Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-11-01 / 38. szám
2009. november 1. fVfU£A Braille írással a teljes életért „A fogyatékkal élők nem beteg emberek” További állami megtakarítást ígér a pénzügyminiszter Az 1998. évi XXVI. tv. 26 § alapján, az EU által előírt akadály - mentesítést a BRAILLE (pont - írás) írásra is kiterjesztette. A Szekszárdon megalakult GUÁRD (életmentő) BT. ennek a tv-nek szeretne érvényt szerezni, amikor létrehozta irodáját, teljes körű ügyintézéssel. A cég vezetőjétől, Molnár Pétertől az alábbiakat tudtuk meg. Sas Erzsébet- Kinek az ötlete volt a BT. létrehozása, és miért?- Elsősorban az, hogy tudtunk erről a törvényről, valamint vak és látássérült barátaimmal egy étteremben olyan szituációba kerültünk, amikor azonnal elhatároztuk, tennünk kell valamit, s akkor fogalmazódott meg a GUARD BT. ötlete.- Mit mond ki a törvény az EU által a vakok és látássérültek akadály-mentesítésére? Milyen épületeket és miért szükséges feliratozni ezzel a speciális eljárással?- A fogyatékkal élő embertársainknak speciális körülményekre van szükségük ahhoz, hogy a közintézményeinket megközelítsék, szolgáltatásaikat használni tudják. A legfontosabb információkat, pl: helységek nevét, folyosók irányát, az ajtók sorszámát szintenként, az ott dolgozók nevét és foglalkozási körét, valamint a nyitva tartást Braille írásos formában is meg kell jelentetni a „rendes” felirat mellett.- Konkrétan felsorolna olyan épületeket ahol elengedhetetlen ezzel az írással elkészített feliratoknak a megléte az uniós szabályok alapján?- Önkormányzatok, közhivatalok, ahol nemcsak a bejárati és ügyintézői ajtókon szükséges a feliratok megléte, hanem programfüzeteken, információs füzeteken is. Vendéglátóhelyeken: itallapok, étlapok, nyitva tartások, orvosi rendelőkben a rendelési idők, de említhetem a múzeumok nyitvatartási idejét, és még sok más is ide tartozik. A vakoknak készült információs táblák, füzetek, stb. teljes körű ügyintézését, legyártását, kiszállítását, az adott helyekre való elhelyezését, azaz a teljes munkafolyamatot a vakok, és látássérültek segítségével kívánja cégünk elvégezni.- Megfogalmazná a konkrét a céljukat?- Szeretnénk megszüntetni a vakok és gyengénlátók megkülönböztetését, vagyis elérni, hogy ne szenvedjenek az élet semely területén hátrányt. Jó lenne rövid időn belül elérni, hogy ügyeiket, szabad idejüket, s egyáltalán az életüket önmaguk irányíthassák.- Kiknek a nevéhez fűződik a BT. létrehozása?-Jómagam vagyok a cégvezető, helyettesem: Heim Erika, segítőink pedig: Horenka Erika - aki szociális munkás szakon szerzett diplomát - és Horenka László, valamint Rákóczi Erika, aki diplomás hitoktató. Mindhárman vakok.- A cég egyetlen, s valószínű az első ilyen jellegű vállalkozás Tolna megyében. Hol van a központjuk?- Budapesten három ilyen cégről hallottunk, többről nem tudunk. A Rákóczi utca 57. szám alatt, a Rákóczi presszó az „irodánk”. Abban reménykedünk, hogy amikor a megrendelések már olyan mennyiségben futnak be hozzánk, hogy számos vakot és gyengén-látót, látássérültet tudunk foglalkoztatni, akkor egy „igazi” irodát is be tudunk rendezni. Már hat esztendeje próbálok munkát keresni segítőinknek, most úgy érzem eljött az ideje. Hiszen olyan speciális munkáról, feladatról van szó, amit csak ők tudnak elvégezni. Ezt pedig egy olyan vállalkozónak kellett felkarolnia, aki látó ember, ám tisztában van az előttünk álló nehézségekkel, ellenállással, ugyanakkor azzal is, hogy a törvény a fentiek megteremtését 2010. december 10-ig rendelte el- Elkezdték a felméréseket, milyen tapasztalatokat szereztek eddig?- Gyermekcipőben járunk, de erős az elhatározásunk, s úgy gondoltuk, miért ne lehetnénk az elsők között. Az eddigi tapasztalatunk még kevés, ám biztató. Elsőként, a Szekszárdi Önkormányzatot kerestük meg, ahol Dr. Haag Éva alpolgármester fogadott bennünket igen pozitív volt a hozzáállással. Személyében humánus patrónusra leltünk, aki a képviselőtestület elé viszi árajánlatunkat. A másik pozitív tapasztalat a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban ért bennünket, s az első találkozásnál már a nyitvatartási időre, valamint egy tavasszal megjelenő programfüzet elkészítésére kaptunk megbízást. Akiket megkeresünk, azokban tudatosítani kívánjuk, hogy ez egy olyan magánvállalkozás, amely a vakokat és gyengén-látókat kíván foglalkoztatni. Szeretnénk, ha minden ember úgy gondolkodna, mint mi: „A fogyatékos személyek nem beteg emberek”, képesek az önálló életre, a munkára, szórakozásra. E feltételek megteremtésén dolgozunk, amihez kérjük és szívesen fogadjuk mindenkinek a segítségét. Oszkó Péter pénzügyminiszter nem ígért a közvélemény számára látványos dolgokat a Szekszárdi Vállalkozó Szalonban tartott előadása során, mondván, hogy az átfogó reformhoz a nagy ellátó rendszerekben valóban politikai akarat lesz, de azt igen, hogy az államadósság tovább csökken a GDP-hez viszonyítva, és 2010-ben olymódon faragják le a központi kiadásokat, hogy az eddig pazarló állam lényegesen kevesebbet fog költeni. „Minden intézményt érint, a központi államigazgatást, a központi ellátó szerveket és az örnkormányza- tolat", az állami tulajdonú gazdasági társaságokat, ide értve a MÁV-ot, úgy általában a közösségi költségvetést. Jövőre egy nagyon takarékos költségvetési szintre áll be az állam, remélem, hogy ennek megtartása irányadó lesz a következő kormányoknak - mondta elöljáróban a pénzügyminiszter.- Ezután kérésünkre rátért a Önkormányzatok várható helyzetére.- Mi az önkormányzati szaktárcával együtt úgy látjuk, hogy a hatósági munkában még mindig meglévő párhzamosság okán van még tartalék a rendszerben, amirnek megszüntetésére a helyhatóságokat rá akarjuk kényszeríteni, alakítsák át a méretüknek megfelleően az intézményeiket. Elismerem, hogy az itteni igazi költségcsökkentő és hatékonyságot növelő intézkedésekhez átfogó, kétharmados többséget igénylő reform kell, de amit a pénzügyi területen meglehet tenni a takarékosabb gazdálkodásért, azt mi meglépjük.- Százhúszmilliárd elvonásról szól a fáma, felettébb soknak tűnik.- Nettóban a nyolcvanöt milliárd- dal számolunk, ez kivetítve a háromezernél is több magyarországi önkormányzatra, nem egy jelentős tétek Akik racionalizáták költségeiket, akiknél nem jellemző a már említett párhuzamosság, azokat nem érintik hátrányosan, működésüket ellehetetlenítő módon pláne nem, a tervezett szigorítások... Jövőre 900 milliárd forintnyi uniós pénzt tudunk felhasználni, amiből jelentős részt szerezhet meg az önkormányzati szféra, ebből kipótolható az úgymond költségvetési okokból elhalasztott hazai 50 milliárd forintnyi fejlesztési forrás.- A sokszor sok helyütt megígért adócsökkentés a vállakozó szférában egyáltalán nincs napirenden.- Válság van, nincs gazdasági növekedés, mi sem számolunk ezzel, bár a mi exportpiacainkon tapasztalható mostani élünkülés nem zárja ki, hogy már jövőre legyen némi növekedés a magyar gazdaságban. Amíg Európában a jelenlegi gazdasági helyzetben mindenhol adót növelnek a vállalkozói szférában, és közhiedelemmel ellentétben már közelítenek egyes adónemekben a mi tényleg magas szintünkhöz, mi nem terheljük tovább a vállalkozókat. tudom ettől nem lesznek boldogabbak a nehéz helyzetben levő hazai kisebb-nagyobb cégek, de higgyék el : most nem lehet meglépni felelőséggel a jelentős százalék- pontban az adócsökkentést. B.Gy. VÍZ - GÁZ - FŰTÉS, VILLANYSZERELÉS, BURKOLÁS GYORSSZERVIZ Ha újat épít, felújít, vagy átalakít, akkor is számíthat ránk! EX-PRESSZ Tartsay V. u. 12. 1. emelet) Z - KIVITELEZÉS 777 Újdonság: kőműves munkák!