Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-09-20 / 32. szám
S/iJWAKDi vmAmmw HÉTRŐL HÉTRE 2009. szeptember 20. „Hozzájárulunk a városlakók öröméhez” A Szekszárd javáért díj idei kitüntettje: a Márker Kft. Márkus István cégvezető A tüke szekszárdi Márkus család tisztelettel és szeretettel ragaszkodik a fához - szögezi le sokadszor Márkus István, a Márker ügyvezetője. V. Horváth Mária Nagyapja, Márkusjózsef köztiszteletben álló asztalosmesterként, illetve műbútorasztalosként működött, édesapja, dr. Márkus István faipari mérnök, aki cégében - a főként bútor- szerelvényeket importáló - Valum Kft- ben a most kitüntetett Márker megalapításáig, 1995-ig foglalkoztatta fiát. Önállósulásában, az új cég létrehozásában a családdal együtt támogatta szakmailag, lelkileg és anyagilag. Az eredeti végzettségét tekintve vízügyi technikus Márkus István miközben nevetve „szakadárnak” nevezi önmagát, közli:- Kész szerencse, hogy nem vagyok faipari végzettségű, mert így simán érvényesül az a sajátos gondolkodásmódom, miszerint képes vagyok a szakma elhanyagolható szabályait figyelmen kívül hagyni, ezáltal a vásárló fejével gondolkodni.- Mint például?- Azt vallom, hogy újszerűség, a merészség, a színek ízléses variációja, a bútorok folyamatos formai megújulása a MARKER nagy erénye, s ezek megvalósításáért gyakran „megvívunk’’ a szakemberekkel, akik gyakran sztereotípiákban, a már jól bevált metódusokban gondolkodnak a kiforrt technológiákat követve. Jelentéktelennek tűnő, ám más fontos dolgokat is előtérbe helyezünk például a kereskedelem terén. Miközben gyönyörködöm az elegáns „korpusz” bútorok - iroda-, konyha-, kiegészítő- és szobabútorok sokszínűségében, némi visszatekintést kapok a célközönség változásáról. Míg 2000 elejéig a lakossági piac volt a meghatározó, a gazdasági helyzet esetleges változása a vállalkozások és a közületek felé nyitottak például új irodabútor termékcsaláddal. De ma már a lakberendezési vonalat is erősítik. Ekkor Márkus István „lapoz” a számítógépén, s magyarázza, hogy rugalmas kis cégként miként jelenítik meg a bútorokon a vállalat arculatát, illetve miként tervezik az adott szobabelső miliőjét. Leszögezi, hogy ők nem gondolkodhatnak „semmiféle béklyók” között. Majd a fantasztikus látványterveket is megnézhetem, s potenciális vásárlóként elismeréssel bólogatok. A teljes Márkus család - a szülők, Izabella, a feleség (a cég pénz- és személyügyek irányítója) és kislányuk, a másodikos Maja - részt vett a Művészetek Házában rendezett ünnepségen, ahol a város polgár- mestere átnyújtotta a kitüntetést Márkus Istvánnak, aki a kapott gyönyörű csokrot édesanyjának adta át.- Lázadó fiatalként föl-fölmerült bennem, hogy pályafutásom színtere Budapest, vagy egy külföldi város lesz, de igaziból el sem tudtam képzelni. Mert imádom Szek- szárdot, ezt az élhető, gyönyörű és meghitt kisvárost.- S mivel teheti, támogatja is a városi rendezvényeket, illetve fontos célokra adományoz.- Természetesen nem elvtelenül és fékevesztetten támogatunk, hanem a valós értékekre figyelünk. Különös tekintettel azokra a városi ünnepségekre, megmozdulásokra, amelyek sikere révén hozzájárulunk a szekszárdiak öröméhez. Az elmúlt években a támogató odafigyelésünket elismerték, ami nagyon jól esett, de hangsúlyozom, az ügyek pártfogolása soha nem a kitüntetés reményében történik, hanem a városért. Hetedik generációs mézeskalácsos A Szekszárd javáért díj idei kitüntetettje: a Petrits család Petrits József cukrászmester Horváth Istvántól vette át a díjat Nemcsak Magyarországon, hanem tudomásunk szerint az egész világon egyedülálló városunk hírét is öregbítő Mézeskalácsmúzeum, ahol a látogatók - számuk az ötvenezerhez közelít - nem csak a különleges édességek, hanem a gyertyakészítés menetébe is bepillanthatnak. A családi vállalkozást idén Szekszárd javáért címmel tüntette ki a város. V. H. M.‘ A cégtulajdonossal, Petrits Józseffel a múzeum és a kis üzlet előtti egyik asztalnál telepedtünk le, a mézeskalács házat formázó garázskapu előtt üldögélő életnagyságú, bibircsókos képű, boszorkány-szobor - Tövisháti András alkotása - közelében. A Jóságos boszorkány” figyelt minket, de hát jobb híján ez a dolga. A mester felelevenítve a régmúltat, a kezdetekről beszélt, miszerint ükapja 1825-ben kezdett el foglalkozni a nálunk akkoriban honosodó mézeskalács készítéssel és a hozzá kapcsolódó gyertyaöntéssel Azóta a generációk sora folytatta a szeretett mesterséget. A családfők így követték egymást József, Gottfried, József, István, József, illetve Szilveszter és Péter. Sőt, ma már a hetedik generáció tagjai - Petrits József unokái - is bontogatják szárnyukat, amire titokban mindig vágyott az apa, majd nagypapa. A hét esztendős Norbert naponta közli, hogy mézeskalácsos lesz. Legyen is az, mivel oly gyönyörűen dekorálja a különböző bábukat, hogy az csoda. De négy és fél éves öccse is boldog, ha besegíthet, sőt a nála egy évvel fiatalabb leányunoka is örömmel teljesíti a rá bízott kisebb, nagyobb feladatokat. De nem hagyható ki a sorból József felesége, Éva asszony, „aki mindig azt vállalja, amit éppen kell”, illetve a két menyük is oszbpos tagja a szép és illatos termékek garmadáját előállító vállalkozásnak.- A Közjóért elismerő díjat 2001- ben adományozta nekünk a város. Mondhatom, ez indította el bennünk a múzeumalapítás gondolatát. Megvettük ezt a családi házunkkal szemközti félkész épületet, s a rokonsággal, barátokkal közösen nekiláttunk... Az összes lakatosmunka nászom, Sebestyén Istvén keze-munkáját dicséri. így 2003-ban már megnyithattuk a múzeumot, amit eddig több mint 46 ezren csodáltak meg. - mondja Petrits József, s mutatja a vendégkönyvet, amiben az egyik leggyakoribb jelző a „csodálatos”.- Az említett elismerést követően szép nagy ünnepséget tartottunk ugyancsak a rokonokkal és barátokkal együtt... Hihetetíenül nagy megbecsülés számunkra e mostani kitüntetés, amit az értesítés után nem is nagyon hittem. - folytatta a mester, majd némi tűnődés után így szólt: - Fogalmam sincs, ki javasolt minket, de szeretném az ő kezét is megszorítani, mert úgy kívánná a tisztesség. Természetesen a családi ünneplés most sem maradt eL Közösen költötték el az alkalomhoz illő ebédet, majd másnap József és Éva asszony a három nagyobb unokával pár felszabadult napra elutazott Balatonra. Petritsék - József megfogalmazása szerint - boldog emberek. Mert nem csupán az erős családi kötelék, hanem a hobbit is jelentő munka is összekovácsolja őket, miközben tevékenységük „erősíti Szekszárd vonzerejét”.
