Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-09-27 / 33. szám
2009. szeptember 27. SPORT 13 7%m/S szekszárdi NAP A vívás „olimpicije” Szekszárdról Molnár Levente, a Garay iskola diákja még sokra viheti a tőrözésben Van egy hetedikes srác a szekszárdi Garay általános iskolából, aki képes volt az oly népszerű labdajátékokat a vívás okán már első osztályos korában háttérbe szorítani, s a továbbiakban kiegészítő sportágként űzni. Bálint György Mindössze 7 éves volt, amikor erre az elhatározásra jutott, s ettől kezdve a Kórház SE edzéseit látogatta, és látogatja ma is, noha lakcímváltozás okán Molnár Levente gyakran ingázik Szek- szárd és Pécs között. Vívó karrierje érdekében a PEAC edzéseit is látogatja, így momentán négy edző is foglalkozik a 13 éves fiúval, aki a tőrözés bűvöletében éi de már kacérkodik a párbajtőrrel is, aminek az ábécéjén túl van. Már találkozott ezen fegyvernem hazai leg- nagyobbjával, Kulcsár Győző olimpiai bajnokkal aki a szövetségben a közvetlen utánpótlást is felügyeli, sőt a legkisebbekre is odafigyel ennélfogva valahol valamikor megakadhatott a szeme Leventén is a neves tanítómesternek. Például az Olimpici elnevezésű hazai Grand Prix versenysorozaton, Debrecenben, Szolnokon, Pécsen vagy éppen a keszthelyi fináléban. Az ebből a mezőnyből kiemelkedőknek megadatott a lehetőség, hogy a szlovéniai Mariborban, hét nemzet tornáján - a fiatalok nem hivatalos Európa-bajnok- ságán - ott legyenek. Egy-egy országot több klubcsapat is képviselhet, abszolút csapatversenyről van szó. A PEAC immáron igazolt versenyzőjeként Molnár Levente is bemutatkozhatott a korosztály legjelentősebb európai versenyén, ami á lehető legjobban sikerült: megnyerték a kontinentális versenyt, ami a nagy vívónemzetek részvétele miatt roppant értékes győzelem.- A horvátokat és az angolokat vertük az első körben - emlékezett Levente majd a fináléban ismét ösz- szekerültünk az angolokkal, s az már sokkal izgalmasabb volt. Csapatunk mindhárom tagja hozta a végső sikerhez szükséges győzelmeket, s miután három nagyon fontos asszót sikerült megnyernem az emlékezetes fináléban, így végül 4543-ra nyertünk. Élete első komoly sikeréből bőven juttat a szekszárdi nevelőedzőknek, dr. Vastag Oszkár főorvos úrnak, a szekszárdi vívás letéteményesének, aki nélMolnár Levente kül - illetve a Kórház SE létezése nélkül- könnyen elképzelhető, hogy nem is ismerkedhetett volna meg szeretett sportágával „Őszi bácsi” a rá jellemző alapossággal kezdett el foglalkozni a tehetséges gyerekkeL Levente nagyon kedveli a szekszárdi klub másik edzőjét, Garay Elődöt is, aki szintén a mai napig trénere. Örül annak is, hogy egy olyan (sportiskolába jár, ahol rajta kívül ugyan nincsenek vívók, de minden úgy történik, ami neki és a sportágnak jó. Ha edzője ráér, arra is van lehetőség, hogy a szokásos tornaóra keretében ő egyéni vívóedzésen vegyen részt- Az is megkülönböztette az átlagosan jó adottságokkal bíró gy erekektől hogy ő a mozgástanulásban az iskolázást nagyon komolyan vette, óriási szorgalommal végezte a gyakorlatokat, aminek már 10 éves korában hasznát vette. Szívesen foglalkozunk vele most is, bízunk benne, hogy pályafutása kiteljesedik, és jó párbajtőröző lesz belőle - hallottuk Vastagh Oszkártól aki érdeklődésünkre még elmondta, meg van a kellő összhang köztük és a pécsi kollegák között a versenyző további fejlődése érdekében. A szakvélemények szerint a fiú kézmunkája és reflexei nagyon jók. Mondja is, amikor a pótolnivalóról faggatom, hogy már most a lábmunkán, az erőnlét megalapozásán, aztán a kéz-láb komplex koordinációján van a hangsúly. Már csak azért is, hogy amikor összeállítják a későbbi serdülő válogatott keretét, abból se hiányozhasson a neve. URANUS VÍZ, CSATORNA, TERMELŐ, SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Ellenőriztesse vizének minőségét az Uranus Kft-vei! • akkreditált mintavétel és vizsgálat • hatósági működési engedélyhez szükséges vízmintavétel és vizsgálat • rendszeres vízmintavétel és vizsgálat a hatósági eljárások során • házi vízellátás előzetes vizsgálata • (mezőgazdasági célú) fúrt kutak vizsgálata • figyelőkutak vizének szivattyúzással történő mintavétele és vizsgálata • házi fürdővizek, strandmedencék vízminőség-vizsgálata, ellenőrző tesztek forgalmazása • szennyvizek, használt vizek mintavétele és vizsgálata URANUS Víz-, csatorna termelő, szolgáltató és kereskedelmi kft. 7100 Szekszárd, Keselyűsi u. 22. Tel.: 74/511-730 • Fax: 74/411-067 info@uranusvizcsatorna.hu • www.uranusvizcsatorna.hu Képzési kínálatunk: • Adótanácsadó • Mérlegképes könyveié (vállalkozási és államháztartási szak) • Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó • Pénzügyi-számviteli ügyintéző • Logisztikai ügyintéző • Személyügyi ügyintéző • Ellenőrzési és minőségbiztosítási munkatárs • Valutapénztáros és valutaügyintéző • Kereskedő, boltvezető • Ingatlanközvetítő Pályakezdőknek a tanfolyami díjból 15% kedvezményt biztosítunk! perfekt ct Scmomo company PERFEKT Zrt. Tolna Megyei Képzési Központ iienyi u. 30./b. Tel.: (T4) 410-185. (30) 445-4492 • szeklZirdPperfekt.hu * www.per1ekt.iH«