Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-03-01 / 8. szám
009. március 1. INTERJÚ fAIARMP Nőtt a felderítés hatékonysága Az összes bűncselekmény kétharmadát a vagyon elleniek teszik ki Dr. Varga Péter városi kapitány szerint a fokozottabb rendőri jelenlét növeli a közbiztonságot l létszámhiány okozza a legnagyobb problémát a megyeszékhe- yen, illetve további 21 települé- ,en szolgálatot teljesítő városi endőrkapitányság állományá- íak. Ennek ellenére javultak a lűnöldőzői mutatók, miközben íz ismertté vált bűncselekmé- íyek száma is emelkedett. Dr. /arga Péter ezredessel, városi endőrkapitánnyal beszélgettünk. V. Horváth Mária- Kérem, hogyfoglalja össze az elmúlt esztendő eredményeit.- Kapitányságunk mintegy 200 o munkatársa egyre nehezedő körül- £ menyek között végzi a munkáját, | mégis jó eredményeket könyvelhe- p tünk el az elmúlt évet illetően a hozzánk tartozó mind a 22 településen. A. létszámhiány eléri az állomány tíz százalékát, az ismertté vált bűncselekmények száma kilenc százalékkal emelkedett. Sajnálatos, hogy a személy elleni bűncselekmények száma jelentősen megnőtt, ám ez azzal magyarázható, hogy tavaly január elsejével bekerült a Büntető törvénykönyvbe egy új törvényi tényállás, ami a zaklatást jelenti.- Mi tartozik ebbe a körbe, s az elkövetőt milyen büntetéssel rendeli sújtani a törvény?- Három részben foglalom össze. Először: aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozik, vagy tartósan háborgat valakit akár személyesen, akár telekommunikációs úton, de súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az vétséget követ el, egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Azt, aki valakit félelemkeltés céljából személy elleni erőszakos, vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, akár két év szabadság- vesztésre ítélhetik. Aki a zaklatást volt házastársa, vagy volt élettársa, illetve nevelése, felügyelete, gondozása, vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére követi el, akár három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.- Mennyire szaporodtak el a vagyon elleni bűncselekmények?- A statisztikai adatok szerűit a lopások száma öt százalékkal nőtt, viszont a betöréses lopások száma három százalékkal csökkent. Megállapítható ugyanakkor, hogy illetékességi területünkön az összes bűncselekményszám kétharmadát a vagyon elleni cselekmények teszik ki.- Beszámolójában kitért valamennyi osztály és alosztály tevékenységére. Mivel munkájukról, eredményeikről rendszeresen beszámolunk lapunkban, továbbra is átfogó elemzésre kérem.- A- ismeretlenes felderítési mutatónk 49,3 százalék lett, ami hat százalékkal jobb, mint a 2007-es eredmény. A nyomozási eredményesség 50,3 százalék, ami szintén meghaladja az előző évi eredményünket.- Átszervezéseket is végrehajtottak. Milyen céllal?- Egyrészt az egységesebb munka- megosztás érdekében, másrészt azzal a céllal, hogy optimális szolgálat- szervezéssel az intézkedő egyenruhások a lehető legtöbb időt töltsék a közterületen, ezzel is erősítve a lakosság biztonságérzetét. De elvárás volt a zéró tolerancia alkalmazása, ami azt jelenti, hogy a rendőr valamennyi jogsértés észlelésekor azonnal reagáljon.- Létrehozták a hét fős felderítő alosztályt- A nyomozó alosztályból vált ki, létrehozása a bűnügyi operatív munka nagymértékű preferálását jelentette. A titkos információ- és adatszerzések meghozták a várt eredményt, azaz a látens bűncselekmények felderítését - például a kábítószerrel összefüggő esetekét - szolgálják.- Mennyiben változott a közlekedési helyzet, különös tekintettel az ittas vezetők által okozott balesetekre?- A balesetek száma 2007-hez képest enyhe emelkedést mutat, viszont a halálos kimenetelűek jelentősen - kilencről tizenháromra - nőttek. Sajnálatos, hogy illetékességi területünkön szeptember és november közepe között öten vesztették életüket közúti balesetben. Ugyancsak szomorú, hogy a város belterületén egyetlen decemberi napon két gyalogost hunyt el gázolás következtében. Az ittasan okozott balesetek terén pozitív előrelépés történt: számuk közel ötven százalékkal csökkent. Kollegáim folyamatosan kontrollálják a gépjárműveket, s kiszűrik az ittas vezetőket, majd megteszik a szükséges intézkedéseket. Hétvégeken, illetve a borral kapcsolatos munkák idején az ellenőrzés hatvá- nyozottabb.- Létszámhiánnyal küzdve nehezebb ellátni a feladatokat.- Nagyon remélem, hogy a jelenleg még szakközépiskolákban tanuló diákok közül július elsejével legalább tízen hazajönnek, s megkezdik a munkát. Ez persze csak a szinten tartás mértékéig oldaná meg a problémákat, ugyanis több kollegánk kérvényezte áthelyezését, vagy nyugdíjba vonulását.- Hallani olyan vélekedést, miszerint több helyen - szerencsére nem Szekszárdon - félnek a rendőrök a kemény, mindenre elszánt bűnözőkfenyegetései miatt, illetve bizonyos túlkapásokkal vádolják meg őket - akár alaptalanul is.- Nem tapasztatom, hogy rendőreink bárkitől is félnének. Általában és alapvetően a rendőr a meghurcoltatástól fél... Sajnálattal tapasztalom, hogy a rendőrökkel kapcsolatban csak a negatív hír a hír. Szerencsére nálunk ez sem jellemző. A Babits Mihály Művelődési Házban tartott állománygyűlésen értékelte a 2008-as évet a Városi Rendőrkapitányság