Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-03-01 / 8. szám
: SZEKSZÁRDI WASARNÄP HÉTRŐL HÉTRE 2009. március 1. Még mindig lázadónak érzi magát Varga Miklós már 1984-ben egységes Európáról énekelt Európa 1984-ben még mesterségesen ketté volt szakítva! Ez a politikának volt köszönhető, nem a benne élő népeknek, melyek már évezredek óta kapcsolatban álltak egymással! - utalt a népszerű énekes, Varga Miklós első, nagy sikert aratott kislemezes dalára a főiskolán tartott előadásán. Gyimóthy Levente Az 1984-es Európa, mely szerzemény szövege akkoriban - vitathatatlanul - egyfajta kontinens-egyesítéssel ért feL Köztudatba való berobbanását azonban - mint azt a szekszárdi közönséggel megosztotta - közvetlenül megelőzte egy korábbi siker: az István a király ‘83-as Királydomb-i bemutatója. Az említett rockoperában ugyan még fizikailag nem vett részt, viszont az Istvánt játszó színművész, Pel- sőczy László énekhangjaként már hallhatta teljesítményét 15 millió magyar ember. Mint azt karrierjének korai szakaszáról megtudhattuk, abban az időben - egy tehetségkutató verseny eredményeként - a Pandora's Box, vagy ismertebb nevén P. Box nevű rock-formációnak vált azonnal jellegzetes hangú énekesévé. Varga Miklós bő két esztendőig dolgozott a zenekarban. Aztán az István, a király sikere után, 1984-ben zenésztársával írt egy bomba jó dalt az alakulóban léSzekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2001-ben módosított 29/1994.(VIII.22)KT. számú rendeletére hivatkozva (olvasható a Polgár- mesteri Hivatal honlapján) a következő módon és az itt jelzett határidőre várja a város polgárainak, civil szervezeteinek, intézményeinek, vállalatainak javaslatait a 2008-as naptári év megörökítésre érdemes eseményeiről Az Aranykönyvbe való bejegyzés indoka lehet, olyan- kiemelkedően fontos pozitív, Szekszárdot érintő esemény, amely méltó arra, hogy a város történetének részévé váljon,- kiemelkedő - szekszárdi személyhez, közösséghez, intézményhez kötődő - teljesítmény, ezt elismerő Tolna megyei, Szekszárd városi képviselőtestületi, illetve országos, nemzetközi szervtől kapott kitüntetés,- neves személyiség látogatása,- természeti jelenség, amelynek jelentős kihatása volt a város életére, vő Varga Miklós Band számára, melynek szövege „csak úgy, egyszerűen” a kék, koptatott farmerről szólt. Ugyanakkor benne, érzelmi síkon nem igazán passzolt össze a zenei ív a szövegvilággal. Varga Miklós elmondta: szerencse, hogy imigyen történt, hiszen annak kultúrháznak a vezetője, ahol gyakorta próbáltak, az idő tájt kiírt magából egy megható szöveget „Európa” címmel melyet fel is ajánlott Miklóséknak megzenésítésre. A szöveg szerzője, a csak névrokon Varga Mihály sem tudhatta még, mi kerekedik ki a dologból. A többit már nem nehéz kitalálni: adott egy jó dal s egy nem kevésbé ütős szöveg. Ha dúdo- lással a kettő passzol már semmi nem választhatja szét őket. A következmény várható volt: egy saját útját kereső, a P. Box zene-karból frissen kivált Varga Miklós, és rögtönzött zenekarának nosztalgiakoncertjén, egy ráadásaként bemutatott új dal gyakorlatilag kiverte a biztosítékot ‘84-ben. Az eredmény? 170 ezer eladott kislemezből automatikusan aranylemez, frenetikus külföldi sikerek, no meg egy svájci plagizálás-kísérlet, melyekre aztán szerencsére hamar fény derült. No és még valami: egy már külföldi vendéglátós karriert fontolgató, de aztán végleg itthon maradó énekes. Nekünk, magyaroknak! Varga Miklós előadásán beszélt barátokról, gyermekeiről, s emberi- események és teljesítmények - a reál és a humán szférában - amelyek új értéket teremtettek, illetve a város hírnevét jelentősen emelték, vagy a városban lakók életminőségét pozitívan befolyásolták,- kitüntetéseknél azok a szekszárdi polgárok javasolhatók, akik Tolna megye, vagy Szekszárd város közgyűlése által alapított, a köztársasági elnök, illetve országos hatáskörű szervek kitüntetettjei, ‘ - a rendszeresen ismétlődő események, megemlékezések, nagyrendezvények esetén a javaslatban a jubileumi alkalmakon kívül felterjeszthető az adott évben különösen kitűnt rendezvény (illetve annak eleme) is,- az általános- és a középiskolák diákjainak tanulmányi, sport, művészeti, kulturális versenyein az országos IIII. helyezettek, illetve az arany-, ezüst-, bronzéremmel kitüntetettek, az OKTV és az OSZTV versenyeken Varga Miklós kedveli városunkat kapcsolatokról, melyeket csak akkor érdemes felújítani, ha arra méltónak találtatnak. Elmondta, mennyire fáj neki 2004. december 5-ének gyászos, nemzettelen napja, melyet - a jelenlegi miniszterelnökre célozva - a “hibbant Néró” ostoba televíziós szereplése tett azzá, amivé lett, óriási sebeket ejtve a külhoni magyarok lelkén a kettős állampolgárság megta' gadásával. „Nekik, akiket szerencsétlen módon 1920-ban elcsatoltak, soha nem jutott eszükbe, hogy elvegyék az itthoniak nyugdíját” - utalt a pár évvel ezelőtti demagóg kormánypropaganaz országos I-X. helyezettek kerülhetnek Szekszárd város Aranykönyvébe. A bejegyzésre javaslatot tehetnek szekszárdi polgárok, közösségek, intézmények, gazdasági, társadalmi és egyéb szervezetek. A javaslathoz szükséges űrlap letölthető a Polgármesteri Hivatal honlapjáról ül hivatali időben átvehető az ügyfélszolgálati irodában. Kérjük, éljenek javaslattételi lehetőségükkel és alapító okirat követelményeinek megfelelő eseményekről teljesítményekről személyekről küldjenek kellően indokolt javaslatokat 2009. március 31-es határidőig az alábbi címre: Dr. Dobos Gyula igazgató, Tolna Megyei Levéltár Szekszárd, Pf. 33. (A borítékon: Aranykönyvi javaslat), vagy e-mail: dob66l2@mailiif.hu A közgyűlés által jóváhagyott Aranykönyv a Szekszárdi Vasárnap 2009. augusztusi, ünnepi számában jelenik meg. da egy szeletére az énekes. Legnagyobb élményének a 2003- június 5- én, Csíksomlyón előadott István, a királyt tartja, mely óriási élményt adott az erdélyországi magyaroknak. Varga kiemelte, azért is volt ez nagy esemény, mivel kevesen tudják, hogy 1990 óta sohasem a román államon, hanem a hazai és az erdélyi magyar politikai hozzáálláson múlt, hogy a darab eljuthasson Székelyföldre! Nemzetben gondolkodó embernek tartja magát, s két gyermekét is e szellemben szeretné felnevelni. Úgy véli, tudatosítani kellene, hogy a gyermekek manapság gyakoribb deviáns viselkedése miatt a szülőknek kellene magukba nézni, s nem mindenáron a pedagógust hibáztatni. Megtudtuk, hamarosan új lemezt vesznek fel zenésztársaival, s figyelmébe ajánlotta mindenkinek egy fiatal zenésztársa által alapított vadonatúj zenekart, a Patriótát. Úgy érzi, annak ellenére, hogy 52 évesen hajkoronája már nem a régi, belül még mindig huszonéves lázadónak érzi magát. Varga Miklós mindig szívesen látogat a szerinte mediterrán hangulatú Szekszárdra, mert - ahogy' fogalmazott - délen valahogy vidámabbak és nyíltabbak az emberek. A művész bevallotta: sokáig az egri nedű volt kedvence, mígnem a 2007-es Béla-ki- rály téri rockopera után meg nem ismerte az itteni neves bortermelők által kínált vörösborokat... PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Alapítvány a Választásokért Kreatív pályázatokat hirdet 18 és 30 év közötti fiatatok számára „ÉN és az EU” címmel három témakörben. I. Esszé pályázat II. Poszter pályázat III. Műalkotás (fotó; szobor- kisplasztika-makett; textil; rövidfilm; zene) pályázat A pályázó a helyi közösségéből választott témát dolgozzon fel amely kapcsolódjon az Európai Uniós csatlakozás folytán megvalósult beruházáshoz, vagy mutasson be egy olyan lehetséges fejlesztést, amely az Unió révén valósítható meg. Az alkotás mondanivalójának pártsemlegesnek kell lennie, az nem irányulhat semmilyen, a választáson induló jelölőszervezet nyílt, vagy burkolt propagálására. A témakörök legszínvonalasabb pályamunkáinak első helyezettje brüsszeli utazást nyer. A pályázatok beérkezésének határideje: április 30. 16 óra. Az elbírálás határideje: május 12. További információért keressék fel a www.elsovalaszto.hu honlapot. Felhívás javaslattételre Szekszárd város aranykönyvébe történő bejegyzéshez