincnyolc holt költőnk A költészet napján emlegessük meg pár szóval azokat, akik születésük, helyi munkásságuk, verseskötetük vagy ide kötődő egyéb jelentős alkotásuk révén képzeletbeli irodalomtörténetünk költői. Ha megnézzük, csupán 37 alkotó bukkan elő: a legrégibb hiányzik. A legelső ide köthető nem hagyta ránk nevét, hanem csak ógörög verses mondatát az 1845 áprilisában megtalált szekszárdi szarkofág vasa diatretáján: „Áldozz a pásztornak, igyál, s élni fogsz!” Illő a férfiak előtt szólnunk hat hölgyről. Antal Matild Eördögh Zoltánné tanítónő Mesefa - nótafa című verses-zenés mesejátéka 1942- ben jelent meg itt; Gaál Judit már főiskolásként antológiában szerepelt: itt született, mint Gerenday Margit, a Garay-önképzőkör alapító tagja: neki a Magyar Hírlap 1911-ben hozta verseit. Jártas Róza tanítónőnk számos lapba írt, 1938-ban a pozsonyi Toldi Kör országos első díját nyerte. Wigand Jánosné Hoffmann Mária Das alte Lied címmel írt verses drámát 1906-ban, sok magyar költeményt, köztük Arany Bolond Istókját fordította németre. László Ibolya itt inkább csak cikkeket, de előtte verseket is alkotott. Egy másik csoport tagjairól országos vagy nemzetközi hírnevük miatt Az első és legmaradandóbb egysoros a vasa diatretán Aranyozott, ezüstözött könyv - sok kötethez illő címmel nem kell szólnunk: Babits Mihály, Baka István, Garay János és Mészöly Miklós, akinek szintén jelent meg verseskötete. Második legrégibb költőnk Fazekas Kis János, az 1794-es tűzvész megsiratója. Klivényi Jakab Vörösmarty barátja és ösztönzője; Garay János öccse, Alajos: költeményeket és Betúlia hölgye című eposzt is írt. Mehrwerth Ignác pennája 1848-ban a legelevenebb. Borzsák Endre kedélyes többkötetes lelkész-poéta maga kötötte Töviskoszorúját: Víg versek című gyűjteménye a gonosz kritika szerint inkább „híg versek”. Lelkészutóda Gödé Lajos: verseit 2008-ban adták ki kötetben. Eötvös K. Lajos Kis világ legújabb Flóri könyve címmel óvodásainkhoz szólt versikéivel 1884-ben. Kortársa Gájásy Lajos orvos, francia műfordító. Kenézy Csatár - Szekszárd mai névalakjának szorgalmazója! - sok költeményét írta itt, akárcsak Liszbauer Antgl, a Hangulatok szerzője. Szülöttünk Taksonyi József tanár, A szabadságharc versben és más művek poétája. Káplánunk és püspökünk: Virág Ferenc szintén Hajnal című verskötetével indult. (Babits Mihály hiába biztatta erre Kovács László barátját.) László Géza tanárunk Toldi című verses drámáját mutatta be. Bodnár István Tiszavirágok és az Alkonyat révén többkötetes, ahogy Szamolányi Gyula is. Wigand János gimnáziumigazgatónk költő és műfordító. Idősb s ifjabb Babay Géza apa és fia: az utóbbi Magyar ne csüggedj!-e 1925-ben három kiadást ért meg. Ki olvasta Dömötör István itt megjelent Horatius-fordításait? Csányi László és Miszlay István 1945 előtti egy-egy kötetét már a bibliográfiák is elfeledték. Nem így polgárista tanárunk, a bolgár származású Gancsov Károly: Magyar vagyok és Somos (Skrekott) István Hárfa a ködben című itteni füzetét, Gereöffy Géza csendőr százados Az én hangom című művét. Az újabb időkből Ténagy Sándor és a korán elhunyt Rimay Lóránt hagyták költői nyomaikat városunk szellemi terein. Legtöbbjüknek nevét sem ismerik, nem hogy alkotásait... Dr. Töttős Gábor Ódon időben ÁPRILIS 12-ÉN 100 éve, 1910-ben a képzőművészek műcsarnoki kiállításán városunk fia, Miklósi Ödön Holdas éj című pasztellképe is szerepelt. ÁPRILIS 13-ÁN 155 éve, 1855-ben született Pisz- ter Imre művészettörténészünk, Szent Bemát-könyv szerzője. ÁPRILIS 14-ÉN 100 éve, 1910-ben Ács Lipót A sárközi népművészetről írt a Tolnavármegye és a Közérdekben. ÁPRILIS 15-ÉN 165 éve, 1845-ben a megyeháza melletti rabdolgoztató alapozásakor dísztelen római szarkofágot találtak. ÁPRILIS 16-ÁN 125 éve, 1885-ben a kórházzal szemben új szülésznő hirdette szolgálatát. ÁPRILIS 17-ÉN 150 éve, 1860-ban született Kovách Aladár Sárköz-kutató, muzeológus. 110 éve, 1900-ban a villanyvilágítás létesítéséről tárgyaltak: négy ívlámpáért s 150 izzóért a társaság 5000 koronát kért, Szekszárd 4000-et ajánlott. ÁPRILIS 18-ÁN 130 éve, 1880-ban a Vasárnapi Újság Garay János egy ifjúkori levele címmel becses emléket közölt. 85 éve, 1925-ben hunyt el múzeumunk alapítója, gróf Appo- nyi Sándor. Húsvét után „Maradj velem, mert mindjárt este van, Nő a sötét, ó el ne hagyj, Uram: Nincs senkim és a vigaszt nem lelem, Gyámoltalannal, ó maradj velem" (Énekes k. 511.1) Ennek a szép esti éneknek, minden bizonnyal a Lukács evangéliuma 24:13-35-ben található, az em- mausi tanítványokról szóló történet volt az inspirálója. A történet két szomorú, csalódott emberről szól, akik bár hatották az üres sírtól visszatérő asszonyok elbeszélését, a meggyőzés erejével az nem hatott rájuk, sőt az sem, hogy némelyek, akik velük voltak, elmentek a sírhoz és úgy találták, amint az asszonyok is mondták - Öt azonban nem látták. Útban Jeruzsálemből Emmausba, arról is beszélgethetnének, hogy milyen rossz a gazdasági helyzet, az idegen hatabm megjelenése óta egyre nagyobb az adóteher, lefizethető Júdástól kezdve He- ródesig mindenki, kilátástalan a közbiztonság, meg mihez is kezdünk az után, hogy Jézust követve elhagytuk a munkánk. Ez is nyomasztotta őket. Szomorú ábrázattal mégis azért voltak, mert a nagyheti eseményeket idézték fel, Mesterük megEVANGÉLIUM csúfoltatásának, szenvedésének, keresztre feszítésének részleteit. Lélekben voltak megtörtek, reményvesztettek. Szinte roskadoztak a rájuk szakadt terhek súlya alatt. Nem tudták egymást sem vigasztalni, sem bátorítani, mert a szomorú történet kiüre- sítette a lelkűket. Hova lett a Krisztus közelében megtapasztalt isteni erők fölött érzett öröm? Hova lett az ebből adódó lelki tartás? Megfojtotta a bánat. Ezen az úton haladva el lehet jutni a kétségbeesésnek abba az állapotába, amikor sötét a ma, és még kilátástalanabb a holnap. Ebben a lélektani pillanatban váratlan útitársuk lesz Jézus, aki nemcsak az úton állította meg őket, hanem az érzéseknek és gondolatoknak meredek lejtőjén is. A beszélgetés során felméri nemcsak az ismeretet, hanem az eseményekhez való hozzáállást is. Rendet tesz a tanítványok lelkében is: hamis reményeket, félreértett messiási álmokat oszlat szét, feltárva az évszázados próféciákat Mózestől kezdve a prófétákon át, elmagyarázza nekik mindazt, ami az írásokban Róla szólt. Kitűnt, hogy a látszólagos „idegen” az eseményeknek nemcsak ismerője, hanem főszereplője is. Ezt még nem tudták a tanítványok, mert látásukat valami akadályozta, és nem ismerték fel Öt. Haza kíséri őket, végig megy velük az úton, társ a bajban azért, hogy lelkűk kátyújából kiemelje, s új örömmel töltse meg tanítványai szomorú szívét. Eszünkbe kell jusson egy ígérete Jézusnak, mely szerint: „Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Ez az ígéret az emmausi tanítványokat egyidejűvé teszi velünk, azaz mellénk szegődik, velünk jár az úton, társ a bajban, s végül hazakísér minket is. Emmaushoz érve hangzik el: „Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már.” Bement hát, hogy velük maradjon. A vendég házigazda lett. Megtörte a kenyeret a csak rá jellemző mozdulattal, áldást mondott és így adta az övéinek, s azoknak megnyilatkoztak szemeik. Milyen más ez a visszaút. Hazafelé a terhet cipelő ember lassú, szinte kullogó léptei, visszafelé gyors, szapora, szárnyaló sietéssé válnak, mert a Krisztussal való találkozás örömét még a menés mozzanatainak is ki kell fejezni. Örömhírt vinni nem lehet lustán, ráérősen, mert az természeténél fogva mozgalmassá teszi az ember életét. Kérjük Krisztust, hogy maradjon velünk, az örömhír bennünk, mert így lesz áldott élete országunknak és benne mindnyájunknak. Balázsi Zoltán ref. lelkész
