Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-11-15 / 40. szám

10 .... SZEKSZÁRDI YASÉKNAP ANNO 2009. november 15. B izonyára véletlen, de november 11 - e, a palástját didergő koldusnak adó Szent Márton napja táján különös módon gyűltek meg a jótékonysággal és kegyes áldozathozatallal kapcsolatos hírek. Mikó Imre újvárosi plébános Kál­mán Károly tanítóval karöltve 1884. november 12-i hír szerint rongyosegylet megalapításán fárado­zott. A Herczeg Ferenc által is meg­örökített pap inkább foltos reveren­dában járt, rossz szivarokat szívott, de nem nézte el, hogy nyaranta az aratni járó szülők gyermekei magukra ha­gyatva, felügyelet és sokszor étel nél­kül legyenek kiszolgáltatva, hanem inkább nyári óvodát létesített. Saját költségén főzetett, kis kézi hangsze­rével zenélt a csöppségeknek, akik persze iskolás korukra is szegények maradtak. Ezért alakult az egylet, amely szekerekkel járta körbe me­gyeszékhelyünket, és gyűjtött ruhát, cipőt, élelmet, pénzt a jobbára nap­számosokból álló városrész gyerme­keinek. (Szép gesztus lenne, ha a Kolping Iskola felvenné a nevét..) A jótékonyság terén azonban volt elődje: Augusz Ilona szerzetesnő. Ő Lisztet többször elkísérte az újvárosi templomhoz, de benn létével nem akarta zavarni, föltűnt neki a kör­nyék gyermekeinek szegénysége, ezért személyes vagyontárgyait pénzzé tette, és az iskola megsegíté­sére alapítványt hozott létre. Ezt ké­sőbb az egyház átvette, Mikó plébá­nos pedig az elesett kicsinyek felru­házására fordította. Amikor a Vasárnapi Újság 1889. november 10-én Ilona testvére, Augusz Klára halálhírét hozta, Czimmermann István jezsuita hitté­rítő - az országban egyedül - Szekszár- don tartott felolvasást. Még „1884- ben lett Afrikában a Zambezi-misszió vezetője. Midőn odaérkezett, nem is­merte az ottani nép nyelvét; 1889­MESÉLŐ EMLÉKEINK 84. Jótékony pillanatok Szent Márton és a koldus porcelánfigurája - a szombathelyi egyházmegye honlapján ben már egy 400 lapos imádságos könyvet adott ki bantu nyelven, s egy- egy káté, szentek élete, Szűz Mária könyv várta Lisszabonban a portugál kormány támogatását. Boroma fő­nök-királyt a magyar hittérítő egé­szen megnyerte s annak három fia rendesen részt vesz a keresztény ok­tatásban. A nép annyira szereti őt, hol midőn nem rég a fehéreket a vi­dékről részben elűzték, részben el­gyilkolták, a katolikus misszionáriusokat bé­kében hagyták” - írja ró­la Szinnyei József a Szek- szárd és Vidéke tudósí­tása nyomán. Húsz év múlva, 1929. november 15-én Triebler Ilma irgalmas nővér, egyleti alelnök- nő halálhírét suttogták eleink, akik tudták, kit veszítettek benne. A nemesi származású kis­téri Triebler-család leá­nya Szekszárdon 40 évig, 1890 őszétől halá­láig volt a katolikus óvo­da óvónője, a Páli Szent Vince Leányai rend apácája. A helyi katoli­kus óvodaegylet alelnö- keként 1893 januárjától vezette a népkonyhát, melyben több mint egy emberöltőn át napi gondja volt százak me­leg étele, megsegítése. Az alelnöknő Simonsits Béláné mellett lankadat­lan szorgalommal vé­gezte az aprómunkát, ezért Simonsits Elemér javaslatára 1930-ban jelképesen a Simonsits Béláné (régen: Séd, majd Marx, vé­gül ma Szent László) utcából kiágazó Csonka utcát nevezték el róla. (Ja­vaslatra sem kapta vissza ezt...) Halálakor a „hálás” Szekszárd sem nevét, sem korát nem tudta helyesen, s a Tolnamegyei Újság a temetésen a város kegyeletét hiányolta. Dr. Töttős Gábor Ódon időben NOVEMBER 16-ÁN 130 éve, 1884-ben sajtónkban Kircz István megyei árvaházat sür­getett: Augusz Imre hagyatéka megvalósította ezt. NOVEMBER 17-ÉN 100 éve, 1909-ben a Molnár Fit. sikeréről szóltak: 2000 községi jegyző nyomtatta itt „határidős iró­alzatát”. NOVEMBER 18-ÁN 100 éve, 1909-ben az elhunyt Borzsák Endre helyére Gödé La­jost hívták meg református lel­késznek. NOVEMBER 19-ÉN 105 éve, 1904-ben bekapcsolód­tunk a városközi (interurbán) tele­fonhálózatba. NOVEMBER 20-ÁN 450 éve, 1559-ben először emlí­tik Dur Ali szandzsákbégünket. 105 éve, 1904-ben korcsolyázó­inkat már pompás jég várja. 85 éve, 1924-ben elhunyt Fraknói Vilmos akadémikus, volt címzetes apátunk és első történetírónk. NOVEMBER 21-ÉN 100 éve, 1909-ben Fent Ferenc belvárosi plébánosunkat a király címzetes jászéi apáttá nevezte ki. NOVEMBER 22-ÉN 135 éve 1874-ben éjjeliőreink tűz­harcot vívtak a pincebetörőkkel. 110 éve, 1899-ben kezdték az Országos Selyemtenyésztési Köz­pont székházának alapozását. Az Úrnak adtak kölcsön A Szent Erzsébet Karitász jótékony estje ■ Karitász, azaz szeretet, pontosab­ban a segítő, tevékeny szeretet jegyé­ben szervezett a közelmúltban jóté­kony célú műsoros estet a Szekszárd Belvárosi Plébánia Szent Erzsébet Karitász csoportja. A Művészetek Há­zában megtartott rendezvényen Né­meth Judit, az est műsorközlője H. Német István prózájának felolvasásá­val, Kálóczi Andrea pedig Fekete Ist­ván, a természet szerelmesének írása­ival melengette szíveket, de zajos si­kert aratott Lozsányi Tamás orgona­művész és a Kajsza Kvartett játéka is. Az est alkalmat adott arra is, hogy a közönség - Csík Attiláné önkéntes segítő jóvoltából - többet megtud­jon az immár több mint tízéves Karitász sokoldalú tevékenységéről. A szervezet küldetése: gondoskodni a szegényekről, szociális feladatok ellátása. A hetente kétszer nyitva tar­tó Munkácsy utcai központjuk ajta­ján az éhező, didergő nem hiába ko­pogtat. Betegeket látogatnak és víg­asztalnak a kórházban, de a magá­nyos embereket otthonukban is fel­keresik. A Karitász szívesen fogadja azon önkéntesek munkáját, akik idejük­ből, erejükből, szervezőképességük­ből tudnak önzetlenül áldozni, akik együtt éreznek a szenvedővel, akik képesek meghallgatni és vigasztalni az elesettet. Ahhoz, hogy adni tudja­nak, szükség van tárgyi, illetve anya­gi felajánlásokra, amelyeket mindig hálásan fogad a szervezet. Végső átvilágítás OROMHÍR Mert mindannyiunknak leplezetle­nül kell odaállnia Krisztus ítélőszé­ke elé..." (2Kor 5, 10) Az egyházi esztendő végéhez kö­zeledve hangzik az üzenet: oda kell majd állni! „Mindannyiunknak” - mondja Pál apostol, Azaz kivétel nélkül. Nem lesz halasztás, kivéte­lezés, kibúvó, kiskapu. „Leplezetle­nül” - folytatja az apostol. Azaz sem öltözetünk, sem rangunk, sem kul­túránk, sem ravaszságunk, sem színjátszásunk nem takar majd semmit. „ítélőszék elé” - azaz egy olyan helyen, ahol muszáj számot adni, ahol a rossz és a jó nem ösz- szemosható, ahol nem lehet elken­ni az igazságot, ahol a bűn bűnnek számít és a helyes helyesnek. De mindez Krisztus előtt - ígéri Pál. És ez az egyetlen reménysé­günk! Az fog ránk tekintetni, aki hoz­zá kiáltó Pétert kezét is megragadta, aki benne bízó latort feloldozta, aki a bűnbánó Zákeus házának üdvössé­get ígért, a szomjazó szívű samáriai asszonynak örök élet vizét adta, aki a tékozló, de aztán hazatérő fiú törté­netét elmondta nekünk. Aki most, ma - mig tart az életünk - nem bíró­ként, de irgalmas Megváltóként hív, hogy hozzá térve eléálljunk. S akik ezt teszik, abban reménykedhet­nek, hogy halálukat elnyeli majd az élet. így lehet reménységünk az idő múlására gondolva: Krisztus előtt áll­va addig és majd ott, nem a halál sö­tét árnyéka, hanem az élet világos­sága hull ránk. Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész

Next

/
Thumbnails
Contents