Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-06-28 / 25. szám
2009. július 5. SPORT SZEKSZÁRDI VASÁRNAP SPORTMIX KÉZILABDA. Elképzelhető, hogy ősztől NB I-es is lehet az UKSE csapata. Június 30-án éjfélkor járt le a nevezési határidő a 2009/2010-es élvonalbeli bajnokságokra, amelyre az NB I/B Nyugati csoportjában ötödik helyen záró UKSE Szekszárd is leadta nevezését, miután a klub és a város vezetése egyaránt kinyilvánította ezen óhaját. Persze ahhoz, hogy megvalósuljon a nagy álom, az is kell, hogy az indulásra jogosultak közül ne mindenki adja be nevezését. LABDARÚGÁS. A három év után távozó Kniesz Mátyás helyett a Paksi FC- től hazatérő Dienes Pál lett az NB Ill- ban szereplő Szekszárdi UFC labdarúgócsapatának új edzője. A tréner az évezred elején két igen sikeres évet már eltöltött a szekszárdi kispadon: az UFC veretlenül lett bajnok a Drávacso- portban (több mint ötvenmeccses veretlenségi sorozata máig élő klubrekord), a következő évadban pedig a csapat ezüstérmet szerzett az NB II- ben. A szekszárdi edző szerint az jelentene előrelépést a klub életében, ha két éven belül az NB II-ben szerepelne a gárda. A hírek szerint az igazolásoknál főleg szekszárdi kötődésű játékosokban gondolkodnak. A sportnak szentelte idejét Hamvas Ferencné nyugdíjasként sem pihen Egy életre eljegyezte magát a sporttal, így Hamvas Ferencné nyugdíjba vonulását követően sem fordít hát szeretett munkájának, hobbijának. szv Erzsiké - ahogy a sportban tevékenykedők ismerik - a '6(has évek közepén költözött Mözsről Szekszárdra, itt fejezte be iskoláit, és itt kezdett dolgozni 1974 májusában a megyei sporthivatal főállású munkatársaként. Nem egészen négy évvel később - követve főnökét, Kardos Györgyöt - a városi tanács sportfelügyelőségéhez került, ahol a gazdasági feladatok mellett szabadidős sportszervezőként tevékenykedett. Közben, hogy a szakmai kihívásoknak megfeleljen, gazdasági és sportszervezői diplomát is szerzett. Az önkormányzati rendszer kialakulását követően, 1991. január 1-től sportreferensként, egy személyben dolgozott Szekszárd szabadidős sportjáért. Az elmúlt három évtizedben olyan, lassan „nagykorúvá” váló nagy rendezHamvas Ferencné vények születésénél bábáskodott, mint a Kihívás Napja, amelyhez 1992-ben az elsők között csatlakozott a megyeszékhely, s amelyben az utóbbi öt évben megszakítás nélkül kategóriája legjobbja volt. Miképp a Challenge Day, úgy az utcai kosárlabda fesztivál is elképzelhetetlen nélküle. Az adidas Streetball utazó cirkusza 1997-től látogat el rendszeresen városunkba, s mára az egyik legszínvonalasabb, és - a fővárosi helyszínek mellett - legtöbb embert megmozgató rendezvénnyé nőtte ki magát. Hamvas Ferencné természetesen a városi amatőr bajnokságokat szervező és lebonyolító bizottságokból sem hiányozhatott, így ott volt a kispályás és öregfiúk labdarúgó, az asztalitenisz-, a kosár- és kézilabda-, illetve a sakkversenyek sorsolásánál, díjkiosztóinál egyaránt. Egyik legnagyobb öröme, hogy Nosztalgia-kupa immár 26 éve biztosít játéklehetőséget az idősebb kézilabdás generációnak. Erzsiké hosszú évek óta szoros és jó kapcsolatot ápol a város oktatási intézményeivel és sportegyesületeivel egyaránt, és ezután is szívesen segít felmerülő problémáik megoldásában.- Nyugdíjasként is aktívan szeretnék közreműködni a városi nagyrendezvényeken - mondja Hamvas Ferencné, majd hozzáteszi: a megnövekedett szabadidőmben szeretnék minél több időt az unokáimmal tölteni, és nézőként is több időt tölteni különböző sporteseményeken. ■ ■ Legyen On a kerti partik sztárja a Weber grillkészülékeivel! / I A készülék bérleti díja 8000 Fy nap sl : Családi, baráti, céges rendezvényeihez béreljen professzionális Weber grill- készülékeket a Márker Kft-től. Grillgepek, grillsütők es kiegészítőik nagy választékban az egyszerűbb kiviteltől a professzionális készülékekig. f Sä»»W marke 7100 Szekszárdi, Mátyás király u. 66. Tel: 74/510-046 Fax: 74/510-047