Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-02-01 / 4. szám

2009. február 1. HÉTRŐL HÉTRE SZEKSZÁRDI tas4rnap Koszorúk Csengey emléktábláján Politikai éleslátása emelte a rendszerváltó értelmiség legnagyobbjai közé A szülőváros nevében Csillagné Szántó Polixéna, a művelődési bizottság elnöke és dr. Haag Éva alpolgármester koszorúzott Még csak 56 éves lenne, és már 18 éve nincs közöttünk Csengey Dénes író, költő, az MDF ország- gyűlési képviselője. 1.1., F. L A demokrata fórum alapító tagjára, a rendszerváltás korának egyik meghatá­rozó politikai alakjára emlékeztek a Rá­kóczi utcai szülőházán elhelyezett em­léktábla megkoszorúzásával politikus- társai, a megyei és a szekszárdi önkor­mányzat képviselői. Dávid Ibolya, az MDF elnöke beszé­dében kijelentette: egyszer még kötele­ző olvasmány lesz a 38 évesen elhunyt fiatal politikus életműve. Művei azt pél­dázzák, hogy a nemzedékeket és a nemzetet sem lehet kettészakitani, nem lehet büntetlenül gyűlöletet fecs­kendezni a nemzet érrendszerébe. Csengey Dénes Szekszárdon szüle­tett, és szülővárosához mindig hű ma­radt, pedig a Babits iskolában eltöltött diákévek után fiatalon a fővárosba ke­rült. Hajózási szakközépiskolát végzett, mégsem lett tengerész. Dolgozott vi­szont autószerelőként, gépkocsirako­dóként és biztosítási ügynökként, volt képesítés nélküli tanító és üzemi nép­művelő. A debreceni egyetemi évek után Keszthelyen telepedett le családjá­val 1984-et írtunk ekkor, egy évvel vol­tunk a politikai ellenzék monori talál­kozója és hárommal az MDF megalaku­lása előtt A demokrata fórum alapító tagjaként - akár csak elmaradhatatlan cigarettája - izzó lelkesedéssel vetette bele magát a rendszerváfcozás politikai életébe. Bár elsősorban író volt, politi­kusként is meghatározó szerepet töl­tött be. A sors ugyan mindössze 38 évet rendelt számára, így is szinte kész életművet hagyott maga után. írásaiban a hetvenes évektől a sors­fordító rendszerváltozásig elemzi azo­kat a társadalmi folyamatokat, ame­lyek még a mai magyarországi viszo­nyokat is meghatározzák. Az erőszak­tól elhatárolódó szabadságtörekvés egyetlen esélyét a nemzeti kultúrában találta meg, s ennek jelentőségére szinte mindig rá is mutatott. Legtöbb írásában „a nemzet belső kötéseinek” helyreállítását, az értelmiség széthú­zásának megfékezését tartja az egyik legfontosabb alapkövetelménynek, amely elvezethet egy „új európai Ma­gyarország” megszületéséhez. Csen­gey kiváló jósnak bizonyult, de talán helytállóbb, ha azt mondjuk, hogy ez a fajta’politikai éleslátás emelte őt a rendszerváltó nemzeti értelmiség leg­nagyobbjai közé. Emléke előtt tisztelegve 1998-tól évente adják át a szellemiségét és szociális érzékenységét őrző és meg­valósító kárpát-medencei alkotóknak a Csengey-díjat, Nagykanizsán nem­zetközi vers- és prózamondó ver­seny, a Lakiteleki Népfőiskola szerve­zésében pedig Vándoregyetem viseli a nevét. Infúziós pumpát vesznek a pénzből Egymillió forintos adományt kapott a megyei kórház gyermekosztálya A fogyasztók jóvoltából - A Kö­zösség Szíve program keretében - egymillió forintot adományo­zott a Balassa János Megyei Kór­ház gyermekosztályának a CBA és a Procter & Gamble. Sz. V. A szerdán ünnepélyes keretek között átadott támogatásból a gyermekosz­tály két infúziós pumpát vásároL A két cég a közösség erejében bízva indítot­ta útjára a rászoruló gyermekek meg­segítését célzó jótékonysági kezdemé­nyezését még 2006-ban. Legutóbb 10 millió forint gyük össze a fogyasztók jó­voltából, amit 10 kórház gyermekosz­tálya között osztanak szét. Ott segíte­nek, ahol talán a legnagyobb szükség van rá: a kórházak gyermekosztályai­nak juttatnak támogatást. Az országos gyűjtőakció során min­den vásárlónak lehetősége nyík arra, hogy hozzájáruljon a lakóhelyéhez a legközelebb eső gyermekosztály bete- | geinek gyógyulásához. Szeptember, g október és november hónapokban az ? akcióban résztvevő CBA üzletekben | megvásárok Procter & Gamble tér- -g mékek árából 10, 20, illetve 30 forint '£ került A Közösség Szíve virtuális ka­lapjába.- Örömmel tök el minket, hogy a fogyasztók közreműködésével 2008- ban már második alkalommal sikerült összegyűjtenünk ilyen jelentős össze­get. A pénz hozzájárulhat egy kórházi berendezés beszerzéséhez, vagy a kórházi körülmények javításához - -mondta el Janky Gyöngyi, a P&G képviseletében. A gyermekosztály műszerezettsége a követelményeknek megfelelő, de az eszközök elhasználódása, meghibáso­dása miatt pótlásukról folyamatosan gondoskodni kell.- A két infúziós pumpa beszerzése után mérséklődnek majd gondjaink, talán jó darabig nem is lesznek - tette hozzá dr. Harangi Ferenc osztályveze­tő főorvos. Az ünnepélyes átadást követően a Bóbita Együttes vidám zenés műsor­ral kedveskedett a gyerekeknek. Dr. Harangi Ferenc osztályvezető főorvos vette át az adományról szóló emléklapot Janky Gyöngyitől Dr. Hollós Lászlóra emlékezik a város ■ A megyeszékhely közgyűlése csütör­töki döntéseinek nagyobb részét egy­hangú szavazással fogadta el, köztük a Hollós László-emlékév programját is. Százötven éve született ugyanis Szek­szárdon a világhírű gombakutató, a szarvasgomba akadémikusa. A magyar szakmai szövetség kezdeményezte, hogy Szekszárdon alakuljon meg a világ- szövetség legyen itt az Európai Szarvas- gomba Lovagrendek találkozója. Már a dátum is ismert június 19-, dr. Hollós László díszpolgárrá avatásának terve­zett napja. A cél az akadémikus életmű­vének megismertetése a széles közön­séggel, a rendezvények sokasága az is­kolai programoktól a konferenciáig ter­jed A közgyűlés valamivel több, mint 1,3 millió forintot különített el erre a célra a költségvetésből, valamint egy emlékbizottságot is létrehozott. A képviselő-testület fenntartotta ko­rábbi álláspontját, miszerint korlátoz­za a taxiengedélyek számát. A közgyű­lésen elfogadott, a közterületek hasz­nálatáról szóló rendelet szerint Szek­szárdon a már meglévő 29 kijelölt par­kolási helyre legfeljebb 30 közterület­használati engedély adható ki. Miután jelenleg is több van forgalomban, ad­dig nem adnak ki újabbat, amíg a sze­mélyfuvarozók száma ez alá nem csök­ken. A szabályozással a már működő helyi taxisok megélhetését védik. 1.1.

Next

/
Thumbnails
Contents