Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-03-15 / 10. szám
SPORT 2009. március 15. YAS4RNM Érmekkel indult a dzsúdós idény A szekszárdi Gemenc JK fiataljai ott folytatták, ahol tavaly abbahagyták Harcos ifjú „amazonokból" a szekszárdi klubnál sincs hiány Jól indult a várakozásokkal teli új esztendő a szekszárdi dzsúdó- ban, amely sportágat szerencsére a gazdasági válság nem érintett meg, a támogatók egyelőre hűségesek. Bálint György Kell is ez, hiszen amiről Szepesi József vezetőedző legutóbb beszélt, miszerint több versenyző is kopogtathat valamelyik válogatott kapuján - megidézve a régi szép időket az alig két hónap elteltével elérhető valóság. A remény első megtestesítője az 1993-as születésű, ifjúsági korú Égi Fruzsina, aki a korosz- S tályos magyar bajnokságon bronzér- | mes lett olyan teljesítménnyel, amivel az idei világversenyek előtt továbbra is a válogatók látókörében maradt. Fruzsi nagy harcos hírében áll - öccse, a szintén aktív versenyző Barna „fertőzte” meg a sportággal - és felettébb feldobja egy komolyabb sportsiker megszerzésének lehetősége, ami a tatamin elvégzett eddigi három és fél éves munka gyümölcse lehet. A Gemenc Judo Klub is mellette áll, így az anyagiakon nem múlik a zágrábi nemzetközi megméretésre való kijutás. Égi Fruzsina a válogatottság kapujában- Ha ott is olyan eredmény születik, ami önmagáért beszél, ha versenyzőnk a nemzetközi mezőnyben is helytáll, akkor a cseh, a lengyel, a német viadalon is ott leszünk - mondta Szepesi József vezetőedző, a szekszárdi judoka felkészítő edzője. - Kíváncsian várom a felhozatalt ebben a súlycsoportban nemzetközi porondon. Fruzsi harcmodora, kitartása, akaratereje és a földharcban megmu- tátkozó kvalitásai miatt jó eséllyel veszi fel a küzdelmet. Egy szabályváltozás ugyan nem kedvez neki: pechünk- re a karfeszítést kiiktatták az ifik és a juniorok harcmodorában, pedig tanítványom meccseinek felét ezzel a technikával nyerte meg. Maradt azonban más hatékony eszköz a repertoárban, amivel eredményesek lehetünk nemzetközi porondon is.- A bajnoki harmadik hely a reális hazai erősorrend is?- Nem feltétlenül, sőt! Talán a győztes Szabó Katinka lehet jobb nála, akinek az apukája Tuncsik József egykori legnagyobb ellenfele volt. Úgy látom, két éven belül ebben a súlycsoportban Fruzsinak kell uralkodnia idehaza. A vezetőedző vívja a maga csatáját a színfalak mögött a komoly versenyek elé csak mostanság kerülő, már bizonyított tehetségekkel, ahogy abba korábban bennünket is beavatott. Nem áll rosszul a szemléletformálásban, az élsportmentalitás szülőket is megérintő átplántálásában. A „bekeményítés” első néhány hete után, amikor többen nem látogathatták az edzéseket, csak egy srác adta le a szerelést a tehetséges '97-es korosztályból, de a tréner reméli, az idő, a higgadt előrelátás itt is megoldja a gondokat. Sajnálná, ha ez az eset kivételt jelentene, mert egy született adottsággal bíró gyerekről van szó. A szekszárdi országos bajnokság ugyanakkor rámutatott: többen is nem akármilyen kvalitásokkal bontogatják szárnyaikat az említett korosztályban. Az idei első komolyabb megméretés, a Magyar Köztársaság Kupa is igazolta, hogy a szekszárdihoz képest hadseregnyi szakosztályoknak - mint a miskolciaknak, az újpestieknek vagy a győrieknek - az idén még inkább lesz félnivalója a Gemenc JK csipet-csapatától, amely a tavalyi ob-n le is pipálta őket. Ács Balázs újra legyőzte riválisát Patyi Károly, szekszárdiak edzője féltő-óvó gondossága, szakmai alapossága egyfajta garancia arra, ha srácok is akarják, hétről hétre jobbak lesznek.- Nyolc versenyzővel szerepeltünk az MK-n, és egy-egy arany-, ezüst- és bronzérem mellett egy negyedik és két ötödik hellyel térhettünk haza. Ezzel azt gondolom, elégedettek lehetünk - értékelt a több mint húsz éve a szekszárdi cselgáncsban ténykedő tréner. - A tavaly berobbant Acs Balázs megint bebizonyította, hogy remek versenyzőtípus. A megbeszélt taktikát ezúttal is remekül alkalmazta. Mondanom sem kell, megint nagy riválisa, az újpesti Telek Bence volt az ellenfele a döntőben, és rosszul álltak a dolgok, de hátrányból egyenlített, a bírák pedig egyhangú döntéssel őt látták jobbnak.- Noha Pesten volta meccs...- Engem is meglepett a korrekt döntés, ám azok után különösen jól esett, hogy volt ezen a kupán nyolc másik, ami bennünket érintett, és csak kétszer voltunk kedvezményezettek. Matics András elvesztette a finálét, de az okot itt nem a bírókban kell keresni, a győzelemhez még technikailag mindenképpen fejlődnie kell. A harmadik helyezést elért Kasó Gergő akár nyerhetett volna, ha az első meccsén egy ritkán előforduló hiba miatt - a csípőkiemelés után peches módon magára rántotta ellenfelét - veszített, de utána kihozva magából a maximumot, a bronzot megszerezte. Beindult tehát a versenyidény a cselgáncsban, s az első jelekből ítélve cseppet sem alaptalan az eddigieknél magasabb ívű szekszárdi várakozás. Visszapillantó tükör ASZTALITENISZ. A várakozásnak megfelelően magabiztos győzelmet aratott a női Szuper Liga 7. helyéért zajló első mérkőzésen a Szekszárd AC a szlovák Dunajska Streda otthonában. A Juhász- Wittinger-Tóth összetételű együttes csupán egy meccset engedélyezett az alapszakaszban kétszer is legyőzött házigazdának - ezt az egykor Szekszárdon játszó Marcekova nyerte Wittinger ellen -, így a szekszárdi visszavágó csupán formalitásnak tűnik. JÉGKORONG. Helyi sporttörténeti eseményként vonulhat be a krónikákba az első szekszárdi jégkorongbajnokság, amely január 3. és február 27. között hét csapat zajlott az immár fedett műjégpályán. A csoportmérkőzések, majd a négyes döntő után a győzelmet a Léhűtök együttese szerezte meg a Nőném Keletném, a Tolnai Vonalasok és a Jégcsákány gárdája előtt. A győztes csapat tagjai: dr. Gabi Géza, Elter Balázs, Major Vilmos, dr. Domonyai István, Gergely Tibor, Kovács Marcell, Uzner György. KÉZILABDA. Izgalmas hajrában harcolta ki a győzelmet hazai pályán a Nagykanizsa ellen az UKSE Szekszárd NB ll-es együttese (25-24). Az utolsó percben Izsák góljával vette vissza a vezetést a Szekszárd, majd Papp Tímea ziccert hárított, így a legvégén még egy kihagyott hetes is belefért. KOSÁRLABDA. A női élvonalbeli bajnokság alapszakaszának hétközi fordulójában az Atomerőmü- KSC Szekszárd a vártnál nagyobb küzdelemre késztette a vendég BSE gárdáját (73-69). A fővárosiak már 20 ponttal is vezettek a betegségektől gyengített KSC ellen, amelyben az amerikai Wilson nem tudott pályára lépni, de Tamis és Tamás is csak muszájból vállalta a játékot. A jelentős hátrányt a 18. születésnapját ünneplő Bálint Réka ponterősségével - a bedobó 22 egységgel a legeredményesebb szekszárdi - partiban volt Újhelyi Gábor együttese. A nyáron Szekszárdról a fővárosba igazoló Makszimovics 10 ponttal terhelte meg a KSC gyűrűjét. LABDARÚGÁS. Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a Szekszárdi UFC NB lll-as együttese. A Dombóváron lejátszott megyei rangadón 1-0-s félidei vezetés után 2-1-re nyert Kniesz Mátyás együttese. A gólokat Vizdár és Vituska szerezte. Sikerével a Szekszárd egy ponttal megelőzte a Paksot, és legjobb Tolna megyei alakulatként már az 5. a Dráva-csoport tabelláján.