Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-11-22 / 41. szám

10 » SZEKSZÁRDI VASÁRNAP ANNO 2009. november 22. K i ne ismerné a latin közmondást „Tévedni emberi dolog”? Az azon­ban, hogy ki, hol, mikor, hogyan s miben téved, nagyon is jellemző rá és saját korára. A nagy nemzeti mesemondó Jókai Mórtól kölcsönöztük a címet, mivel A magyar nép élce című gyűjteményé­ben megírt eset itt játszódik. „Egyszer Szekszárdon valami darabot adtak, melyhez a színi személyzeten kívül némi statisztéria is kellett, amit rende­sen a városi hajdúsággal volt szokás betölteni. A próbán tehát felállítja a rendező az őröket, egyiket jobbról, a másikat balról, s megmagyarázza ne­kik a dolgot.- Kend itt fog állani jobbról, kend meg amott. Mikor én kilépek a gunyhóból kendre rálövök, arra kend a hasához kap, összerogyik, s azt kiált­ja, hogy »meghaltam«! Kend pedig, másik, elszalad, és azt kiabálja, hogy »segítség! segítség!« Értették jól? - Megértettük. Este az előadásnál az ügyelő meg ta­lálta cserélni a két hajdút, a jobbról lé­vőt állította balra, a balról lévőt jobb­ra; mikor aztán kijött, amelyiknek gyilkolódzni kellett, s rásütötte a pisz­tolyt az egyikre, amelyik a háta mö­gött állt, akit senki sem bántott, az ro­gyott össze ordítva, hogy ő meghalt; az pedig, amelyiket agyonlőtt, elsza­ladt, torkaszakadtából kiabálva: segít­ség! segítség!” A Tolnamegyei Közlöny 1908. no­vember 13-án Fiú-e vagy lány? cím­mel berzenkedett egy tévedésbe ej­tésről „Szekszárdon és egyáltalán Tol­na megye nagyobb községeiben szél­iében divatozik az a szokás, hogy a polgárok neve mellé odabiggyesztik a feleség nevét. Az még érthető, ha ugyanazonos választók kapnak vala­mi közelebbről meghatározó mellék­ből származtat pl Gabel - villa = kapd el Löffel - kanál = le-fel, Messer - kés = metsz el)” A származtatásban akad­nak utódai... Lan ins Excubitor Ódon időben NOVEMBER 23-ÁN 170 éve, 1839-ben akadémiai le­velező taggá választották a 27 éves Garay Jánost. 105 éve, 1904-ben a megyei közgyűlés él­jenzéssel fogadta Perczel Dezsőt, a Tisztelt Ház elnökét, a botrányos zsebkendős szavazás főhősét. NOVEMBER 24-ÉN 125 éve, 1884-ben Liszt tanítvá­nya, Kuppis Natália játszott itt mestere, Ábrányi és Verdi zongo­raműveiből. NOVEMBER 25-ÉN 290 éve, 1719-ben Trautsohn apát szerződést kötött jobbágy eleinkkel. NOVEMBER 26-ÁN 120 éve, 1889-ben a Szekszárd Vidéke ír a járókelőket még nap­pal is terrorizáló legényekről. NOVEMBER 27-ÉN 265 éve, 1744-ben alakult első szürszabó (csapó) céhünk. 105 éve, 1904-ben megnyílt Pécs mú­zeuma: létesítésében oroszlán- részt vállalt szülöttünk, Majorossy Imre polgármester. NOVEMBER 28-ÁN 245 éve, 1764-ben Rodt apát szerződést kötött szekszárdi job­bágyaival. NOVEMBER 29-ÉN 80 éve, 1929-ben kórházunk fel­avatta az új szárny építését támo­gató Vass József és Pesthy Pál (nemrég visszaállított) mellszobrát. ÓDON DERŰ 242. Egy kis tévedés Lövés előtt (Szemlér Mihály: Szegényle­gény című rajza) nevet, de e célból is sokkal helyesebb az ifjabb vagy az idősb jelző, esetleg a házszám alkalmazása, mint a feleség nevének kitétele. Nálunk azonban ez a szokás annyira túlteng, hogy a fele­ség nevét - ha van szükség a megkü­lönböztetésre, ha nincs - mindenkor kiteszik, és így Tolna megye területén alig van olyan földmíves választó, aki felesége neve nélkül díszítené a név­jegyzéket. Egyes helyeken meg már odáig mennek, hogy a választó polgár ne­ve mellé a feleség egész nevét is kiteszik, és akár­hány választónk van, aki így szerepel a névjegyzék­ben: Kis Péter Lacza Éva, vagy Nagy Pál Garzó Juli. Az ember igazán nem tud­ja, hogy asszony-e az a Kis Péter, vagy hogy férfi-e az a Lacza Éva...” Tegyük hozzá, ez még sokáig nem okozott valódi fejtörést, mert a nők csak 1919 őszén kaptak válasz­tójogot, de finoman szólva nem igazán voltak érettek erre. A paksi főszolgabíró 1920. február 20-án jelen­tette: „Igen sok oly szavazó lap volt minden község­ben, amelybe gúnyos és szidalmazó megjegyzése­ket, trágár, utálatos szava­kat, kifejezéseket írtak, szeméremsértő jeleket raj­zoltak bele...” Ma egysze­rűbb a helyzet: ha akár egy 13 éves lány szül is, akkor máris sza­vazójoga lesz! Más tévedésen ékelődött a Tolnamegyei Közlöny 1900. novem­ber 1-jei száma: „A napokban egy, a pusztai lakosok valódi prototypusa jött a patikába, és így kért soda bicarbonát: »Kérek olyant, a mi szóna, ha bika vóna!« (Ez emlékeztet Horváth Mihály bácsira, aki mindent a magyar­Egy kislány és a csoda Egy kislány bement a szobájába, és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket, és gondosan szá­molni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisur­rant a hátsó ajtón. A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfönök képe volt látható. Türelmesen várt a pa­tikusra, hogy szentelne végre rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva. Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhe­tően bosszús hangon. - Éppen a Chicagóból most hazaérkezett testvéremmel beszélgetek, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá, mint aki választ sem vár a kérdésére.- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan EVANGÉLIUM bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg, és egy csodát szeretnék venni neki.- Tessék? - fordult végre hozzá a patikus.- A neve Andrew, és valami csúnya dolog nő a fe­jében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát, tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?- Kislányom, mi nem árulunk csodákat... Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhültem- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg, mibe kerül. A patikus testvére - akivel eddig beszélgetett - jól öltözött férfi volt. Lehajolt a kislányhoz, és megkér­dezte: - Mondd csak, miféle csodára van szüksé­ge az öcsikédnek?- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szem­mel -, csak azt tudom, hogy nagyon beteg, és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége, de Apu nem tudja megfizetni, ezért sze­retném odaadni az én pénzemet.- Mennyi pénzed van? - kérdezte a férfi.- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hall­hatóan. - Ez az összes, amim van, de tudok többet is szerezni, ha kell.- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi. - Egy dollár és tizenegy cent. Éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára. Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt: - Vezess engem hozzátok, szeretném látni az öcsédet, és találkozni a szüléiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél. A jól öltözött férfi dr. Carlton Armstrong sebészor­vos volt, aki az idegsebészetre specializálódott. In­gyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, Andrew ismét otthon volt, épen és egészsége­sen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az ese­mény-láncolatról, ami idáig vezetett.- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya -, vajon mennyibe került volna? Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe ke­rült a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. No és egy gyermek töretlen hitébe! Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, ha­nem magasabb rendű törvények működésétől, amelyeket csak a Mindenható Istennek van hatal­ma Jézus Krisztus által működésbe hozni. Papp Barnabás baptista lelkipásztor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents