Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-10-25 / 37. szám
2009. október 25. ÉRDEKLI? BEMUTATJUK SZEKSZÁRDI YASARNAP 9 Zorba minőségi teniszt oktat Dobos Zoltán: „Induláskor minden gyereknek ingyen adok három órát” Dobos Zoltán, alias Zorba: „Szeles Mónika volt az edzőm” A perui származású szülész-nőgyógyász szakorvos, dr. Quispe Juan főorvos szívesen olvassa a Szekszárdi Vasárnapot. Pontosan tudta, miként működik e sorozatunk, tehát készült. Azt javasolta, hogy a Zorba néven közismert teniszoktatóval, Dobos Zoltánnal beszélgessünk. A főorvos úgy fogalmazott, hogy Zorba pozitív gondolkodású és igen türelmes férfiú, aki képes felülemelkedni anyagias világunkon. V. Horváth Mária-Miért ragadt magára a Zorba név?- Mert annak idején, focista koromban nagyon szerettem mulatni. Amikor kijöttünk a Kispipából, ledobtam , a késemet, s fölötte nyomtam a görög £ motívumokat. Szirtakiztam, mint g Anthony Quinn a „Zorba, a görög” cí- í mű filmben. Pedig szerb származású | vagyok - felmenőim kemény esetni- ? kék voltak -, 1944 nyarán települtünk £ át. A szerb vér máig nagyon mozog bennem. Amikor alaposan felöntöttem a garatra, akkor amúgy szerbesen magam mögé hajigáltam a poharakat. Az üzletvezető alig bírt velem.- Mikor került Szekszárdra?- NB I-ben, a Dunaújvárosi Kohászban futballoztam, azután következett Kaposvár, majd Pécs. A Dózsába 1968- ban hívtak, Szekszárdon lakást kaptam, abban élünk most is. Amúgy vízügyi főiskolát végeztem Baján, a mai napig ott él kilencven éves édesanyám, akit a korábban jó nevű asztaliteniszező húgom patronál Apukám, aki szintén NB I-es focista volt, nem rég halt meg 91 esztendős korában. Képzelje, tavaly még asztaliteniszt oktatott... Mivel korosztályomból a közelmúltban négy embert vitt el a szíve, elmentem kivizsgáltatni magamat. Az orvosok azt mondták, 35 éves a szervezetem, pedig most múltam 65. Nem is tudom, hogy bírom ilyen jól Feltehetően a rendszeres tenisznek és a génjeimnek köszönhetem. Pedig nem kímélem magamat, nyáron is napi tíz órát töltök a tűző napon. Igaz, este kilenckor lefekszem, viszont reggel nyolckor már „vi- gyázban áltok” a pályáknál- És az italozás?- Nem iszom egyetlen kortyot sem.-A leszokásra majd térjünk vissza, most inkább teniszezzünk.- Abszolút ráálltam a minőségi teniszre, amit a „Zorba Teniszakadémián” oktatok. Korábban az USA-ban elvégeztem a hat hónapos Bollettieri Tenisziskolát, ahol Szeles Mónika volt az edzőm. Később egy évig kint dolgoztam, képzelheti, száz dollárt kaptam egy órányi oktatásért. Az jó volt. Ugyanakkor cudar világba csöppentem: a förtelmes kaja, az emberek elzárkózó önzése rémes volt. Ott nem lehetett igényesnek lenni, azzal kellett foglalkozni, aki hozzám jelentkezett. Idehaza viszont megválogatom a tanítványaimat. Minden gyereknek három órát adok ingyen. Kiderül hogy tehetségesek-e, vagy sem. Ha nem, megmondom a szülőknek, hogy kár pénzt áldozniuk a gyerek oktatására. Én nem etetek senkit! Ám, ha megvannak az adottságok, akkor mindent bele. Sokan meglepődnek, de a nem éppen tehetős szülőktől a rátermett gyerek tanításáért nem kérek egy forintot sem.- Ez valóban ritkaság! Hallom, hogy a kiemelkedően ügyes gyerekekből, sőt felnőttekből is kihozza a maximumot.- Két tehetséges tanítványom, a 14 éves Bodó Ákos és a 12 esztendős Pató Balázs már fent vannak a magyar ranglistán. Mit mondjak? Csodájukra járnak. Én neveltem ki Csurgó Virágot is, aki ma már sikeresen működteti tenisziskoláját Németországban. Virág siófoki, anyukája az akkori munkahelyemen takarított. Hat évesen kezdtem vele foglalkozni, mert sokat láttam benne. Előmenetele érdekében anyagilag is támogattam a családot, pedig soha nem kértek egy fillért sem.- Mikor ajánlott elkezdeni a teniszt?- Ha vakki vinni akarja valamire, akkor öt-hat éves kor körül Az edzéshez tartozik a lépcsőzés, az úszás, a kerékpározás, szóval nem kis terhelés. Saját lányomból is remek teniszezőt faragtam. Megjegyzem, magáért a mozgásért, az egészség megtartásáért bármikor érdemes, sőt fontos elkezdeni a sportolást. Nem csak gyerekekkel felnőttekkel is foglalkozom: jelenleg 45- en járnak hozzám, közülük 16 hölgy, ami igen jó arány.- Szó volt már a szüleiről, és a lányát is említette...- Anikó óvónő. Feleségem, Klári - aki könyvszakértő, a bútoriparinál pénzügyi osztályvezető volt - az ország legjobb felesége. Neki és a lányunknak köszönhetek mindent. Az ő kitartásuk, bizalmuk, támogatásuk mentett meg. Két őrületes piás korszakom volt, de mindvégig mellettem voltak. Fogták a kezemet, segítettek, hogy - akkor képletesen - elhajítsam a poharat. Nagyon link pali voltam, eltapsoltam műiden pénzt...-Fölvállalja akkori linkségét?- Föl hát. Az esküvőnkkor a feleségem elé álltam: gondolja meg, hogy hozzám jön-e? Felsoroltam magamról minden rosszat, ő mégis igent mondott. Szülei és a százfős násznép füle hallatára mindent bevállalt. Ezt rajta kívül senki nem tette volna meg. Immár 45 éve „nyomjuk" együtt...- Közben egy évtizedre Siófokra került Miért?- Ott nyaraltunk 1985-ben, s persze, teniszeztünk is. Meglátott a Pannónia szállodalánc vezérigazgatója, és közölte: „ez az ember kell nekem személyi edzőnek”. Később rám bízta az Éden bárt is, így ott ragadtam.- Milyenek voltak a siófoki évek?- Rémesek, bár az én világom volt. Tudtam kezelni az alvilágot.-Pedig nem egy magas,félelmet keltő etnber. Igaz, kisportolt.- Mindig az eszemmel operáltam. Akkoriban az "ország méhtejét" jelentő Dunaújvárosban hozzászoktam az alvilági figurákhoz, a disznóságokhoz.- Soha nem félt?- Soha. Ha úgy adódott, verekedtem is, de remek kidobóim voltak. Csak a Krecsik Zoltánt - felkarjának kerülete 65 centi - említem, aki a „Vörös zsaruban” együtt verekedett Schwarzeneg- gerrel Ha Zoli ott állt az ajtóban, érthetően csend volt. Akkoriban az Éden menő hely volt, a legjobban léptek fel mint Máté Péter, Medveczky Hona, Zoltán Erika, Zámbó Jimmy.- Védelmi pénzt nem kellettfizetni?- De nem ám! Sőt, az alvilági figurák hozták a nőket, akiknek melót adtam. A nagyfőnöknek azt mondtam, csak úgy vállalom a bárt, és kezeskedem a nagy bevételről ha számos dologban szabad kezet kapok - például mezítelenül táncolhatnak a lányok -, de mindezt intézze el a rendőrséggel A nyolcvanas évek második felében naponta 150-200 ezer forintot adtam le...- Ön is jól kereshetett.- Hát... napi harmincezret.- Őrületes összeg. Mire költötte?- Adtam belőle haza, meg szórtam is a lóvét, és rengeteget utaztam. Kiss Jánossal az amerikai haverommal körbejártuk a világot: Mexikó, Karib- szigetek...-A család nem tartott magával?- Nem, mert féltek a repüléstől- Vásárolhatott volna egy házat.- De én eltapsoltam, elittam a pénzt.- Már leszokott.- Tíz éve egyetlen kortyot sem iszom.- Igaz, hogy a parlament válogatottjában is teniszezik?- Két hónapja Gyenesei Istvánnal alkotunk párost.-Kérem ajavaslatát.- Nagyon tisztelem dr. Galambos Éva kardiológus szakorvost, aki igen alapos és körültekintő. Nem véletlen, hogy ragaszkodnak hozzá a betegek. És amit még kiemelnék: a doktornőt nem a pénz motiválja!