Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-02-22 / 7. szám

2009. február 22. ^ SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 3 HÉTRŐL HETRE Tolna megye biztonságos hely Alig emelkedett a bűncselekmények száma a 2008-as esztendőben A Tolna Megyei Rendőr-főkapi­tányság az elmúlt évre kitűzött feladatait jó színvonalon, ered­ményesen elvégezte - hangsú­lyozta a hétfői állományülésen, majd az azt követő sajtótájékoz­tatón dr. Soczó László dandártá­bornok, rendőrségi főtanácsos. V. Horváth Mária Megyénk rendőr-főkapitánya kiemel­te: tette ezt a rendőrség annak ellené­re, hogy csökkent a létszám, neheze­dett a pénzügyi helyzet, növekedtek a munkaterhek, magasabbak lettek a kö­vetelmények. Mindezek ellenére nem tartanak az idei évtől, a feladatok vég­rehajtására a fiatal, elkötelezett és al­kalmas személyi állomány készen áll - mondta dr. Soczó László. Tolna megyében a rendőrség tevé­kenységét tükröző mutatók néhány kivételtől eltekintve javultak, általában meghaladták az országos átlagot. Bár a korábbi időszakok kedveződen ten­denciái tavaly is jelen voltak, részben erősödtek, ugyan eddig még jelentő­sen nem befolyásolták a munkavég­zés színvonalát, ám amennyiben e fo­lyamatok nem csillapodnak, hanem állandósulnak, esetleg felerősödnek, bizonyára éreztetni fogják kedvezőt­len hatásukat - hangsúlyozta az évér­tékelőn a főkapitány. A bűnügyi munkát tükröző muta­tók szinte minden területen javultak, és kedvezőbbek az országos átlagnál. Igaz, megyénkben tavaly kismérték­ben emelkedett a bűncselekmények Dr. Sípos Gyula (jobbról), az ORFK gazdasági főigazgatója, dr. Pus­kás Imre közgyűlési elnök és dr. Soczó László megyei főkapitány száma. A tízezer lakosra jutó bűncse­lekmények megyék közötti rangsorá­ban Tolna all. helyen áll A bűnelkö­vetők számát illetően az országos rangsorban megyénk a 18. A nyomo­zás eredményességi mutatói jobbak az előző évinél Jelentősen javult az is- meretíen tettes felderítési mutató - országosan az 5. helyet foglalja el a megye a nyomozás eredményessé­gének tekintetében pedig a 6. helyen „végzett” a megyei főkapitányság. Mérséklődött a közlekedési bűncse­lekmények száma - fél évszázada volt annyi baleset, mint tavaly. Ezen belül kiemelendő, hogy nagymértékben csökkent az ittas vezetések száma. A közrend elleni bűncselekmények vi­szont gyarapodtak: közte a kábítószer­rel vak) visszaélés, a garázdaság és a zaklatás. Kevesebb gazdasági bűncse­lekményt követtek el az elmúlt évinél s jelentősen csökkent a vagyon elleni bűncselekményekkel okozott kár. A férfi, a női és a fiatalkorú bűnel­követők száma egyaránt növekedett, a visszaeső elkövetők száma viszont csökkent. Kiemelendő, hogy a gyer­mekkorú, illetve idős sértettek száma jelentősen emelkedett. A rendőrkapitányságok bűnmeg­előzési tevékenységét mindenütt se­gítették az önkormányzatok, s nem­csak erkölcsileg, hanem jelentős anya­gi támogatással is, amely elsősorban a járőri és a körzeti megbízotti szolgála­tot érintette. Dr. Puskás Imre a „me­gye lakosságának képviseletében” is megköszönte a rendőrség 2008-ban végzett munkáját. A megyei közgyű­lés elnöke szólt arról is, hogy az orszá­gosan tapasztalható romló közbizton­sággal szemben „Tolna megye bizton­ságos hely”, ahol nem jellemzőek a nagy indulatokat kiváltó bűncselek­mények. Az évértékelőn megjelent dr. Sipos Gyula dandártábornok. Az ORFK gaz­dasági főigazgatója a rendőrségnél, az egyes megyékben tapasztalható lét­számhiány - megyénkben e szám meghaladja a hatvanat - okozta gon­dokról szólt, majd a fluktuáció kap­csán kifejtette: a szolgálati törvény le­hetőséget nyújt arra, hogy a 20-30 éves szolgálat után nyugdíjba vonulja­nak a rendőrök. Ezzel sokan élnek, hi­szen a több évtizedes munka után is alacsonyabb a fizetésük, mint a nyug­díjuk. A főigazgató a rendőrségi gép­kocsik tavaszi cseréjéről is tájékoztat­ta a sajtó képviselőit. Végezetül dr. Soczó László az el­múlt költségvetési évről szólva ki­emelte, hogy a korábbiakhoz hason­lóan 2008-at is a késéssel érkező fel­adatfinanszírozás jellemezte, s ennek okán két alkalommal is jelentős adós­ságállománya keletkezett a főkapi­tányságnak. A póttámogatásoknak köszönhetően az elmúlt évet a szigo­rú takarékossági intézkedések beve­zetése mellett sikerült adósságmente­sen zárniuk. A szekszárdi városi kapitányság pénteki, lapzártánk utáni évértéke­lőjéről következő számunkban ol­vashatnak beszámolót. Nyolcadikos diák a tízezredik látogató Egy hónap alatt megduplázódott az érdeklődők száma a Munkácsy-kiállításon Czári Melinda, a nagydorogi Szé­chenyi Sándor Általános Iskola 8.a osztályos tanulója lett a szekszárdi Munkácsy-képek Amerikából címet viselő kiállítás tízezredik látogatója. V. M. Az ezért járó Munkácsy-albumot Fetzer Róbert, a Szekszárdi Turisztikai Kft. vezetője adta át kedden a megle­pett diáklánynak a Művészetek Házá­ban. Fetzer Róbert elmondta, január 15-én köszöntötték az ötezredik látoga­tót, és egy hónap alatt újabb 5 ezerrel nőtt az érdeklődők száma. Különösen örvendetesnek nevezte, hogy a gyere­kek közül került ki a tízezredik vendég. Ez jól mutatja, hogy a pedagógusok mi­lyen lelkesedéssel munkálkodnak azon, hogy megismertessék a fiatalok­kal a festő műveit. Czári Melin­da lapunk kérdésére elmondta, szereti a rajz tantárgyat, a mos­tani kiállításra készülve tanáruk beszélt nekik MunkácsyróL A diáklány közgazdásznak készül, Pakson akar továbbtanulni. Szabó József Csabánétól az általános iskola igazgatójától megtudtuk, a kiállításra 53 felső tagozatos diákot hoztak el Szekszárdra. Mind az úti­költséget, mind a belépők árát pályázaton nyerte intéz­ményük. Kellemes meglepetésként érte az igazgatónőt Fetzer Ró­bert bejelentése, miszerint az április 4-én kezdődő Székely Bertalan-kiállításra várják az egész csoportot, mégpedig A Munkácsy-kiállítás tízezredik látogatójának, Czári Melindának Fetzer ingyenesen. Róbert, a Szekszárdi Turisztikai Kft. ügyvezetője adott át ajándékot

Next

/
Thumbnails
Contents