Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-01-17 / 2. szám
MOZAIK 2010. január 17. A nyelvoktatás minősége kapjon hangsúlyt A tervezhetőséget kéri számon a kormánytól az Országos Német Önkormányzat Amíg a szokásos német hagyományoknak megfelelő disznóvágás zajlott a Szent István Házban - Kati néni a sváb töltött káposzta négyszáz gombócának elkészülte fölött őrködött, a kakasdi főböllér, Eisenser Ferenc pedig beindította a kolbász-hurka kisüzemet addig a hazai németség két karizmatikus politikusával váltottunk szót országos és helyi ügyekről. B. Gy. Heinek Ottó, az Országos Német Ön- kormányzat elnöke sosem arról volt híres, hogy beálljon az örök elégedetlenkedő civil szervezetek sorába. Toleránsán visel minden támogatási vagy éppen pályázati csúszást, az ebbéli hátrányokat. A magyarországi viszonyok, az itteni működés lehetőségei közepette képzel el minden őket érintő ügyet - és továbbra is a párbeszéd, az egyeztetés híve minden fontosabb kérdésben. Mint ahogy a német színház jövője szempontjából is a kölcsönös érdekek figyelembevételével tudtak megegyezni a megyével: szakmai és finanszírozási aspektusbók hosszabb távra nézve kompromisszumra jutottak. Nem Brüsszel a hibás Most egy kicsit morózusabb, amikor az év végi „kiengedés” közepette komolyabb dolgokra terelem a szót. Az ok a kormányzati ígérvények csúszása, bizonyos pályázati kiírások utólagos módosítása, esetleg visszavonása, a német mentalitás által nehezen elviselhető „tervezhetetlen- ségi” állapot gyakori kialakulása, amiért egyáltalán nem - az amúgy utófinanszírozó - Brüsszelt illik szapulni.- Amit odaát, Németországban megígérnek, amit megbeszélünk és beütemezünk, ez akkorra és pontosan úgy érkezik meg - szögezi le elöljáróban a 200 ezres magyarországi német kisebbség első embere. - Ez sajnos „hiánycikk” a magyar támogatáspolitikában. Higgye el: a kiszámíthatóság, a megbízhatóság olykor fontosabb, mint maga a konkrét összeg. Mit mondhatok arra, ha én például áprilisban írok egy pályázatot, hogy szeretnék valamit a nyáron megcsinálni, de csak november véKözösségben ünnepeltek Sokrétű küldetésének egyik kevésbé ismert szeletét mutatta meg a Szent Erzsébet Katolikus Karitasz szekszárdi csoportja, advent utolsó napjaiban. Egyedülállókat, idősebb párokat hívtak meg a plébánia közösségi házában szervezett szeretetünnepségre azzal a céllal, hogy ki-ki közösségben is megünnepelhesse a karácsonyt. Az ünnepre való ráhangolódást a Garay János Gimnázium diákjainak zenés irodalmi műsora, a zeneiskola növendékeiből alakult, első alkalommal közönség elé lépő vonósnégyes programja, illetve a Szent József Katolikus Iskolában tanuló gyermekek beüehemes játéka segítette. Ravasz Csaba atya képekkel illusztrálta a Szent Családról, de a mai emberhez, a mai családoknak szóló mondanivalóját. Karácsony titkát - mely szerint a második isteni személy emberré lett, s ehhez a tervéhez édesanyát választott az Isten - kiegészítette azzal a nagyon fontos körülménnyel, hogy nem csupán édesanyát, hanem kerek családot alakított Isten a Gyermek köré. Kerek családot, ami a sokszor homályba burkolózó mai családkép helyett követendő példa. A kulturális programot és lelki táplálékot követően finom vacsorával is vendégül látták a Karitasz önkéntesei a résztvevőket, ajándékcsomagok átadására került sor. A Garay gimnázium diákjai adtak zenés irodalmi műsort Heinek Ottó: a kiszámíthatóság fontosabb a konkrét összegnél gén kapok pozitív vagy éppen elutasító választ...- Elkedvetlenítő például, hogy kapok egy levelet az illetékes szervtől egy olyan kitétellel, hogy „saját felelősségére elkezdheti a projektet, vagy a rendezvény megszervezését”. Tessék? Komolyan, gondolják, amikor adott esetben legkevesebb 15-20 millió forintról van szó?! Itt látom a problémát: nem úgy születnek meg a döntések, ahogy Brüsszel előírja, hanem különböző okokból csúsznak, vagy éppen többször is hiánypótlást kérnek, amit pedig lehetne egyszerre is. Szakértőket pár hónappal később küldenek ki, mint ahogy ígérték.- A németség persze mindig igyekszik jól megszervezni magát, meghálálni, amit a többségi társadatomtól kap, és igyekszik a törvényi keretek közepette gondolkodni, tervezni, élni. Heinek Ottó hangsúlyozta: szeretnék egzaktan felmérni azt, hogy a gyerekek milyen nyelvi képzettségi szinttel hagyják el az általános iskolát, mennyire funkcionális, illetve használható az a nyelvtudás, s ebben az oktatási minisztérium partnerségére szükség van, mi ezt a velük való együttműködésben képzeljük el, csakis erre építünk a jövőben. 7100 Szekszárd, Garay tér 16. Obsitos Udvarház telefon: +36 20 - 336 4340 ww.fchtrlilioms7.alofi.hu NYITÁS 2(110, JANUAR VI <, sí M