Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-10-18 / 36. szám
2009. október 18. o; SZEKSZÁRDI Gyányi András diákolimpiái bajnok Szoros verseny a duatlonisták lakitelki országos döntőiben Gyányi András (elöl) nagyszerű hajrával nyerte meg a versenyt Kiemelkedő eredményt ért el Gyányi András és Arató Csilla az október 10-én a lakitelki Motoros Tanyán megrendezett Duatlon Diákolimpia Országos „A” döntőjén. Kovács Etelka A versenyen indult 15 szekszárdi sportoló, egy kivételével mind a Dynamic Triadon Club versenyzője, ezen a viadalon iskoláját képviselte. A Szent László Középiskola végzős diákja, Gyányi András nagyszerű versenyzéssel győzött a VI. korcsoportban a férfiak között. Egy másodperccel előzte meg ve- télytársát, a tiszaújvárosi Balogh Bencét. A nők mezőnyében Arató Csilla, a Garay gimnázium tanulója szintén a későbbi második helyezettel versengett, de ő két másodperccel alul maradt, így bronzérmet hozhatott haza. A triatlonban válogatottságig jutott Gyányi a versenyeken rendszerint fejfej mellett halad klubtársával, a szintén válogatott Rigó Attilával. Az I. Béla Gimnázium diákjának azonban ezen a versenyen meggyűlt a baja a terepviszonyokkal, és a 8. helyen végzett, így iskolatársaival, Zákányi Tamással (12.) és Bézsenyi Gergővel (15.) a csapatversenyben sem érhettek el kiváló eredményt. A szintén I. Bélás, s ugyancsak válogatott Kaszpari Dorisz az V. korcsoportban az 5. helyet szerezte meg, míg iskolatársa, Rigó Boglárka hatodik lett az egyel idősebbek között. A legfiatalabb szekszárdi leány versenyző, Samai Zsuzsanna, a Babits Mihály Általános Iskola tanulójának 15. helyezése edzője, Sáthy István szerint nem rossz eredmény, hiszen ő a III. korcsoportban a fiatalabbak közé tartozik. A versenyen az időjárásra nem lehetett panasz, de a meglepetés-helyszín, a nagyközség melletti moto- krossz pálya Sáthy István, a Dynamic TC edzőjének elmondása szerint korántsem volt ideális a futáshoz és a kerékpározáshoz. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy az eredetileg a Lakiteleki Népfőiskolára hirdetett verseny több kategóriájában is közel húszán nem álltak rajthoz a nevezettek közül. A szekszárdi triatlon klub versenyzői így felkészültségüket majd novemberben, Tatán mérhetik fel igazán. Éremközelben az ipponosok Október 9. és 11. között zajlott Egerben a 17. Shotokan Karate Világbajnokság, ahová 42 ország 975 versenyzője nevezett egyéni és csapat küzdelemben, illetve formagyakorlatban. A nemzetközi mezőny erőssége - no meg a bíráskodás okán - kevés magyar versenyző jutott dobogó közeibe. A Szekszárdi Ippon Karate Egyesület négy sportolója kitűnően vette az akadályokat, s az éjszakába nyúló versenyeken bejutottak a nyolcas döntőkbe. Pora Dániel, korábbi Eu- rópa-bajnok formagyakorlatát a negyedik helyre rangsorolták a bírák. Borbély Máté küzdelemben az ötödik, míg Gombor Péter a hetedik helyen végzett. A világbajnoksággal párhuzamosan futó, az utánpótlás számára rendezett Kohai Világkupán a 15 éves Szarka Dávid az előkelő 6. helyen végzett küzdelemben. Ugyanitt a Paksi SE színeiben sportoló szekszárdi fiatalok közül Rizsányi Kata küzdelemben a második, formagyakorlatban a negyedik, míg Korom Péterrel csapatküzdelemben a serdülők között bronzérmes lett. A felnőtt kezdőknél küzdelemben Bogdán Attila ugyancsak a doboó alsó fokára álhatott, de Klieber Krisztina, Klieber Péter, Győri Zsófia és Ress Ditta is helytállt a népes mezőnyben. VASÁRNAPI RECEPTAJÁNLAT Hozzávalók: • 50 dekagramm darált hús __ • 1 zsemle • 2 nyers, 4 főtt tojás • 1 darab piros húsú paprika^ • 1 csokor petrezselyemlevél________ • 1 fej vöröshagyma • 4 gerezd fokhagyma • 10 dekagramm füstölt kolbász • 1 csipet kakukkfű • 1 evőkanál mustár_ • 1 kávéskanál csípős paprikakrém A tojásokat megfőzzük, karikára vágjuk. A kolbászt is karikára vágjuk. A paprikát lxl centiméter kockára vágjuk. A petrezselymet apróra vágjuk. A vöröshagymát apró kockára vágjuk, forró olajon puhára fonnyasztjuk. A darált húshoz hozzáadjuk az alaposan kinyomkodott zsemlét, a vöröshagymát, a pertrezselymet, a 2 tojást, kakukkfüvet, mustárt, paprikakrémet, fokhagymát, sóval, borssal ízesítjük, és jól összedolgozzuk. Alufóliából 30x40 centiméteres darabot vágunk, és egy kis olajjal bekenjük. Erre rásimítjuk a húsmasszát. Beterítjük a tojás- és kolbászkarikákkal és a paprikakockával, föltekerjük, mint a beiglit. Végeit összenyomkodjuk. Sütőben 40-50 perc alatt pirosra sütjük. Rubint piros színű, fűszeres illatú vörösbor. ízében piros húsú gyümölcsök kíséretében kevés piros paprikát és jól harmonizáló fás ízt fedezhetünk fel. Nem túl nagy test, üde savak jellemzik, kiváló kísérője a töltött fasírt- nak. Fogyasztása: 15-16 °C-on ajánlott. A BORAJÁNLÓ Borajánló: Mészáros Kadarka 2007 az e'szencia Bortéka és Teashop. Szeksznrd,Gamytérl6., e-mail: borteka@freemail.hu telefon/fax: 74/31 l-656)támoga- tásával készült. Töltött fasírttekercs