Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)

2008-02-10 / 5. szám

2008. FEBRUÁR 10.-----------------------------------------------------------------------w----------ír IR ODALMI IDÉZŐ A fej, a homok és az okok... „Földtelen parasztok alig várják már a tavaszt, hogy reggelenként kimenjenek az utakra akácfavirá­got enni. Külvárosok munkásai bü­dös rongyokban járnak, munkanél­küliek százezrei krumplin tengőd­ve szédülten támolyognak.” No­csak! Mely korban járunk? A XIX- XX. század fordulóján, a világhábo­rúk idején, netán a jelenben? Ezek a zsurnalisztikái közhelyek semmi fogódzót nem nyújtanak hát... Hangzatos sorok, másra úgy sem jók... Ki gondol odafönt jelentésük­be? A magyarázkodás, az megy szüntelen. Nagy Lajos mélyen be­legondolt a gyakorló nyomorban élők összes tudományával. És mit tanítanak ma róla az iskolákban? Jó ha előkerül neve, igen, a Nyu­gatnál volt... Volt... Éljen! Könyvel­jük el mord osztályharcosnak, „kü­lönös emberkének”, aki minden korban jelen van, aki odatartja há­tát, akit elő lehet kapni szószóló­nak, miközben a „többiek" sunyva összesomolyognak mögötte... Ma­gyarországon üdvözítő a magyar irodalom írójának lenni, mialatt „magyar irodalmi alakok" toppant­ják donga lábuk az ajtó és a küszöb közé! Az életben és a halál után egyaránt. Nézzük csak, milyen arcképnek kellene vázolódnia a tankönyvek­ben! Tehát: Nagy Lajos háromszo­ros Baumgarten-díjas író-publicis­ta. A körből kizárva - tehetetlen csecsemőként is, egy cselédlány házasságon kívül született fiaként. Bölcsészettudományok, jog- és ál­lamtudomány, alkalmi munkák, megrázó élmények házitanítósko- dása alatt, szolgabíró, az első elbe­szélés a Népszavában, első kötet, ideggyengeség miatti leszerelés, 1921-29-ben a Nyugat főmunkatár­sa, Esti Kurír, biztosítótársaságnál tisztségviselő, kapcsolat a bécsi baloldali emigráns csoportokkal, Illyés Gyulával a moszkvai író­kongresszuson, folyóiratai csupán minimális számot érnek meg, 1941-től pici könyvesbolt fenntartá­sával próbál biztos jövedelemhez jutni, a német megszállás után zsi­dó származású feleségével bujkál­nak vidéken és a fővárosban, rá­adásként 19S0-től a dogmatikus irodalompolitika háttérbe szorítja, mellőzi és támadja. Hányatott élet­út ez, senki nem kívánhatja magá­énak. Alkotni az irodalmi élettől lé­nyegében teljesen elszigetelten, munkásságát az irodalomtörténet feljegyzései alapján jóformán két személy: József Attila és Bálint György ismerte el. A kiváló megfi­gyelőképességgel rendelkező fia­talember írásaiban jobbára a re­ménytelen szerelmi vággyal ötvö­ződő nyomort és életfájdalmat áb­rázolta. Ami ebből következik: nem állt tőle távol a szatirikus, „sö­tét” humor sem. Szép számú elbe­szélései közül talán legismerteb­bek: Mariska és János, A szoba­lány, A három éhenkórász, Falu, Tanyai történet. Regényeire, alakjá­ra Kosztolányi Dezső, József Attila, Bálint György, Gellért Oszkár emlé­kezik, hogy csak a legismertebb neveket említsük. De térjünk vissza Társadalom­szemlélet a magyar irodalomban vagy dugjuk a fejünket a homokba című esszéjéhez! „A felszín tartja magát, aki rongyos, az otthon ma­rad, vagy mellékutcákon a fal mel­lett búvik; járda, kávéház, étterem, színház bizonyos eleganciát mutat­nak, sőt csalókán nyugodtak az ar­cok; a gond, a nyomor, a kétség- beesés szégyenli magát, jaj, csak senki ne tudjon róla (...) a jólét ki­világított zenés hajója úszik tovább a vigasztalanul üvöltő sok­milliók fölött, s arra többé a mélységből fölkapaszkodni nem lehet (...) az esett ember hibásnak érzi magát, hibás­nak még ma is, amikor a tár­sadalmi törvények kérlelhe­tetlen ereje már a vaknak is mutatkozik, de azért váltig hibásnak érzi magát, titkolja »bűnét«, s boldogtalanul azt hiszi, hogy az élet a »tehet­ségesebbeké«, az »erőseké«.” Sokat vitatott kérdés, hogy az igazi írónak szólnia kell-e róla, bele kell-e folynia a poli­tikába. Közelmúltunkat s másutt élő magyarságunkat szemügyre véve, aki szólni akart, de különböző okokból nem tehette elképzeléseinek megfelelően, az politizálni kezdett/kezd. Lelke legmé­lyén ő tudta/tudja csak, mit áldozott/áldoz föl miért. Má­sok egy ország jólelkű tanító­jává lesznek, próbálnak átad­ni valami örökérvényűt, vala­mi szentet és hitből fakadót, valami használhatót. Ami szűkén értelmezve megint csak nem szépirodalom. Kikerül­hetetlen persze a mag, az határoz­za meg napi kiadásaink, a vacso­ránk meglétét vagy hiányát, köny­veinket a polcon, arcunk barázdáit, hogy miképp szólunk embertársa­inkhoz, s a többi. Mi mindent! A választóvonalat talán az ajkak szó­ra nyílásakor, a motiváltságnál le­hetne meghúzni. Nagy Lajos korá­ban a prózát mind jobban áthatotta az irodalmi szociográfia térhódítá­sa, aztán a szocializmus irodalmi „megcsinálása”, folyamatosan és személyére, vonatkoztatva az útta- lanság, ami körülfolyta. Még eze­ken a megoldásokon kívül áll az es­hetőség: van, akik puszta tolako­dásból, hangjuk öncélú, ostoba hallatásáért ragadnak zászlót, kér­nek szót. Kapnak szót... Nagy La­jos nyilvánvalóan őket, e népszító balgákat látta maga előtt, mikor a következő sorokat irta: „Legkeve­sebbet tud pedig az író. A magyar író világképe valami olyanféle kró­nikussá vált szubjektív állapotból támadt, amely hasonlatos a struc- céhoz, amikor az a fejét a homokba dugja. (...) Az emberek már régen eladták fejük alul a vánkost, ami­kor az ő írásaikban még perzsasző­nyeggel van borítva a padló, s a fa­lakon eredeti festmények függe­nek, miként a gazdag miliőben tu­dott francia és angol mintaképeik­nél. Az anyák már régóta siratják síró gyermekeiket, mert nem tud­nak a szegényeknek enni adni, amikor az ő asszonyaik még szerel­mi viszonyokat szőnek. (...) Uram­isten, a zsír kilója harmincötezer korona, s a költő azt írja, hogy a szellő susog a fűszálaknak! Itt a ha­zugság!” Nagy kimondja: ezeknek az ala­koknak van közönségük, akik megbuktatják a Szent Johannát, a Cseresnyéskertet, mert vak és sü­ket írókat kedvelnek bárgyún, őbennük látván igazolva önnön magukat. Ám mindannyiunk igen nagy szerencséjére léteznek igazi írók és költők, „valóban világító fáklyák és vezető elmék”, akik éle­tével a magyar irodalom közeli jö­vője nem reménytelen. Vajon ha Nagy Lajos betérne egy mai könyvesboltba? Panyi Zita A KÜZDŐTÉRÉN: U6RÁLÓVÁR.TRAMBULIN, lesvárcsúszda, akadálypályás csúszda, kalandpark, MINI JÁTSZÓSAROK, ARCFESTÉS, LUFIHAJT06ATÁS, BUCI BOHÓC VÁRJA AZ 1 -13 ÉVES KOROSZTÁLYT. A JÁTSZÓHÁZ HÁROM TURNUSBAN LÁTOGATHATÓ: ESTI ikftiétdETil niPl 6YERMEKJE6Y; 1500 FT KÍSÉRŐJEGY: 300 FT Literátori bölcsesség Nagy Lajos tulajdonképpen lényegre törően fogalmazta meg anno a mi huszonegyedik századunk általános jelenségének okát, nevezete­sen, hogy miért engednek ennyi szennyet a könyvesboltok polcaira gyakran a szépirodalom felirat alá címkézve. Manapság akárki csinál­hat, igen, csinálhat könyvet. Tévések, pornósok, valóvilágosok, sik- kasztók, rablók, álirodalmárok, irodalmáriaskodók, meg még sokan. Kemény és puhafedeles művecskék ezek, fényképpel vagy rejtőzve, lényeg az, hogy határozottan fizetniük kell ezreket vásárlóiknak. Akik erre gyűjtenek.... Nézzük, mit gondolt az első irodalmi szociográfia megalkotója! „Az olvasó, mivelhogy olvasni már csak az olvas, aki még mindig kétes boldogságú utasa a jólét hajójának - a hajótöröttek számára nincs, nem adatik ma olvasnivaló - az olvasó falja, mohón falja a vak és süket irodalmat, mert azt hiszi, hogy ha az olyan kiváló ember, mint amilyennek ő az írót a régi irodalomtörténetekben tanul­ta, ennyire nem tud semmiről, akkor talán mégiscsak a világ örök for­mája az, amelyben ő él.” Milyen bájos és naiv tudat ez a mához viszonyítva Nagy részéről, hogy a könyv írójának az ÍRÓT tekinti! Ezt kizárólag egy nagy-nagy mosollyal vehetjük tudomásul, hogy igen, régen ez bizony így volt. VOLT. PZ A Kossuth-díjas, nagyszüleinél nevelkedett író legjobb barátjával: tollával

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents