Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-04-26 / 16. szám

SZEKSZÁRDI 2009. április 26. Futók „szállják meg” meg a belvárost Egészséges életmód, chipes időmérés és márkás sportcikkek a Garay téren A hölgyek versenye idén is nagy csatát ígér Akik május 2-án, szombaton ki­látogatnak a Garay térre, a III. Domaine Gróf Zichy futóver­senyre, a futás és a szurkolás mellett különféle egészségszint felméréseken is részt vehetnek. ■ Lesz testsúly-, és testzsírmérés, BMI-számítás, termékismertetés, sőt a rajtszámmal a sorsoláson az egész­séges életmódot szolgáló termékeket is nyerhetnek a távot teljesítők. A vi­lág egyik legnagyobb sportszergyár­tó cége is felvonul a Garay téren. A váltó futamban, majd az ama­tőr és profi futamokban chipes időmérés lesz, amihez a kis szerke­zeteket egy hollandiai központban élesítik be. Országunkban egyre többen vannak, akiknek saját chipjük van, természetesen ők hoz­hatják a magukét, de nekik is re­gisztrálniuk kell 60 perccel a rajt előtt. A célba érkezés után a ver­senyzők sms-ben értesítést kaphat­nak az időeredményükről. A jelent­kezésnél nem kell feltétlenül a saját telefonszámot megadni, hiszena legtöbb futó méri idejét. A produk­cióról lehet értesíteni egy családta­got, vagy egy ismerőst, akár egy ba­rátot. Ezt a szolgáltatást a nevezési díj magába foglalja. Az ezekben a futamokban indulók úgy készülje­nek, hogy a chipért 1000 Ft kauciót kell letenni. Az általános iskolások futamában és az integrált futam­ban kézi időmérés lesz, itt nevezési díjat sem kell fizetni. Az I-IV. kor­csoport futamaiban a legtöbb tanu­lót indító általános iskola több tíz­ezer forintos jutalomban részesül. A szervezők a rendőrséggel együttműködve május 2-án 12 órá­tól lezárják a belvárost. A Széchenyi utca a volt Skála áruháztól a Szentgáli Gyula utcáig lesz lezárva, továbbá a Szent István tér teljes egé­szében a megyei múzeumig. A Holub utcáról lehet a Mészáros Lá­zár utca felé és vissza is három sávon közlekedni, a szervezők a Mészáros Lázár utcán csak a múzeum felőli legszélső sávot veszik igénybe a pá­lya kialakításakor. A városlakók és közlekedők türelmét és szíves meg­értését köszönjük! Buszközlekedés A Gemenc Volán értesíti az utazóközön­séget, hogy a május 2-ai utcai futóver­seny útlezárása alatt a helyijáratok az alábbi útvonalon közlekednek: 1-es, 4-es, 7-es, 7A vonal: Aut. állo- más-Zrínyi u.-Damjanich u.-Rákóczi u.- Szent László u. Vissza: Szent László u.- Mátyás király u.-Aut. állomás az útvonal. 4A vonal: TESCO Áruház-Bencze F. u.-Mészáros L. u.-Damjanich u.-Szent László u.-Bottyán-hegy. Vissza: Szent László u.-Mátyás király u.-Mészáros L. u.-Bencze F. u.-TESCO Áruház az út­vonal. 5-ös, 6-os, 6Y vonal: Aut. állomás- Holub J. u.-Wesselényi u.-Kórház, s ugyanezen az útvonalon vissza. 88-as, 89-es vonal: TESCO Áruház- Kórház-Wesselényi u.-Flolub J. u.-Zrínyi u.-Damjanich u.-Rákóczi u.-Újvárosi templorTKJobbparászta-Müszergyár, il­letve Palánk. Vissza: a Damjanich utca helyett a Mátyás király utcán. 9-es vonal: TESCO Áruház-Alisca u.- Fútömü-Munkácsy u.-Béla király tér- Kadarka u.^Jobbparászta, s ugyanezen az útvonalon vissza. A járatok a terelő útvonalon található megállóhelyeken megállnak. A forgalomkorlátozás okozta esetleges kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük. Visszapillantó tükör KOSÁRLABDA. A kilencedik helyen zárta a 2008/2009-es szezont az Atomerőmű-KSC Szekszárd NB I A-csoportos együttese, miután a helyosztó visszavágó mérkőzésén másodszor is legyőzte (68-62) - ezúttal idegenben - a Balogh Judit irányította BEAC-Újbuda együttesét. A csapat legeredményesebbje a 16 pontig jutó Wilson volt. A Nyíregyháza kétszeri legyőzésével a KSC ser­dülő csapata bejutott az országos bajnokság nyol­cas döntőjébe, ahol az A-csoportban a Vasassal, a Miskolccal és a BSE-vel mérkőznek Harsányi Mária tanítványai. KOSÁRLABDA. A Kaposvár II számú csapatának otthonában mindössze öt játékossal lépett pályá­ra a Marley FKSE Szekszárd. A maximum közeli teljesítmény is csak huszonhét pontos vereségre volt elegendő az NB ll-es szinten erős gárdának számító somogyiak ellen (100-73). A szekszárdi­ak legeredményesebb játékosa a huszonhárom pontig jutó Tóth volt. LABDARÚGÁS. Megszakadt a Szekszárdi UFC hatmérkőzéses tavaszi győzelmi sorozata. Kniesz Mátyás együttese az NB III Dráva-csoportjának 22. fordulójában a hatodik Nagykanizsát fogadta, s a találkozó gólnélküli döntetlennel zárult. A két csapat között megmaradt a hatpontos különbség, az UFC továbbra is második a tabellán. ATLÉTIKA. A Budapesten megrendezett Vivicitta elnevezésű országos városvédő futáson a férfiak mezőnyében a leghosszabb, 12 km-es távon az AC Szekszárd atlétája, Csillag Balázs az etióp Ashenafi és a pécsi Ott Balázs mögött a harmadik helyen végzett. KÉZILABDA. Második félidei játékával biztosan nyert (28-21) az UKSE Szekszárd az utolsó előt­ti helyen álló VKL SE Győr otthonában, és őrzi a harmadik helyét az NB l/B Nyugati-csoportjá­ban. Az UKSE gárdájából ezúttal az öt gólig jutó, a csapatot összefogó Horváth Szimonetta nyúj­totta a legértékesebb teljesítményt. A szekszár­diaknak a negyedik Érdi VSE-vel szemben mind­össze egy, míg az ötödik Siófok előtt két pont az előnyük. KERÉKPÁR. Szekszárdi sikerekkel zárult a 32. KSI Kupa. A Szekszárdi Szabadidős KE verseny­zői közül Gyenes Dávid a 15 évesek között 44 km-en második, az 5 km-es versenyben pedig el­ső lett. A Szekszárdi Kerékpáros SE versenyzői közül Kiss Máté mindkét távon a harmadik helyet szerezte meg. A hosszabb távon Frey Tamás (SZSZKSE) és Kiss Ákos (SZKSE) révén a negye­dik és az ötödik hely is szekszárdi versenyzőé lett. Az összetett győzelmet Gyenes Dávid szerezte meg, Kiss Máté a harmadik, Molnár Gábor (SZSZKSE) a 10., klubtársa, Balogh Tamás a 11. helyen végzett. Aquation Szekszárdon Az elmúlt vasárnap először rendeztek aquation ver­senyt Szekszárdon. A Szekszárdi Dynamic Triatkm Club a Tolna Megyei Triatlon Szövetséggel karöltve szervezte meg a triatlon két versenyszámából: úszásból és futásból álló sportág megyei bajnokságát nyolc korosztályban. A vizes szá­mot a városi uszodában bonyolították le, a futást pedig a városi sporttelepen. Megyénkén kívülről is szép számmal érkeztek nevezők, még nyíregyházi induló is akadt. Azon legfeljebb 15 éves sportolók, aki ezen, vagy mis megye aquation bajnokságán részt vettek, in­dulhatnak április 26-án Debrecenben az országos NUPI (Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet) bajnoksá­gon, amelyre a Dynamic TC nyolc fiatalt nevezett be. A szekszárdi verseny célja volt a város megmozga­tása is, ezért hirdették meg idősebb korosztályokban is. A Dynamic Triatlon Club szívesen fogadja a spor­tolni vágyókat, akik kedden, szerdán és csütörtökön 13-17 óra között jelentkezhetnek a városi uszodában, Sáthy István edzőnéL A Dynamic TC és a szekszárdi szabadidős versenyzők dobogós helyezései: Újonc A, lány:l. Samai Zsuzsanna. Gyermek, fiú: 2. Bódai Márkó. Lány: 2. Zákányi Eszter. Serdülő, fiú: 2. Tumpek Péter. Lány: 2. Frei Tímea. Ifi, fiú: 1. Csankó Géza, 2. Szél Bá­lint, 3. Csankó Dávid Lány: 1. Arató Csilla, 2. Rigó Boglárka, 3. Kaszpari Dorisz. Junior, fiú: 1. Rigó Atti­la, 2. Gyányi András. Felnőtt, férfi: 1. Czencz Péter, 2. Sóvári Gábor (szabadidős). Szenior, férfi: 1. Klem Zsolt, 2. Klézli József, 3. Zákányi József. K.E

Next

/
Thumbnails
Contents