Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-01-17 / 2. szám
8 SZEKSZÁRDI VASÁRNAP MOZAIK 2010. január 17. Az „Év természetfotósa” kiállítás a Babitsban Idén egy hölgy lett a legjobb - Krizák István ismét remekül szerepelt a pályázaton Ez évben is első vidéki helyszínként érkezett Szekszárdra, a Babits Mihály Művelődési Házba a naturArt - Az év természetfotósa vándorkiállítás anyaga. A 115 képet felvonultató tárlatot, melyet hétfő délután dr. Kalotás Zsolt nyitott meg, a jövő héten még megtekinthetik a látogatók. Kosztolányi Péter Dr. Kalotás Zsolt lapunk kérdésére elmondta: szerinte (a tavalyi, kissé mérsékeltebb nívót követően) ismét igen magas színvonalú volt a pályázat, melyre 220-an küldtek be mintegy négyezer fényképet. Hangsúlyozta, hogy elsősorban a számos egyedi alkotásra alapozza ezt a véleményét, és örömtelinek vélte, hogy seregnyi fiatal tehetség és sok hölgy tűnt fel a 2009. évi természetfotók versengésén. Kalotás - aki a naturArt egykori elnöke és a 2001. év természetfotósa - egyébiránt nem ért egyet azzal, hogy a tájak kategóriájában a neves szakemberekből álló zsűri nem osztott ki első és második díjat; ő számos elismerésre méltó képet fedezett fel e csoportban is. A tizenhetedik alkalommal megrendezett megméretésen hazánk természetfotósai újfent bizonyították, rom kategória első, és egy harmadik díját érdemelte ki amellett, hogy ő szerezte meg az év természetfotója elismerést is Etetés című képével. A tolnai Krizák István, a Gemenc Fotókör megbízott vezetője a korábbi évek kiemelkedő szereplését követően ezúttal is remekelt a Növények és gombák kategóriában második, Az emlősök viselkedése csoportban pedig harmadik helyezést szerzett. Rajta kívül még a Tolnai Népújság munkatársának, Ritzel Zoltánnak egy alkotását is láthatják az érdeklődők a Babits üvegtermében január 25-ig megtekinthető tárlaton. Az Év természetfotója - Haarberg Orsolya: Etetés hogy nemzetközi viszonylatban is megállják a helyüket ödetes, művészi felvételeikkel Ennek titkát Radisics Milán, a naturArt Magyar Természet- fotósok Szövetsége elnöke többek közt abban véli felfedezni, hogy az egyesület mint az alkotók fóruma egyáltalán létezik és működik, valamint abban, hogy egyre többen vállalkoznak a természet értékeinek és csodáinak fényképen való megjelenítésére. Ez mind értékesebb és figyelemre méltóbb alkotásokat eredményez. Eifert János fotóművész, a zsűri elnöke természeti értékeink megőrzésének és az értékmentésnek a tényét tartja az egyik legfontosabb eredménynek; mint arról Az év természetfotói - Magyarorsz4g, 2009. című album bevezetőjében ír. Az év természet- fotósa a Norvégiában élő, bajai származású Haarberg Orsolya lett, aki háDr. Kalotás Zsolt nyitotta meg a kiállítást VASÁRNAPI RECEPTAJÁNLAT Csirkemájas spagetti Hozzávalók: • 50 dekagramm csirkemáj • 50 dekagramm spagettitészta • 20 dekagramm csiperkegomba • 3 fej közepes vöröshagyma • gerezd fokhagyma • pár szál petrezselyemzöld • 2 deciliter tejföl • só • bors • törött paprika • 15-20 deka trappista sajt Elkészítés: A vöröshagymát felkockázom, a fokhagymát felaprítom, kevés olajon üvegesre pirítom, majd ezután a megtisztított, felaprózott májat és a felaprózott gombát beleszórom, ráhintem a piros- paprikát, borsot és az apróra vágott petrezselyemzöldet (A sót majd akkor teszem bele, ha már megpuhult a máj, mert különben kemény lesz). Kevés vizet tehetünk alá, de csak minimálisan. Ha megpuhult, felöntöm a tejföllel, összerottyantom, és leveszem a tűzrőL Eközben sós vízben kifőzöm a spagettit, leszűröm és a májjal jól összekeverem. Hőálló tálba teszem, rászórom a reszelt sajtot, és sütőben közepes lángon rápirítom. Borajánló: Sebestyén Pince: Kadarka 200& Sötétebb bíbor színű vörösbor gyümölcsös - fűszeres illattal. Kóstolva finom fás jegyek, fűszeresség jellemzi, piros bogyósgyümölcsök kíséretében. Kellemes savak, határozott test. Fogyasztása 15-16 °C fokon ajánlott. A BORAJÁNLÓ az e’szencia Bortéka és Teashop. Szekszárd, Gamy tér Iá, e-mail: borteka@freemail.hu telefon/fax: 74/31 l-656)tdmoga- tásával készült.