Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-12-21 / 45. szám
IÁI 2008. december 2 Betlehemi hópehely (mesemondás) Azokban a napokban, midőn Máriának elközelgett az ideje, s a mennyei seregek meglepetve tapasztalták, hogy, lám, valami szokatlan és különös izgalom tükröződik az Úr örökké békés-derűs ábrázatán, igen, mintha valósággal megpendült volna a zsibbadt idő égi hárfahúrja. A bárányfelhők leheletnyit rebbentek a végtelen mezőkön, ahol minden sóhaj évezredek fuvallatának érződik, s miközben a földi pásztorok bőrét forró veríték párázta, a határtalan birodalom csöndes szegletében megdobbant egy huncut kis angyalka szíve. A csöppnyi teremtmény, aki az angyalok karának harmad-rendjébe tartozott, s akit a gyarló földi vélekedés afféle segédszellemnek gondolhatna, prózai foglalatosságában évszázadok óta a csillagszemetet söprögette a felvilág félreeső zugaiba, hogy az üstökösök el ne botoljanak benne. Néha-néha gyom gyanánt tépdesett ki egy-egv izgága galaxist, máskor, ha társai nem figyeltek rá, elgolyózgatott az apró, lakatlan bolygócskákkaL Most is hasonló csínytevésre készült a bóbiskoló főangyalok háta mögött, de tudatába szárnyacskái közül furcsa dallam zizzent, ami sus- torgó melegséggel töltötte el egész pöttöm lényét. Tekintetét akaratlanul a Földre irányozta, amelynek dolgaival eddig nemigen törődött, de nem lehetett olyan oktalan és kicsinyke lélek, hogy egyetlen pillanat alatt meg ne értse: ott most soha nem látott csoda készülődik. A nehéz órák édes terhet sejtettek, várva az alanti világ legreménytelibb percét, s idefent mindenkiben felgyűlt az igyekezet az Úr szándékának beteljesítésére. Legtöbben az emberek fölött virrasztónak, vagy újabb imákat helyeztek a Mindenható lába elé; volt, aki lenge szárnyaival terelte a felhőket, nehogy a jámbor pásztorok eltévedjenek, mások a háborgó szeleket hajtották vissza a hegyek közé, de akadt gazdája a jászol illatának és József, az ács fogyatkozó türelmének is. Mihály büszkén suhogott az őrködő kerubok élén, Ráfael szorgosan gyűjtötte akarattá az isteni gyógyerőt, Gábriel ama titokzatos üzenet hírnöke, a szeráfok kórusával próbált a győzedelmi kardalra. Mindenki ujjongott és örvendezett, csak az a vézna leikecske lett egyre tanácstalanabb. Először arra gondolt, milyen meghitt lenne, ha a szunnyadó mé- hektől viaszt csenne, abból gyertyát melengetne a kisded örömére. Jézuska dicsfénye - ötlött az eszébe - úgyis gyengéd fényben füröszti majd a szemeket és a lelkeket, s minek akkor versengeni, ráadásul ilyen esetlen, tűzveszélyes vállalkozással odatolakodni. Hosszan töprengett az összes virágon, amit csak ismert, vagy esetleg ez alkalomra felkutathatna valami különlegesen ritkát is, de hát akkor a Teremtő kertjéből ajándékozná meg őt, magát.. Beállhatna talán az egyik csöndesen parancsra váró csapatba, ám ehhez végképp nem volt kedve, mert ahogy néhanap magának is titkon bevallotta, de legalábbis gyanította: a hiúság nyomainak szelíd gyártási hibájával készülhetett ő az idők kezdetén. Valójában az is elképzelhető, hogy alkotójának játszi szándéka szerint nem lett holmi tucat-angyal Pedig úgy mennyivel egyszerűbb lehetne minden... Mégis, mintha a remény balzsamát hintené mák- szemnyi önérzetére, most, igen, most őt biztatja az a halvány mosoly, neki üzen az Atya bölcsességével s a világra készülő Fiú ártatlanságával Elhessegette a gondolatot, hogy nem őt kereshette, inkább másokra sugárzott ama ösztönző pillantás, s szinte beleremegett a gyönyörűségbe, mert megvan, megvan, mit is fog ő remekelni meglepetésként. Valami szép-egyszerűt, titkos kedves-szerényet. Hiszen a zord észak jövendő keresztényeinek egyszerű lesz majd minden: festményeiken tél, jég és zúzmara, a királynak mondott pásztorok bundákba bújtatva, s melegséget csakis a lángos csillag meg a szent család fog árasztani. Pedig Betlehemben most is inkább a tavasz szellője csiklandozza a fák rügyét, a hajnali harmat csupán enyhíti a várakozásteli órák szokatlan hőségét. Igen, tudta már, a most még vajúdó Máriának fog kedveskedni vele, hamarosan kimerültén lecsukódó pillája alá küldi az ő saját ajándékát Benne lesz mindaz, amit el szeretne mondani, de talán még jobb lenne eltáncolni vagy dúdolni halkan, mint a szíférák zenéjét. Légies szárnyaival hangtalanul és látszólag céltalanul lebegett az égbolton, messze cikázott a bővizű óceánok, fodrozódó tengerek, hömpölygő folyók, csevegő patakok és dombhajlatba bútt forrásc lőtt. Serény munkájában nem feledte az igyeG zadságát, a szomorúak fátyolos szemét, a sói. nevetések páráját, a hegyre hágók légszomja:, sét. Leste a rengeteg erdők lebbenő leheletét - vadak ziháló forróságát, fújtató lovak ínfeszítő ei dését, a szunnyadó vándorok horkolását, édi gyümölcsök álmát. Maga is megszeppent, hogy mi mindenről keik hírt adnia. Hogyan lesz ő erre képes? Lehet-e egye' pillanatba sűríteni színeket és vágyakat, fájdalmai kívánságok fagyba a forróságot? Reszkető szívecske csak nehezen tudta megerősíteni. Végül aztán még’ csak nekiveselkedett mért és számolgatott, szimm riába és csillogásba mentette az érzéseket és gondol tokát, könnyedségbe a bonyolultságot, fénybe fonta dallamokat, hártyavékonyságba a nyomasztónak hit terheket. Mikor elkészült, azon kapta magát, hog szinte diadalmasan elégedett, de következő pillanat ban már megint kétségek gyötörték. Mindenesem szélsebesen megindult, mert odalenn, íme, megszük tett a gyermek, s a királyok ugyancsak közelegtek. Áthatolt a sűrűsödő időn - majd fellökte a kódo, világmorzsákat játszó meteorokat - s egyetlen rop- néssel a Föld légkörének legkedvezőbb pontjára - ahogy azt már jó előre eltervezte. Most lépnek be istállóba a vendégek, köszöntik Józsefet aki elhárítja nem őt illető megtLszteketést. Máriának nyújtják, zusnak vitt ajándékukat, s az ifjú anya megilletődik. i is, a pásztorok is hasztalanul keresik a szavakat És most, most ér oda az angyal A kisdeden kív- senki nem látja, inkább csak érzi jelenlétét. Nem ak zavarni, csöndesen vár. Aztán előveszi parányi megk petését, Máriához lép, s a félhomályban észrevétlent arca gödröcskéjére helyezi. A jövevények éppen kér dezni akarnak valami nagyon-nagyon fontosat, am: kor a fiúcska gügyögve felnevet. A féltve féltett aján dék szempillantás aíatt felmelegedett, odalett gond< san formázott alakja, egyetlen piciny gömbbé, szint kiperdülő anyai könnyé olvadt Ott csillogott benne a földkerekség minden szó morúsága és szenvedése. Az angyalka maga is meglepődött, hiszen dehogy! akarta ő a szent óra áhítatát megzavarni. A fél világ bejárta azért, hogy mindenünnen szebbnél szebb örömöt szerezzen. Lám, ez lett belőle. Lelkét e pill natban olyannak érezte, mintha átfújna rajta a szél. A kis Jézus azonban mozgolódni kezdett, kiny tóttá apró karjait, dicsfénye enyhén felizzott, mik' ben anyja keblére vonta, ő pedig - mintha ez a legte mészetesebb mozdulat lenne - letörölte a homály ban fénylő cseppecskét. Az Úr elmosolyodott, s a angyal nem értette, miért, hiszen ő csupán Mária a: cára vitte azt az ártatlan hópelyhet... Töttős Gábor Ódon időben DECEMBER 22-ÉN 145 éve, 1863-ban született Bodnár István újságíró, költő, helytörténész, a kaszinó utolsó elnöke. 135 éve, 1873-ban alakult meg a megyénk első önkéntes tüzoltóegylete. DECEMBER 23-ÁN 125 éve, 1883-ban a Tolnamegyei Közlöny cikkei köszöntötték a Szeg- zárdi Önkéntes Tűzoltó Egyletet, mely tíz év alatt 63 oltást végzett. DECEMBER 24-ÉN 190 éve, 1818-ban született János öccse, Garay Alajos plébános, író, költő, több kötet szerzője, hitéleti folyóirat szerkesztője. DECEMBER 25-ÉN 160 éve, 1848-ban Garay János felesége szoptatási tanácsot adott Szendrey Júliának. DECEMBER 26-ÁN 90 éve, 1918-ban a harctérről visszatért Gödé Lajos református lelkész Halotti beszédek című könyvét adták ki. DECEMBER 27-ÉN 120 éve, 1888-ban a megyeszékhelyen megindult az első helyi nőújság, a Tolnamegyei Hölgyek Lapja. DECEMBER 28-ÁN 200 éve, 1808-ban Szekszárd fia, Szüts István György böteseletprofesz- szor, pesti egyetemi rektor első, filozófiai tárgyú müve jelent meg. DECEMBER 29-ÉN 105 éve, 1903-ban katolikusaink elhatározták: 1904-ben a hitközségi adó az államinak ötödé lesz. DECEMBER 30-ÁN 105 éve, 1903-ban elcsodálkozott az a fiatal iparos, akihez tavasszal ellopott malacait hízott disznóként vitte vissza a tolvaj, és cédulán tudatta vele: azért tette ezt, mert nazarénus lett. 95 éve, 1913-ban rabiskolai vizsgát tartották a szekszárdi fogházban. DECEMBER 31-ÉN 80 éve, 1928-ban beszámolt munkájáról az 1927-ben alakult mentőegyesületünk, mely 1095 esetben nyújtott segítséget.
