Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-12-06 / 43. szám
2009. december 6. El Elhivatottság, együttműködés, sikeresség Horváth Gábor, szekszárdi orvostanhallgató Pro Scientia Aranyérmet vehetett át A szekszárdi Horváth Gábor már óvodás korában azt mondogatta, hogy orvos lesz. Elhatározásán nem változtatott az általános iskolai, sőt gimnáziumi évek során sem. Az egyetemre elsőre fölvették, jelenleg ötödéves a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvos- tudományi Karán. Kutatásaiért a közelmúltban átvehette a Magyar Tudományos Akadémia Pro Scientia Aranyérmét. V. Horváth Mária- Családunkban nem volt orvos, így a gyermekkori elhatározás bizonyára a „doktor nénik és bácsik” okozta jó élményekből született. Ezt később a segíteni akarás, majd a gyógyítás vágya tovább erősítette. Mindig is érdekelt a biológia, s az orvosláshoz kapcsolható tudományágak - szögezte le Gábor, de hozzátette, hogy a természettudományos irány mellett a matematika is lekötötte. Babits iskolai kiváló tanárának, Pap Istvánná „Márta néninek” köszönhetően a magyarhoz és a történelemhez is vonzódott. A Garay gimnáziumi éveket és ottani tanárait is szívesen emlegeti Horváth Gábor. Tudatosan készülve az orvosi pályára, a fizika és a biológia fakultációt választotta, de a kémiával is behatóan foglalkozott. Sikeres nyelvvizsgát tett angolból és latinból is, amire ugyancsak szüksége van. Bár azt sajnálja, hogy akkoriban nem tanult meg még egy élő nyelvet - spanyolt, franciát, eseüeg olaszt - hiszen arra az egyetemi évek alatt nemigen jut ideje.- Később merre szakosodik ?- Érdekel a gyerekorvoslás, s annak minden területe, ahogyan a sebészet, vagy az ortopédia és sok minden más... A fiatal orvosjelölt harmadév elején szegődött el az Anatómiai Intézetbe, ahol többek között az ingergazdag környezet idegélettani hatásait kutatják - a szintén szekszárdi kötődésű oktató - dr. Reglődi Dóra, valamint dr. Kiss Péter és dr. Atlasz Tamás irányításával A kísérleteket újszülött patkányokon végzik, s a többféle mérésből vizsgálatból, vonnak le következtetéseket- A patkányok központi idegrendszerét, és annak „képlékenységét” úgy vizsgáljuk, hogy betesszük őket a játszótérhez hasonlítható ingergazdag, nagyméretű ketrecbe csörgők, labdák, mókuskerekek közé. Az ide kerülő állatok jóval ügyesebbek, sokkal többet mozognak, azaz „játszanak”, mint azok, amelyek kis ketrecbén nőnek fel amiben a forgácson kívül semmi más nincs. A „játszóteresekkel” mozgásteszteket végzünk, az eredményekből pedig megfelelő következtetéseket vonunk le. Az ingergazdag környezet pozitív hatással van a normál állatok fejlődésére, ugyanakkor képes károsító hatásokat csökkenteni.- Az ingergazdag környezet az emberekre is jótékony hatással lehet?- Feltehetően igen. Képzeljük el hogy a beteg egyedül némán fekszik egy kórházi szobában. A másik kórteremben hárman vannak, beszélgetnek, együtt nézik a tévéműsort... Az utóbbi szituáció elősegítheti a gyógyulást, de az ingergazdag környezet DÉRI FOTÓ-OPTIKA VÉGEZTESSE NÁLUNK SZEMV1ZSGÁLATÁT!- Szemorvosaink teljes körű szemvizsgálatot végeznek korszerű műszerekkel.- Ha nálunk készítteti új szemüvegét, akkor szemorvosunk vizsgálati díját a szemüveg árából visszatérítjük.- Rendszeres akciókkal biztosítjuk a kedvezőbb vásárlási lehetőséget.- OPTIKAI KERETEK 30 %-os engedménnyel.- PROGRESSZÍV LENCSÉK 20%-os engedménnyel- VÉKONYÍTOTT SZEMÜVEGLENCSÉK 3x karcállóbb super réteggel, 30%-os árengedménnyel. A részletekről kérjen tájékoztatást üzletünkben. IDŐT ÉS PÉNZT TAKARÍT MEG, HA NÁLUNK JELENTKEZIK VIZSGÁLATRA SZEMÉLYESEN, VAGY TELEFONON. A Déri Optika munkája és a fíOYA lencse a tisztánlátás garanciája! Szckszárd, Széchenyi u. 26. (a Lottózóval szemben) Nyitva: H-P: 8.30-17, Szó: 8.30-12 Tel.: 74/416-897 Horváth Gábor emberekre kifejtett pontos hatását még az USA-ban is csak most kezdik felderíteni. Gábor választékosán fogalmaz, magabiztos, a szemembe nézve magyaráz. Gondoltam is, hogy remek előadó lehet. Kiderült, hogy az egyetem tudományos diákköri konferenciáján már harmadévesként tartott előadást szakértő zsűri és a hallgatótársak előtt. Az élettani szekcióban Gábor első helyezett lett. Előadásait hallhatták már budapesti és zágrábi egyetemeken is. Szívesen vállal ismeretterjesztő előadásokat középiskolásoknak, de nyugdíjasoknak is. Szeptemberben részt vett Portóban a fiatal kutatók konferenciáján, ahol az idegélettani szekcióban első helyezést ért eL Sőt, eredményei révén sikeresen pályázott Japánba, ahol nyári sebészeti gyakorlatát töltötte.- A sikeres előadások később kamatoznak is, például pontot jelentenek a rezidensi, vagy a PhD felvételin, ahogyan a külföldi gyakorlatra és az ösztöndíjra pályázáskor is. Sőt, akinek a tudományos diákköri konferencián az előadása jól sikerül, annak nem kell szóban megvédenie a diploma-dolgozatot. Horváth Gábor talán legfontosabb sikere, hogy negyedévesen a,házi-konferencia” morfológiai szekciójában elért első helyezése okán lehetősége nyűt bemutatkozni az országos megmérettetésen. Természetesen onnan is elhozta az első helyezést, így pályázhatott a Pro Scientia (A tudományért - a Szerző) Aranyéremre. E díjat a Magyar Tudományos Akadémia alapította, kétévente osztják ki az arra érdemeseknek. Idén novemberben Idén - más tudományágak kiválóságaival egyetemben - négy fiatal orvos-kutató között Horváth Gábor is átvehette a rangos elismerést Dr. Reglődi Dórát pedig Mestertanár Aranyéremmel tüntették ki. Epilógus Aki ezek után azt gondolja, hogy Horváth Gábor élete misből sem álí, mint a tanulásból, az téved A vidám fiatalember csoporttársaival, illetve a kutatócsoport tagjaival szívesen megy szórakozni: moziba, hangversenyekre, színházba járnak, de szívesen ülnek be egy-egy olcsóbb helyre, ahol nagyokat beszélgetnek, jókat nevetnek. Olykor velük tart Gábor harmadéves húga, Zsófi is, aki szintén orvostanhallgató. tudást adunk FELVÉTELI ORIENTÁCIÓS NAP A PTC ILLYÉS GYULA FŐISKOLAI KARÁN 2009. DECEMBER 9-én 10:00 ÓRÁTÓL Főépületi Aula (7100 Szekszárdi Rákóczi u. 1.) 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1. Tel.: 74/528-300 és 74/528-314 E-mail: felveteliinfo@igyfk.pte.hu • Web: www.igyfk.pte.hu