Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-08-16 / 27. szám

2009. augusztus 16. ÉRDEKLI? BEMUTATJUK SZEKSZÁRDI IASAh? Vállalkozni elkötelezettség Megfelelő financiális háttér, tudás, pozitív szemlélet és némi szerencse a siker kulcsa A nyári szünet előtt dr. Schönfeld János sebész-adjunktussal be­szélgettünk. A jelképes staféta­botot Hosszú Lászlónak, a Metmark Kft. egyik ügyvezetőjé­nek adta át azzal, hogy többek között beszéljük át a vállalkozó­vá válás körülményeit, s azt, mi­ként lehet szinte a semmiből fel­építeni, s néhány esztendő alatt sikeressé tenni egy céget. V. Horváth Mária- Tudotn, hogy a Metmark KfL-nek két ügyvezetője van: ön és Kerekes Csaba. Korábban kollegák voltak egy helyi cégnél, jó ideje ismét együtt tevékenykednek. Kérem, mutassa be cégüket, s az alapítás okait is!- A káeftét 2002-ben cégtársam ala­pította a mostanihoz hasonló tevékeny­ségi körrel, majd miután néhány hó­nap múlva én is csatlakoztam, folyama­tosan alakítottuk ki a célszerű működé­si területeinket: perforált-, expandált le­mezek, hullám- és járórácsok, galambri­asztók, valamint egyéb félkész ipari ter­mékek értékesítését végezzük. A már említett előző munkahelyünkön váltás következett be elsősorban a hazai és a környező országok kiszolgálását illető­en. Az új szemléletmód jelentős leépíté­sekkel járt, aminek véghezvitelét nem tudtam felvállalni, másrészt pedig a vál­toztatás a hazai piaccal - aminek jelen­tős szegmenséről le is mondott a gyár - egyáltalán nem volt harmóniában. Ezek az okok motiválták a kilépésemet.- Valamiféle kapcsolatban azért maradtak régi „kenyéradójukkal”.- Világos volt, hogy amennyiben a szóban forgó piaci rész kikerül az elő­ző cég értékesítési területéről, azt vala­ki nyomban felvállalja. Ha nem mi, ak­kor valaki más. Tehát ezen a vonaton indultunk, nyilvánvalóan más termé­kek bevonásával A magyar piaci szoká­sokhoz és a jól ismert centralizációhoz igazodva Budapesten egy raktárt nyi­tottunk, hiszen nyolc-tíz tábla lemezért nem valószínű, hogy sokan leutazná­nak Szekszárdra. A forgalmunk legna­gyobb része a fővárosban bonyolódik, de a közeli jövőben éppen a Dél-Du- nántúl kiszolgálása érdekében itt is nyí­lik raktárunk, sőt az irodánkat is az új helyen fogjuk berendezni.- Milyen céllal vásárolják az önök által forgalmazott lemezeket?- Mint említettem, ezeket feldolgoz­zák: például korlátok, padok, bútorok, hangfalak készülnek belőlük.- Az új tevékenységi körrel egy fe­hér foltot fedtek le, tehát piackuta­tásra nem volt szükségük. Egy vál­Hosszú László: „Először idehaza éljünk meg’ lalkozás beindításához azonban anyagi háttér és némi szerencse is szükséges.- Az anyagi háttér a legtöbb vállalko­zás neuralgikus pontja. Egy vállalkozás elindítása és a financiális háttér megte­remtése - jórészt banki hitelre gondo­tok - nagyon komoly feladat és elköte­lezettség. Esetünkben egy minimális készlet megfinanszírozása 8-10 millió forintot jelent A hitellel kapcsolatban megemlítem, hogy induláskor, amikor még nincs előző évi mérleg, a legtöbb bank csak a sajnálatát fejezi ki. Ám az első sikeres esztendőt követően már esőstől teszik az ajánlatokat... Kérdésé­re válaszolva legtöbb esetben a szeren­cse is nagy úr, bár esetünkben ezt az előző cégnél megszerzett tudásnak és a belénk rögzült pozitív irányt megha­tározó szemléletnek nevezem.- Emlékszem, hogy korábban a kör­nyező országok piacain is működ­tek. Ez ma is így van?- Nem igazán. Mi arra koncentrál­tunk, hogy először idehaza éljünk meg és csak azután érdemes külföld felé ka­csintgatni, ha biztosított a humán- és a financiális kapacitás. Bár beszállítóink­tól megvannak a képviseleti jogaink, aminek kihasználását a jelenlegi válság okán még halogatnunk kell Talán jövő­re megtehetjük az első kis lépéseket.- Hány munkatársa van a cégnek?- A budapesti raktárban ketten lát­ják el a feladatot, itt Szekszárdon pedig hatan dolgozunk, s persze, elég gyak­ran úton vagyunk, hosszú úton.- Nem lehet egyszerű mindenhez értő, megfelelő munkatársakat ta­lálni.- Nálunk nincs nagy fluktuáció, leg­feljebb családi okok miatt távozott egy- egy kollegánk. Valóban nem egyszerű átlátni a dolgokat, hiszen sokféle termé­künk van rengeteg műszaki jellemző­vel Mindezeket abszolút ismerni kell hogy tanácsot adhassunk a vevőknek.- Hol végezte az iskoláit?- Speciális német tagozatú osztály­ba jártam a Garay János Gimnázium­ban, ott alapoztam meg a német tudá­som, bár a szakmai nyelvet később sa­játítottam el A gimnázium után mező­gazdasági-gépész üzemmérnökként végeztem Mezőtúron. Igaz, elsőre nem vettek fel, így egy lakatosműhelyben dolgoztam, aminek a hasznát máig ka­matoztatom, hiszen a fém megmunká­lása során alaposan megismertem an­nak tulajdonságait, így, ha a kooperáci­ós partnerekkel való tárgyalás során e területet érintjük, nem jövök zavarba.-Ésafőiskola után?- Hazajöttem Szekszárdra, de nyom­ban elvittek katonának. Miután lesze­reltem, a KSZE-nél szerviz-technológus­ként alkalmaztak, mivel teljesítettem a feltételüket: a katonaság ideje alatt letet­tem a német nyelvvizsgát Az ismert szekszárdi cégnél is rengeteg hasznos tapasztalatra tettem szert. Mindössze három cégnél dolgoztam, de mindhá­rom olyan szerencsének számított, ami általában csak egyszer adatik meg egy ember életében. Vállalkozó 1992-ben lettem: egy pécsi székhelyű, teherau­tókkal foglalkozó céghez szegődtem, ahol ugyancsak modern vállalkozás­szemléletet sajátíthattam el- Bátor ember, hogy már akkor vál­lalkozó lett!- Igaz, engem nem a gondok sodor­tak, de tény, hogy akkor születtek az úgynevezett igazi kényszervállalkozá­sok. Cégek vállalkozókként foglalkoz­tatták a kiszervezett dolgozóikat, akik maguk után fizették a különböző járu­lékokat. A kronológiát folytatva, 1998- ban a magyarországi értékesítés veze­tője lettem a Perfagnál, amit később Mevaco-ra kereszteltek. Idővel a len­gyel cseh és román leányvállalatok ér­tékesítésének vezetésével bíztak meg. Közben a Budapesti Gazdasági Főisko­lán közgazdász diplomát szereztem. A többit pedig már tudja...- Eredetileg szekszárdi?- Itt születtem, de 12 éves koromig Alsótengelicen élt a család Szüleim az állami gazdaságban voltak könyvelők.- Igazán családcentrikus ember. Ezt részben feleségétől, Gutái Iloná­tól, másrészt pedig a tejét nagyon szerető anyósától, dr. Gutái Miklós­áétól tudom.- Valóban remek a kapcsolatunk! Úgy képzelje el hogy egyik hétvégen az én szüleimnél, a másikon pedig anyósomnál kosztolunk. Ehhez ra­gaszkodnak.- Bemutatná a családját?- Feleségem szintén a Metmark-nál dolgozik. Bármennyire hitetlenkednek is sokan, szerintem remek dolog egy helyen dolgozni. Mindketten tudjuk a másikról mikor érkezik haza, miért kell tovább bent maradnia, így nem merülnek föl bennünk kérdőjelek, ahogyan sok házaspár esetében igen. Két különböző beállítottságú, igen te­hetséges lányunk van: Krisztina ősszel harmadikos gimnazista lesz, angolból felsőfokú nyelvvizsgája van, most az olaszra készül Az elmúlt tanévben or­szágos történelmi esszépályázat első helyezettje lett. Zita 13 esztendős, most kezdi a gimnáziumi időszakát a Garayban. (A nyolcosztályos gimnázi­um első két évét az 5. számú iskolában végzik a diákok.) Zita minden tárgy­ban kiváló, gyakorlatias, talpraesett, pörgős lányka.- Ki következzék?- Két pályaválasztás előtt álló fiatal­embert javasolnék: Krómer Balázst és Bencét. Az ikrek negyedikesek lesznek a Garay gimnáziumban. Balázst na­gyon érdekli a vadászat, Bence pedig a sportok elkötelezettje.

Next

/
Thumbnails
Contents